Shock!

Ismét eltelt két év, és ismét itt a menetrendszerű Motröhead lemez, ami ezúttal a Kiss of Death címet kapta. Annak ellenére, hogy közel sem osztom azon nézeteket, miszerint minden Motörhead lemez egyforma, tény és való, hogy az utolsó albumok tényleg csak nüánszokban különböztek egymástól. Mondjuk az is igaz, hogy egy olyan csapatnak, akik megírták már az Ace of Spades, az Another Perfect Day, a Sacrifice vagy a Bastards lemezeket, kétlem, hogy feltétlenül újítania kellene... Mindenesetre aki úgy gondolja, hogy 12 Motörhead korong pont egy tucat, nyugodtan hallgassa meg a fentieket, és nézzen egy nagyot!

Visszatérve az eredeti csapáshoz, Lemmyék az új évezredben nemigen csináltak mást, mint leszállítottak három kiszámítható, ám igencsak jó dalokkal telepakolt, tökös R'n'R lemezt. A We Are Motörhead/Hammered/Inferno sorba tökéletesen illik az új cucc is, annyi eltéréssel, hogy talán egy picit több most a kifejezetten Rock 'n' Roll darab, mint az elődökön. A thrash lemezek intróját idéző, gitárvijjogtató indítású Sucker például tipikusan ilyen, jófajta Mikkey Dee-s duplázós témával. Az ezt követő One Night Stand és Devil I Know is rakenrollok, ráadásul utóbbi elővezet egy kifejezetten minimál, de dallamos és jó gityószólót is. Természetesen minden egyéb Motörhead sajátosság is megtalálható az anyagon, a Trigger és a Living in the Past keményebb darabok, de van tipikus középtempós döngölés is, mint az Under the Gun. A God Was Never On Your Side aztán egész a Bastards lemezig nyúl vissza, hiszen egy olyan akusztikus gitáros ballada, mint a Don't Let Daddy Kiss Me volt anno - a témája is hasonlóan szívderítő - sőt még vonósok is feltűnnek a háttérben!

Lemmy persze még hatvaniksz évesen sem tud kibújni bőréből, így van csajozós nóta is (Christine), a legkeménykötésűbb dal pedig a zúzós Kingdom of the Worm. A Goin Down a lemez talán legfogósabbja, a hitvallásként is felfogható You can't Mess with Doctor Rock sorral. Milyen jó lesz már ezt üvölteni koncerten?! Tökéletes zárás.

Anélkül, hogy nagyon túlragoznánk a dolgot, összegzésképpen elmondható, hogy Lemmyék ezúttal sem csináltak mást, mint összeütöttek tizenkét fasza kis dalt, amikből összeállt egy újabb, hangulatos, tökös, bulizós Motörhead album. Tömören és velősen ennyi a Kiss of Death.