Shock!

Igaz, ez még 2001-es megjelenés, de elég kevés hasonló stílusú csapatról írtunk eddig, ezért a jövőben "lerántjuk a leplet" néhány nu metal zenekarról is. Az első a sorban a Dry Kill Logic, akik természetesen amerikaiak, és '95 óta léteznek. '97-ben jelent meg az első EP-jük, rögtön utána olyan csapatok előtt játszhattak, mint az Exodus, a Flotsam & Jetsam és a Pro-Pain. '98-ban jelentették meg első teljes lemezanyagukat, az Elemental Evilt.

Ezután már más stílusú csapatok előtt melegítették be a közönséget, mint pl. a Coal Chamber, az Incubus, az Anthrax, a Misfits és a System Of A Down. 2000-ben vették fel jelen lemezt, mely végül 2001-ben került boltokba. Akkoriban már dúlt a Slipknot-láz szerte a világon. Ami elég erősen hallatszik is a dalokban. Pl. a hármas Pain című tétel full Slipknot copy, Corey Taylor elsárgulna, ha hallaná milyen szépen lenyúlták a stílusát - itt is. A csapat hihetetlenül arcbamászó szeretne lenni, ami nagyjából sikerül is nekik, végeredményben nem olyan rossz a lemez, pihent pillanataimban kifejezetten jólesik az ilyesfajta zúzás, ami azért nem túl eredeti, de profi módon lett megírva és feljátszva. Az fáj nekem (de nagyon), hogy a Dry Kill Logic sem lenne sehol, ha nem lett volna előttük néhány úttörő énekelős/üvöltős/szkreccselős/groove-osan riffelős banda, akik után nem igazán lehet újat nyújtani ebben a műfajban. Sem.

Van itt 12 dal, plusz egy rejtett track, ami tökéletesen kielégítheti azon ifjúság igényeit, akiknek a tojáshéj még ott a fenekén és kizárólag nu metalt képesek hallgatni. Engem viszont az ilyen fokú ötlettelenség roppantul felidegesít, legyen szó nu metal zenekarról vagy true metalról, mindegy. Az, hogy koncerten szépen megzúzhatják a közönséget nem elég, ha a zenében egy picike izgalmasabb rész sincs. A Slipknotot meg annyira fölösleges ennyire nyúlni. Az az energia ami náluk oly szépen belesűrűsödött a zenéjükbe, a kópiazenekaroknál izzadságszagú erőlködéssé válik. Azt még hozzá kell tennem, hogy nem egy Linkin Park vagy Papa Roach a csapat, azért attól súlyosabbak. Másolásból viszont hosszú távon nem lehet megélni. Egyedül a tízes dal rövid énektémája ígéretes, kár, hogy zeneileg ez is maszkoszenekaros, riffelésileg meg a tizenegyesre engedtem el egy félvigyort.

Egyszeri nyári zene, a hangzás állat, szóval meg lehet döngetni, de egy szál maradandó riffet sem voltak képesek gyártani. Legalább egy-két elégedett bólogatást ki tudtak volna préselni belőlem. De nem. A lemez borítója viszont szimpatikusan bizarr. Ezt elég vastagon beleszámítottam a pontozásba.