Shock!

Az Emancer egy idestova már tíz éve működő északi formáció, kiknek legfőbb múzsái a végtelenbe tovakígyózó fagyos fjordok és a hidegen csillogó, kristálytiszta patakok. Zenéjükben fel is sejlik ez a természetességgel átitatott rideg szépség, de emellett még egyéb, kevésbé tipikusan északi jellegzetességek is fel-felütik a fejüket ezen az egy órás korongon.

A trió '97 környékén alakult, akkor még Utumno néven (eredetileg ez egy ősi, északi erődítmény neve volt), majd két demó kiadása után megérkezett az első nagylemez is, ekkor a csapat már a ma is használatos Emancerként hívatta magát. A kezdeti pőre black metal albumról albumra változtatta színeit, új elemekkel gazdagodott a muzikális repertoár, hogy aztán idén egy teljesen egyedi, csak erre az együttesre jellemző zenei ízekkel telepakolt lemez láthasson napvilágot. Az ötödik alkotás, a Twilight And Randomness tehát egy ízig-vérig experimentális megközelítésű black metal lemez, ahol igazából a károgáson és a jellegzetesen vékonyka, nyers hangzáson kívül nem sok minden emlékeztet már a korai blackes múltra. A kísérletezésen van itt a hangsúly, egy olyan zene megalkotása lehetett a cél, amely nem ismer határokat, amelynek nincsenek szabályai, korlátai, csak van és folyik, akár a vastag jégpáncél alatt a széles folyó.

E kísérletezőkedv már elsőre szembetűnik a dalok hosszúságán, tíz tétel egy teljes órában; itt bizony nyolc perces dalfolyamok árjával is szembekerülhetünk, mint óvatlan látogatók, s ha hagyjuk, akár egész kellemes úszkálásban lehet részünk. Egyáltalán nem unalmas az album, elsőre sok is talán az, amit itt hallunk, de sokadik hallgatásra bizony teljes egészében feltárulkozik és onnantól kezdve egy igen igényesen felépített, az átlagból kitűnő ötletekkel büszkélkedő anyagban merülhetünk alá. A rövid intrót követő, nyolc és fél perces Dice Man tulajdonképpen tökéletesen előre is vetíti, mi is hallható a lemezen. Tipikusnak is mondható black metalos aprítással kezd, aztán jön egy kiállás miközben egy géphang csendül fel a semmiből, ipari ízt adva a dalnak. Érdekes és váratlan fordulat! Aztán a főtéma visszatér, de csak azért, hogy egy belassult, tiszta dallamokat felvonultató epizódnak adjon helyet, mely leginkább a Borknagar dallamos dolgaira emlékeztet. Majd következik egy pszichedelikus, leginkább a '70-es évek jammelős-elszállós bandáit idéző, Hammond orgonával alátámasztott rész, s ekkor még csak a dal felénél járunk.

A továbbiakat nem árulnám el, talán ennyiből is érződik, milyen sokrétű album is a Twilight And Randomness. Ami számomra mégis nagyon zavaró, az a hangzás. Ugyan jól tudom, hogy a zene, maga a dal a lényeg, a csomagolás csak harmadlagos szempont, de ez a gyengécske, erőtlen megszólalás mégis sokat elvesz az Emancer zenéjének súlyából. A gitár például egydimenziósan berreg, a basszus pedig olyan vékony, hogy szinte átlátszó. Ezt leszámítva kellemes meglepetés volt számomra az Emancer új lemeze, üde színfolt a kísérletezős extrém zenék palettáján.