Shock!

Habár Brazíliáról nem a metal az, ami elsőként eszünkbe jut, ez a népes dél-amerikai ország mégis igen fontos helyként szerepel a kemény zenék térképén. A '80-as években ugyanis innen indította hódító hadjáratát a mára legendává vált Sepultura hordája, hogy aztán hazájának határain túl is új utat mutasson a műfajnak.

Mellettük azonban más csapatoknak is sikerült nevet szerezniük a nemzetközi színtéren, ami egy ilyen nyomorúságos körülmények között tengődő ország esetében nem kis teljesítmény. Hogy mennyire családi hagyomány a metal Brazíliában, azt mi sem példázza jobban, minthogy a Sepulturát alapító Cavalerák mellett egy másik család ifjú sarjai is zenekar létrehozására adták fejüket. Három ijuí-i testvér, Alex Camargo énekes/basszer, Moyses Kolesne gitáros és Max Kolesne dobos 1990-ben hozta létre a máig is aktívan működő Krisiunt, mely jelenség nélkül sokkal szürkébb lenne a death metal paletta.

A '95-ös Black Force Domain nevezetű debütalbumuk óta a három tesó hűségesen kitart közös teremtményük életben tartásánál, s a Southern Storm már a hetedik csapás a sorban. Nagy változásokra nem kell felkészülni ezúttal sem, ez a banda nem a progresszivitásról szól. Így most is azt kapjuk az arcunkba, amit a tizennégy év alatt folyamatosan: súlyos, marcona és jól kiérlelt brutális death metalt, nem többet, de nem is kevesebbet. A 12 dal most is képes kihozni az emberből a vadállatot, mindegyik tétel igen magas színvonalú alkotás, külön-külön egyikbe se lehetne belekötni. Ám ez a 12 dal (plusz egy Refuse/Resist feldolgozás) összesen 50 percnyi játékidőt jelent, ami kissé sok ebből a fajta intenzív betonozásból. Ami azt illeti, túl sok is, ez az eddigi leghosszabb lemezük, s bizony ez meg is érződik a végighallgatásánál. Rengeteg jó ötletet pakoltak fel Kolesnéék erre a korongra is, talán a Southern Storm az eddigi legérettebb, legkerekebb alkotásuk, ám a rengeteg témahalom csak sokadjára válik átláthatóvá igazán.

De még így is vannak kiemelkedőbb részei a lemeznek, így a Sons Of Pest morbid angeles témái és váltásai most is azt bizonyítják, hogy bizony a brazil trió igen sokat köszönhet Trey Azagthoth zsenialitásának. Emellett nagyon jólesik a fülnek az olyan tipikus Krisiun zúzda is, mint a Sentenced Morning, vagy a Minotaur, amelyek csak a dél-amerikai együttesekre jellemző sötét, nyers hangulatot árasztanak. S mindezek tetejében még az album végére került Whore Of The Unlight is remekre sikerült, lassú, vészjósló részeinél egészen halványan Danzig mester fekete fénye világlik fel.

Hangzás terén megint elsöprő erejű lett az új lemez, a gitárok ennél a csapatnál mindig is jellegzetesen vastagon szóltak, de a dobokra se lehet rosszat szólni, egyedül a basszus szorul kissé a háttérbe a nagy brutalizálás közepette, de Alex Camargo jellegzetes, kissé David Vincentet idéző bömbölésével kompenzálja magát. Ha mondjuk negyed órával rövidebb lenne az anyag, simán a Southern Storm lehetne a Krisiun pályájának csúcsa, s a maradékból még neki lehetne látni akár egy következő, szintén gyilkos anyagnak is. A Krisiun rajongóit azonban ez ne tántorítsa el attól, hogy belefüleljenek a Southern Stormba, mert ebben a bandában még mindig lehet bízni.