Az album, melyet részben Görögországban, részben Amerikában rögzítettek, majd Svédhonban kevertek, David T. Chastain produceri kezei közt készült. Kicsit zavaros az egész, hm? Bár csupán négyen vannak a fickók, igen vaddisznó muzsikát állítanak elő.
Lüktető, erőtől duzzadó és harapós, akár egy véreb. Reszelnek a gityók, de állatul, hangzásuk helyenként eszembe juttatja pl. a korai Annihilator (Alice in Hell) soundját - noha ez a muzsika jóval könnyebben befogadható. Stephen Fredrich rekedtes, telt, izmos hangja pedig átgázol rajtunk és kilapít, akár az Orient expressz.
A nyitó nóta rögtön a címadó szerzemény, de mire felocsúdunk a tűzforró kavarásból, máris beleütközünk a Warriorba, aminél nagyobb metal "slágert" keveset tudok elképzelni. A nem kifejezetten direkt kezdést hallva nem is gondolnánk, mivé fog fejlődni ez a nóta: óriási refrénje van! A verzék dallamvezetése szöges ellentétet képez az elsőre azonnal fülbemászó refrénnel. Akkora ez a nóta, mint ide Cincinnati...
A World of Conflict sem sokban marad le a Warriortól, ebben a nótában is dominál a melódiadús refrén, a Destination Forever pedig visszahozza az első nóta fejletépő iramát, esztelen teperését. Fénysebességgel száguldunk keresztül a szférákon, a szóló virtuózan csilingel - s hogy levegőhöz elvétve sem jutunk? Ehhez nyújt segítséget egy rövidke kis líra, Oceans cím alatt, mely nem több villanásnyi romantikus gitárjajongásnál. Találhatunk középtempós szongokat is, ilyen a Tomorrow Can Wait, mely már-már gyengélkedő érzelmi húrokat penget a lelkünkben - ez annál is inkább fura, hisz nem balladáról van szó. A mérsékeltebb darabok közé sorolható az I Will Fight Alone is.
A Pictured Life-nak van egy kis amcsi feeling beütése számomra, holott nem kevésbé vérmes társainál. Mégis itt érzem első ízben, hogy a fickóknak lehet némi közük az Államokhoz... Megmagyarázhatatlan benyomások ezek, hisz legfeljebb rá tudnék mutatni a lejátszóra egy-egy ponton: "Látod? Ez tiszta amcsi hangulat!" És meglehet: a hallgatótárs csak bámulna rám értetlenül... A Firewind Raging nótának elég, ha látjuk a címét, máris tudjuk, hogy csakis felturbózott száguldást kaphatunk a portrénkba. Lépcsőzetesen felfelé kúszó refrénjét nem lenne rossz együtt ordítani a bandával egy koncerten... A kötelező nyálka ezúttal Northern Sky címszó alatt köszönt ránk... gondoljuk egy teljes percig. Azután már egészen mást gondolunk! Ehelyett ugyanis egy igen hangulatos, instrumentális gitárhömpölyt kapunk a fiúktól, melyből nem hiányzik némi északias íz sem... Vagy már megint csak képzelődöm?! A valódi ballada legvégül ér el bennünket s kedvünkre ringhatunk rá, míg a fiúk azon tépelődnek, honnan is jöttek s merre tartanak... Azonban még ez etűd sem nélkülöz némi karcosságot.
Legutóbb tán a Nocturnal Rites-ról írva tettem említést holmi vaddisznókról. És most a Firewind kapcsán. Aki csípi a NR mostanság bejáratott hangzását, annak ez az album is tetszeni fog. Színtiszta, hurrikánerős power metal. A pontszám lehetne több is, de szerintem 1-2 dal kicsit töltelékes. A többi viszont nagyon ott van!
