A Madder Mortem olyasfajta zenét alkot, amit képtelenség belehelyezni bármiféle skatulyába – és ez jó. Súlyos, kicsit progba hajló (mármint előremutató, nem matekos) dalok, pszichedelikusan idegesítő hangszínekkel gitárilag, és szintén hajmeresztő énektémákkal, valahogy összességében mégis működik, sőt. Minden furcsasága ellenére a zene megjegyezhető, szerethető elsőre. Sokadszorra meg aztán még jobban.
A Madder Mortem norvég csapat, onnan ugye származnak különös zenék, de ők mégis valahogy inkább egyfajta összeurópai keveréket alkotnak. Ennek egyik fő erőssége Agnete M. Kirkevaag énekesnő, akinek klasszikus értelemben még jó hangja sincs, ráadásul előfordulnak hibák a lemezen (csúnya magasak, amik nem sikerültek úgy, ahogy kellett volna, bár ráfoghatjuk, hogy csak hisztérikusan direkt ilyen), ettől még egyéni és szerethető nagyon. Mondjuk nekem tetszenek a kis apró disszonanciák, ettől is egyedivé válik a zene.
A nyitó zúzda után máris egy líraibb dallal tépkedik agyon lelkünk csipkéit – sikerül is nekik, bár a végén a zsére hangolt gitárok monoton riffelésére leginkább megadóan bólogatunk. Néha ugyan az embernek eszébe ötlik az agya egyik rejtett szegletében, a régebbi The Gathering – amikor ők még metalt játszottak –, de ez is csak esetleges, a Madder Mortem határozott, saját világgal rendelkezik.
Minden dalban egyenként átlag háromszáznegyvenhat-féle dolog történik, mégsem esnek abba a hibába, hogy követhetetlen és széteső a produkció. Összeszedettek a nóták, és a kevésbé borult zenéket kedvelőkre sem hat riasztóan mindez. Aki pedig szereti a témahalmozást, annak egyfajta nirvána lehet a Madder Mortem. Pont ezért nincs értelme külön elemezgetni a dalokat, mindahány egyfajta hangulatkaptár, noha vannak kiemelkedőbb nóták a lemezen: a Changeling mindenképpen ilyen. Egyébként nem siették el a dolgot, ezt a lemezt 2004-ben vették fel, és idén márciusban adták ki
A borító digipackos, matt papíros (mondtam már, hogy ez az egyik gyengém?), a részletgazdag grafikát a kihajthatós bookleten meg érdemes végigbogarászni, Dalisan szürreális világba kalauzol, az egyik legeredetibb borítás, amit mostanában láttam. Tipikusan az az album, amiről totálisan felesleges írogatni, hallgatni kell, és Érezni. Érdemes rá időt szakítani, belemélyedni, sok apró csodát rejt még hónapok múlva is.
Igen, ez is egy olyan zenekar, amit ordibálva tukmálnék rá boldog-boldogtalanra, hogy vegyétek már észre! Értékes zenekar! Többet érdemelnek, mint néhány eltévedt rajongót! Nahát.
