Az I Saw The Deepre megint egy véletlen bóklászás során akadtam rá, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy a naponta rámömlő feldolgozhatatlan mennyiségű elektronikus promólemezek között pont ennél súgta az az ösztönöm, hogy hallgassak bele. Illetve ne csak bele, hallgassam is meg – noha többnyire néhány másodperc alatt el tudom dönteni, hogy egy adott zenekar érdekes-e számomra vagy sem.
A csapatról nem lehet sokat tudni, némi kattintgatás után kiderítettem, hogy hollandok, illetve Hollandiában laknak, mert a nevük alapján akárhonnan is származhatnának. Nyolc éve megjelentettek egy lemezt Astronavigation címmel, aztán síri csend, illetve valószínűleg azért nem történt semmi, mert az a lemez még egy egyszemélyes projekt volt (ha jól nyomoztam), méghozzá a gitáros, énekes, theremines (!) Darrell Laclé-é, aki azóta trióvá bővítette saját magát: Domenico San Giorgi dobos és Niels Budel basszusgitáros/énekes csatlakozott hozzá. Aztán megjelentették a Vimanát. És milyen jól tették!
A műfaj saját meghatározás szerint progresszív sludge stoner rock (én meg kinevezem hangulatzenének), ami papíron jól hangzik és igazából nem csak papíron, hanem a zenét hallgatva is. A stoner tényleg áll rájuk, a progresszív mondjuk annyiban, hogy szokatlannak mondható ez a pár dal, noha kapaszkodót azért lehet találni, például illik emlegetni a Mastodont, amit én inkább csak elfojtott hangulatban érzek. Helyenként inkább grunge-os, mindjárt a második, Villain című dal tiszta Seattle, és ha ezt csukott szemmel hallgatod, tisztára a '90-es években fogod érezni magad, és az Alice In Chains neve egész biztos beúszik majd a szemhéjad elé.
A Vimana egy ötszámos EP, hihetetlenül hallgattatja magát, pár alkalom és a füledbe fognak mászni a riffek, a címadó, pszichedelikusan lüktető Vimanától kezdve a záró zaklatottabban riffelő Titansig. A harmadik Revolution talán a legdoomosabb, kicsit sabbathos, az Only The Eye a legslágeresebb, legalábbis a refrén miatt biztosan, és itt érdemes megemlíteni a dalokon végigvonuló sci-fis hangulatot, ami itt domborodik ki a leginkább. Én speciel a Voivod hatását érzem a háttérben lebegni, illetve a Mastodon és a Voivod szerelemgyerekének írnám le ezt a hat és fél percet.
Abban a szerencsében van részem, hogy május 29-én koncerten is láttam őket, a holland Musicon jóvoltából, ami olyan hangulatos volt még így, ebben a faramuci streames-otthonnézős verzióban is, hogy lelki szemeim előtt már a Dürer színpadán álltak, mondjuk a hozzájuk passzoló CudiPurci szervezésében. Ez akár felhívás is lehet keringőre, addig meg egy teljes nagylemeznyi hasonló zenét szívesen megismernék tőlük. Az év egyik pozitív meglepetése az ismeretlen csapatok közül.
Hozzászólások