Shock!

A Metal Church kétséget kizáróan igen patinás név, a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején a US power színtér vezetői voltak, egészen addig, míg a Hanging in the Balance lemez után bele nem álltak a földbe. 1999-ben ismét eljöttnek látták az időt arra, hogy rászabadítsanak egy power fenevadat a világra. A nagy durranás azonban sajnos elmaradt, a visszatért David Wayne-nel a mikrofon mögött felvett Masterpeace gyengécskére sikeredett.

David aztán elég meghökkentő módon összehozott egy szólólemezt, ami egy az egyben MC koppintás volt, s ki is került a bandából. Mivel Mike Howe (aki, a szerintem a banda csúcspontját jelentő Blessing in Disguise lemeztől énekelt Arringtonéknál) - legnagyobb sajnálatomra - teljesen visszavonult a zenészélettől, Kurdt Vanderhoofnak új torok után kellett néznie. Meg is találta egy eleddig ismeretlen fickó, Ronny Munroe képében. És hogy milyen választás volt a mi Ronnynk? Végül is jó, mert rögtön beugrik róla Wayne meg néha azért Howe is, de mégsem nevezhető kópiának, ugyanakkor kicsit ráspolyos hangja tökéletesen passzol a Church zenei világához.

Tehát megijedni nem kell, de mégis azt mondom: a következő Metal Church lemez lesz igazán jó! Addigra ugyanis meglesz az a rutin, amit kicsit még hiányolok, Ronny bátrabban fog énekelni, többször ereszti majd ki a hangját, mert bár azt hallani, hogy jó nagy van neki (mármint hang...), itt még nem igazán használja ki az adottságait. Rajta kívül egyébként két új játékos is van a csapatban, a basszer Steve Unger és a gitáros Jay Reynolds személyében, a bőröket, meg ki más is püfölhetné, mint a jó öreg Kirk Arrington. Igazi legenda ő, fifikásan, de mégsem magamutogatón üt. Vanderhoof meg Vanderhoof, őt nem kell bemutatni annak, aki odavan a tökös riffekért, a jófajta amerikai power metalért. A hangzás kicsit lehetne erősebb, mindamellett érezhető, hogy szándékosan vették ennyire a régi időket idézőre. Ennek ellenére azt mondom, haraphatna jobban a cucc!

Igazából nagy gond nincs a nótákkal sem, kellemes hallgatnivalót kínálnak, de ennyi! Sajnos, azt kell mondjam, ez a lemez nem emelkedik ki a többi közül, ahogy azt a MC korábbi dolgai tették. Korrekt US powerről van itt szó, de az a mágia, különleges hangulatvilág, ami például a már említett Blessing lemezt jellemezte, ezúttal sincs meg. Pedig jók a számok, csak az a kis plusz hiányzik belőlük, ami annak idején például a Vicious Rumorst vagy a Churchöt naggyá tette.

Jól indul a Leave Them Behind, kellemes a húzása, de akkor is, hol van már egy Fake Healertől?! A második, Weight of the World egy középtempós, lassabb dal, szintén nem rossz, de semmi extra. Utána jön viszont a lemez csúcspontját jelentő dalkettős, a Heroe's Soul és a Madman's Soul. Az elsőben hihetetlen jó a refrén, a másodikról meg valahogy, a számomra etalon hármas Annihilator ugrik be. Ezek jól felépített, változatos dalok, ennek köszönhető, hogy a Madman's annak ellenére sem fullad unalomba, hogy 8 perc feletti. A Sunless Sky power líraija is jól el van találva, ugyanúgy, ahogy az azt követő Cradle to the Grave lazább, könnyedebb témája is. A további nótákkal sincs gond igazából, a Time Will Tellben például nagyon szépen énekel Roony, meg a Bomb to Drop Acceptes riffje is jó, csak az az érzésem, hogy ezeket a témákat, már hallottam korábban, ráadásul jobb előadásban. A záró Blood Money ismét egy gyors dal, csak picit fáradtnak, ötlettelennek tűnik ez is.

Összefoglalva azt mondhatom, nem rossz ez a lemez (lehet, ha egy fiatal bandáról van szó és nincs viszonyítási alapom, nem vagyok ennyire szőrösszívű), de nem ér fel a Metal Church régi dolgaival. Ennek ellenére, ha szereted az ilyesfajta muzsikát, nyugodtan benevezhetsz rá, de nem ez lesz az idei év legjobb power metal lemeze! Arra ott a Distant Thunder... Akinek meg kimaradt eddig a seattle-i Metal Church, szerezze be a Blessing in Disguise-t, vagy az 1998-ban megjelent, David Wayne-es koncertlemezt!