Igazából sokat nem kellene agyalnom, mit is írjak az új Divine Empire lemezről, akár bemásolhatnám a Nostradamus kritikáját újra, mert nagyjából tökugyanolyan a lemez. Talán az első dal más egy hangyányit: monumentálisabb, atmoszférikusabb típusú, meg nem a tekerésre helyezik csak a hangsúlyt - bár nem ezt tették eddig sem, de ez lényeges előrelépés, úgy érzem.
|
megjelenés:
2005 |
|
kiadó:
Century Media / HMP |
|
pontszám:
6 /10 Szerinted hány pont?
|
A második dal már kő death metal - eddig tartott a változatosság -, semmi érzelgősség, ontják a beleket, ahogy azt illik. Ahogy hallom egy-két malac is áthaladhatott a stúdióban, mikor rögzítették. Ebben a kíméletlen tempóban folytatják, nem is értem mi történt az első nótában, mi volt az a lágyulás. A harmadik nótában meg egy nagyon rövid, teljesen oda nem illő gitárszólót hallhatunk, tán részeg volt a technikus?... Ez után még jobban rákapcsolnak a srácok, a negyedik tételben már konkrétan az ipari fúró sebességével pörögnek/hörögnek. A lassulós részig egészen pontosan, ami nem tart sokáig.
A lemez nagy hátulütője a hossza. Míg az előző csupán fél órára rúgott, ez most majd a duplája: 58 percig fárasztanak, ami ebből a stílusból enyhén szólva sok. Az igaz, hogy a közepén (hatodik opusz) akusztikus gitárral szédítik a hallgatókat, amihez hegedűszó úszik be, elég kakukktojás jellegű tétel. A végén még csellózik is valaki. Nem igazán értem a miértjét, talán csak azt óhajtották prezentálni, mennyire szélsőségesek. Hááát.... Ezt az akusztikus dolgot amúgy beleszőtték a következő dalba is. A tizedik dalban találtam a következő érdekességet zeneileg, semmi extra, csak picit érdekesebb témák a sikamikánál. Sajnos az előbb említett hosszúság miatt a végére annyira összefolyik a zene, mintha egy gigantikus massza lenne az egész.
Továbbra is floridai halálmetal kedvelőknek való csemege. Nekem ez kevésbé jött be, mint az előző korong. Csak fanatikusoknak.
