Shock!

A Totenmonddal való megismerkedésem óta félek a németül danoló bandáktól, és az Eisblut sem fogja pozitív irányba mozdítani az előítéleteimet, az tuti.

Primitív death meg black metal durvulatokkal van tele a lemez, megspékelve mindez olyasmi szomorkás dolgokkal, amikről a Katatonia meg az Amorphis egyes dolgainak hangulatvilága ugrik be, annyi csak a baj, hogy bántóan hamis meg erőtlen a hörgésből ilyenkor átváltó dallamos ének. Na, most ezt adott esetben egy egész nótán keresztül hallgatni (Silbersang meg Krankes Herz például) kész kínszenvedés.

Mondjuk az sem sokkal jobb, mikor végig egy téma sikálása megy, és ezt váltja le a hamis gajdolás. És sajnos majd minden nótában ez történik. Komolyan, nem is értem, hogy nem tűnt fel senkinek sem a zenekarból, sem a kiadónál, milyen iszonyú gyengén énekel M. Roth!

Előfordul a zenében egyébként helyenként egy kis viking feeling is (pl. az Überresteben), meg némi folkos black (Menschenfleischwolf), de ezek is kimerülnek némi kántálásban, hörgésben meg egy téma végigzúzásában. Tehát semmi izgalom. Általában az a recept, hogy vesznek egy elcsépelt, jó primkó death/black témát, azt zúzzák végig, aztán átváltanak egyfajta bánatos/szomorkás hangulatba, amire Roth vernyog valamit. Mindez 13 számon keresztül. Borzalmas!