Jari testvérünk ott fenn, északon nagyon tud valamit. Legelébb is dalszerezni. De úgy, ahogy azt kevesen. Tán leckéket adhatnának egymásnak Alexi Wildchild öcsivel - nem mintha a két banda szoros rokonságot mutatna. Ám a nagy betűs TEHETSÉG ott munkál mindkettőben.
Számomra meglehet, ez az év albuma - lenne, de sajna 2001-ben jelent meg. Pech. Mert milyen is ez a bemutatkozó anyag? Az első hangtól az utolsóig tökéletes. Azt hiszem, ennyiben össze lehet foglalni, innen már csak hátra kell dőlni és meg kell hallgatni.
No jó... Szóval ez annyira finn, amennyire egy zenekar csak finn lehet. De nem Finntroll-módon. Bár a dalok hallatán minduntalan kerge táncot kezdek ropni, ez nem csujogatós metal. Folkos, dallamos, hörgős, énekes, power, speed, black - van itt minden, amit csak megkívánsz! A hörgi részeket akár Alexi is felnyomhatta volna, de minek meghívni, amikor a kis Jari (szerintem a banda átlagéletkora nagyon a 20-as körül mozoghat, ahogy elnézegetem gyerekképüket) nagyszerűen, szívhezszólón hörög maga is.
Színtiszta dallamorgia áramlik, billentyűkkel, markáns férfikórusokkal, kétlábdobos teperésekkel, lassúbb, epikus betétekkel. A dalokat nem érdemes különválasztani, bár van köztük olyan, mely teljes egészében powernek tekinthető (Guardians of Fate), míg akadnak durvább beindulások (Old Man, Abandoned), ám ezek sincsenek híján a melodikusságnak.
Csak hallgatom, immáron vagy huszadszor, és nem találom a szavakat. Pillanatokra megvillannak réges-régi Amorphis-morzsák, felcsendülnek kantele-részletek, sőt, egy-egy sötétebb ponton felsejlik előttem a zseniális Nexus Polaris egy-egy apró szeletkéje. Ezalatt mitikus világ szépül-kerekül elénk csatákkal, hősökkel. Felidéződik az öreg Vejnemöjnen alakja s végül, egy kis "középkori black" feeling keretében még a goblinok is táncra perdülnek - amit cseppet sem csodálok!
Elragadó hangulatban lebegünk, míg peregnek a megunhatatlanul komplex dalok. Ennek az albumnak nincs gyenge pontja, erénye ellenben annál több. Legfőképp az egy-egy dalon belüli sokszínűség, változatosság, kreatív virgonckodás, keresztül-kasul csúszkálás a külön-féle stílusok között. A kidolgozás aprólékos, gondos munkát rejt. Az album egységes és át-gondolt. EGYÉNISÉGET tükröz. Mellesleg persze szól, mint az állat... A Treacherous Gods - egyik legkedvencebb kedvencem a 12 kedvenc közül - végső kórusát példának tekinthetné bármelyik heavy banda. Manowarék is inkább ilyesmit hallgatnának s nem mindig csak önmagukat...
Ajánlom ezt a művet minden skandi-metal rajongónak, legyen akár Finntroll- vagy Amorphis-párti, akár Children of Bodom vagy In Flames hódoló - ebben az albumban nem csalódhat. Jari istene amúgy Devin Townsend. Azt hiszem, a szakinak ezt a tényt tudván, majd a muzsikát meghallván még a maradék két szál haja is kihullana meglepetésében!
Őszintén remélem, hogy a CD itthon is beszerezhető (lesz). Addig is összehoztam egy rövidebb interjút Jarival, akit érdekel, kutassa e lap hasábjain!
Ez akkora 10-es, mint ide Finnország!
