A kelet-európai metal színtereinek legnagyobbika a lengyel és most a Metal Mind Records segítségével nagyon elkezdtek szaporodni az innen származó, viszonylag jól terjesztett anyagok. Érdekesnek találtam, hogy míg ortodox death metalból most hirtelen vagy tíz nemzetközileg elismert csapatot is fel tudnék sorolni, addig dallamos "halálistákból" igencsak nehéz lenne összekaparni akár egyet is a fejemben.
Na de most itt van az Enter Chaos, ami ezt a vonalat hivatott képviselni, mégpedig nem is akárhogyan. Mintha biztosra mennének. Az infólap szerint a lengyel underground legjobban várt debütje és a zenészek innen-onnan, főleg persze "tipikus" lengyel death ill. black hordákból (Devilyn, Dies Irae, Trauma, Behemoth) ismerősek is lehetnek az undergroundot figyelők számára.
Már a felállásuk sem hétköznapi: négy gitáros fűrészel és egy női énekes szabdalja hangszálait a korongon. Az eddig elmondottak alapján a papírforma szerint egy hihetetlenül intenzív, brutális és első osztályú számokat, top érdekes megoldásokat tartalmazó lemezt várnánk. Sajnos azonban ki kell ábrándítsak mindenkit, nem ezt kapjuk, legalábbis az én véleményem szerint.
Márpedig a zenészekre nem lehet panasz, a gitármunka lenyűgöző, a szólók gyönyörűen kidolgozottak, a számok jóval komplexebbek a svédek zenéjénél, itt-ott a Death neve is beugrik. Ők még az Immolationt is emlegetik, akiknek a neve tényleg eszembe jutott egy-két riff hallatán. A gond ott kezdődik, hogy ez a lemez néhány ígéretes momentumot leszámítva kifejezetten unalmasnak hat, pedig csak 41 perc. 7-8 hallgatás után is csak az első rendkívül ígéretes nyitónóta Blood Desire, meg az Electronic Zombies momentumaira emlékszem. Mindkettő egy kellemesen komplex, remek témákkal, zseniális szólókkal ellátott darab. Remélem ezek újabb szerzemények, ha így lenne, akkor ez alapján nagyon várnám a következő lemezt, amit viszont a dolog projekt (hiába írják hogy rendes banda, ennyi embert egyszerre egyeztetni, úgy, hogy más bandákban is játszanak... hmm) jellege eléggé megkérdőjelez. Úgy érzem, hogy ez a "minden gitáros írjon 2-3 nótát" koncepció nem nagyon vált be. Nem sikerült ötvözni a death metalon belüli különböző stílusjegyeket eléggé (ahogy azt pl. a The Forsaken tette legutóbbi király korongján), nem áll össze egy egységes Enter Chaos kép.
A death metal fanatikusok talán elcsemegézhetnek az egyéni teljesítményeken, de a zene- és a lemez egésze nagyon monotonnak tűnik, amit sajnos Marta egysíkú, fantáziátlan hörgése csak tetéz. Sajnos a női hörgés különlegessége csak első pillanatban él, aztán úgy az első szám közepén érdektelenségbe fullad. Az összképen csak ront, hogy a végén feldolgozták - mit feldolgozták, meggyalázták! - az At The Gates ultrazseniális hipernótáját a Coldot. Pont én kaptam ezt a lemezt (akinek ATG rullah!) basszus, szóval ez nagyon rossz. Egyrészt nem átdolgozás, nincs benne a saját hang, másrészt nem hű feldolgozás, tehát nem pontosan ugyanúgy játsszák, ami nagyon sokat elvesz belőle. Négy gitár egy szólamot játszik (az eredetiben kettő van), csak a basszus ellenpontoz, ez kérem szégyen. Andy LaRoque (King Diamond, ex-Death) eredeti szólóját meg nagyon haloványan utánozzák a gitárosok. Ja és az elején mindennek tetejében bemondják: "We will kill that fuckin' band". Hát én ezt nem merészelném azért... általában meg sem hallgattam inkább.
Mindent összevetve amúgy ez egy becsületesen, hatalmas munkával, műgonddal megcsinált, jól összerakott lemez, király hangzással (a gitársound brutalitása már szinte a Necroticism nevű Carcass klasszikust idézi), remek egyéni teljesítményekkel, csodálatos artworkkel. Kár, hogy maguk a nóták nem emlékezetesek, ha most kérdeznék még mindig nem tudnám, hogy kezdődhet, mit rejthet pl., a Dreamworker c. nóta (sajnos akármelyik számot mondhattam volna), pedig rendesen figyeltem minden alkalommal. Szóval kettős érzelmeket táplálok, egyrészt teszik a megközelítés, az irdatlan brutális és nyers hangzás, másrészt a végeredmény maga nem jön be annyira. Ilyesmi stílusban innen Keletről talán az ukrán Castrum alkot, ők művelik hasonlóan komplexen a dallamos brutál mezsgyét, rájuk nyolcast adtam anno, holott kevésbé jó a szólógitáros, nagyságrendekkel rosszabb és korszerűtlenebb a hangzás, viszont nagyobbak a számok, emlékezetesek a témák, az egészet élvezetesebb hallgatni és azt hiszem, ez jobban számít, szóval ez csak ennyi.
