Shock!

Emlékszem, két évvel ezelőtt azt írtam a debreceni Ghost Toast negyedik, Shape Without Form lemezéről: a szerzemények már-már annyira hangulatzenébe fordultak át, hogy kapaszkodókat szinte nem is érdemes keresgélni bennük. Rózsavölgyi Bencéék legfrissebb dalgyűjteményéről pedig még inkább ezt tudom mondani: ha visszatérő, fülekbe ragadó momentumokra vágysz, itt ilyesmire még annyira se számíts, mint korábban. Ellenben hangulatilag egyre erősebb tendencia felé billen a mérlege ezeknek az újabb produkcióknak, és úgy érzem, hogy a fiúknak is pontosan ez a céljuk velük.

A csapat ma már teljes biztonságban alkot és kísérletezik a saját maga által kialakított, egyedi stílusjegyek között, ami sokkal inkább nevezhető pillanatnyi érzések és gondolatok spontán megzenésítésének, mint öncélú, egyéni teljesítményeknek. Már az is elég beszédes, hogy hagyományosnak nevezhető gitárszóló például csak egyetlen-egy hallható az anyagon és az sem a villantásokról szól, hanem szerves részét képezi a tételnek, s már ebből az aprócska kis részletből is leszűrhető, hogy Bence kezében egyaránt ott van a technika és az érzelem is, mégsem a magamutogatás a cél. Habár az ezernyi hatásból táplálkozó muzsikát még így, az ötödik lemez után is baromi nehéz kategorizálni, valahol mégis talán a progos kísérletezéssel és elektronikával vegyített, ambient post-rock lehet a legjobb szó rá. Feltűnő most az is, hogy nincsenek túl nagy hangulatváltások, nem kalandoznak el egy dalon belül, inkább kibontogatnak egy-egy témát, ami még inkább spontaneitásra vall, a túlgondolt és lélektelen megnyilvánulások helyett.

Dobosposzton történt egy kis személyi változás, a két évvel ezelőtt távozott Papp László helyét azóta a zenekar régi barátja, Cserős Zoltán tölti be, a hangzás pedig Denevér stúdiós, úgyhogy ezen a területen sincs okunk panaszra, bár én azért szívesen meghallgatnám ezeket a dalokat két hanggal lejjebb hangolt hangszerekkel is, de ez maradjon csak az én személyes problémám. Szintén egyedi színfoltot jelentenek a majdnem minden dalban felbukkanó hangfoszlányok, dialógusok és versrészletek melyek általában filmekből vagy ilyen-olyan tévéműsorokból lettek kiragadva. Az energikus Deliberate Disguisesban például egyenesen a Végtelen történetből használtak fel szövegrészleteket, és talán itt sikerült a leghatásosabbra a feszültségtől kipattanó zene és a beszéd kombinációja. A közel-keleti hangulatokban bővelkedő Leadersben pedig egy Frank Herbert-interjú is hallható 1982-ből, s ha már sci-fi/fantasyírók, természetesen Sir Terry Pratchett sem maradhatott ki a szórásból: az Alzheimer-kórban nemrégiben elhunyt világhírű, angol bestsellerszerző magyarul Korongvilág gyűjtőcímmel megjelent műveiből (Őrség! Őrség!, A Kaszás) is felcsendül több részlet a Reaper Manben.

A Symphony X-ízű kórusokkal induló, hangulatban és Cserős Zoli ötletes pörgetéseiben szintén nagyon erős Whimperben is nagyot szól a felfokozott szimfonikus hangszerelés alá bekúszó, klasszikus T.S Eliot-idézet a Hollow Men című költeményből, ami olyan hatást kelt, mintha csak a Ghost Toast által jóval később írt zenére készült volna eredetileg is. Ez utóbbi végletekig kidolgozott és nagyívű kompozíciót is „csak" egy hatalmas nagy bravóval vagyok képes üdvözölni... Természetesen a magyar vonatkozás sem maradhat el. Ady Endre A perc-emberkék után című művéből Bujtor István szaval el részleteket a Rejtekből című utolsó tételben, és itt is olyan hatása van a zenének, mintha csak alázattal akarná „kiszolgálni" a költő sorait. A kedvenceim közé tartozik a már említett Whimper mellett a lemezt nyitó, kirobbanó energiákat megmozgató Get Rid Of is, valamint a Pusker János billentyűs/csellós, Stefán János basszer és Zoltán parádés összjátékán alapuló, hipnotikus-pulzáló Let Me Be No Nearer, de az abszolút király nóta mégis talán a tizenkét percet is meghaladó, Chasing Time, ahol az ötletesen kifacsart riff viszi el a hátán szinte a teljes nótát.

Akármilyen fordulat is fog bekövetkezni az alakulat karrierjében a közeljövőben, a magam részéről csak üdvözölni tudom az olyanokat, mint a Ghost Toast, akik pusztán a zene szeretete miatt, fanatizmusból működtetik magukat egy maroknyi, de ugyanakkor kitartó rajongóbázisnak. Ugyanilyen respekt jár a finn Inverse Recordsnak is a támogatásért, s ha továbbra is ilyen minőségben ápolják az irodalmi és költői képekkel vegyített, valódi értékeket hordozó muzsikájukat, még sok-sok ehhez hasonló művet kívánok nekik és persze nekünk fogyasztóknak is.