Shock!

november 27.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mourning Beloveth: The Sullen Sulcus

Nem, ez nem bakelit, habár úgy indul a lemez, serceg-pattog, mint a hőskorban a szeretett fekete korongjaink. Az első lemez kellemes meglepetés volt számomra, kíváncsi voltam tudják-e tartani azt a színvonalat ebben a borongásban, amit magáénak vall a csapat. Jelen lemezt 2002 tavaszán vették fel az Academy Stúdióban, aztán decemberben meg is jelent, viszont az írott cédére, ami érkezett 2003-at írtak, szóval maradnék ennél akkor.

megjelenés:
2003
kiadó:
Aftermath Music
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Szokásos bánatheggyel indul a lemez, hörgés, ez átfordul valamiféle szavalásba, majd vissza a hörgésbe. Hat dal, hosszan hömpölyögve, ahogy az az előző lemezen is volt. Az első rögtön 12 perces, nem aprózzák el tehát. A második tiszta My Dying Bride ahogy kezdődik, lassú, aztán mintha még jobban lassulna, mégsem érzem, hogy elaludnék, inkább valamiféle nagyon mély melankólia áraszt el teljesen. Pedig nem is akartam szomorú lenni.

Azt hittem, dallamos ének már nem is lesz itt, száműzték, aztán mégsem. Hiányzott már. Most még jobban lehangoltak a keserédes dallamok. A harmadik dalnál már tudom, hogy itt nincs menekvés, mintha valami mocsárban ácsorognék, az meg megragadná a lábamat és alattomos módon lehúzna, centiről-centire, nekem meg már semmi erőm kapálózni, bár attól csak gyorsabban süllyednék, mert a mocsarak ilyenek. Meg az ilyen doom zenék is ilyenek. A legjobb ilyeneket egyedül hallgatni, szigorúan lefüggönyözött, sötét szobában, na jó, egy-két gyertya éghet, mert az úgy autentikus.

A negyedik dal 13 perces, kezdem feladni a reményt, hogy egyszer a cd végére érek, apatikusan nézek ki a fejemből és számolom a porszemeket az egyik sarokban, a Mourning Beloveth eközben már derékig húzott a kis mocsarába. Én meg hagyom. Azt is, hogy az ötödik dal ha lehet még az eddigieknél is nyomorúságosabb, lehet a világ összes tragédiája ezeket a zenészeket érte vagy csak sosem láttak napsütést, az arcomon meg nagy kövér könnycseppek gördülnek le szép lassan. Az utolsónál nemes egyszerűséggel a kardomba dőlök.

Hangulatzene, de annak egy nagyon eltalált darabja. Legyetek szomorúak ti is.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.