Shock!

Dobtam egy hátast, de komolyan! Jön egy huszonévesekből álló, tunéziai (!!!) zenekar és a létező legtökéletesebb Symphony X kópiát szállítja le, egy olyan dalcsokrot, amely nemcsak hogy méltó az eredetihez, de keleties témáinak autentikussága révén bizonyos értelemben túl is szárnyalja azt!

Hiszen miről is van szó? A rockzene, heavy metal a kezdetek óta előszeretettel flörtöl a mesés Kelet zenéjének különféle elemeivel – sok fantasztikus muzsika született már ebből, alapból jól működik tehát az egymástól látszólag teljesen idegen zenei világok összepárosítása. Mégis, egy „nyugati" rockzenész maximum adaptálhatja a keleties dallamokat, ösztönből sose fogja tudni azokat úgy eljátszani, ahogy egy olyanvalaki, aki génjeiben, vérében hordozza azokat. Persze ez mit sem csorbít kedvenceink zsenialitásán, szó sincs arról sem, hogy a követők pusztán előnyös származásuk miatt trónkövetelőként lépnének fel. Egyszerűen az a helyzet, hogy a Myrath legénysége úgy hozott össze egy, nem kevés plágiumgyanús pillanattal rendelkező, remek albumot a Symphony X stílusában és színvonalán, hogy közben világosan hallatszik, honnan érkeztek. Ha nem annak tudatában hallgatja meg az ember, hogy tunéziai a csapat, akkor is valami keleti, arab gyökerű zenekarra tippelne, annyira hitelesek az erre való utalások a dalokban.

Itt van rögtön az intró, amelyről rögtön a Kamelot ugrik be, ők is hasonló bevezetőt gyártottak a Nights Of Arabia nótájukhoz anno, Desert Reign címmel. Ami viszont ezután következik, annak semmi köze Khanék munkásságához – ahogy említettem, egy soronkívüli SyX lemez következik, de sokkal több keleties énekdallammal és helyenként valóban arabos zenei betétekkel. A hasonlóságot erősíti ugyanakkor Tarek Idouani hangja, amely nem kicsit emlékeztet Russell Allenére és amellyel iszonyat jó dallamokat nyomat folyamatosan. Óriási egy ismeretlen, fiatal csapattól olyan fogós, szuggesztív verzetémákat hallani, amiket anno a Divine Wings-en megszerettem. (A lemez felvétele óta amúgy énekescserét bonyolított le a csapat, a mostani torokról semmi infóval nem rendelkezem, azon kívül, hogy Tunézia legjobb metal énekese állt Tarek helyére – remélem, mielőbb megtapasztalhatjuk, mire képes.). Egyébként a zenekar átlagéletkora tényleg pimaszul alacsony – vélhetőleg tehetős családból származnak mind és szüleiknek nyilván nem okozott gondot a méregdrága hangszerek és adott esetben akár francia zeneiskolák megfinanszírozása, de figyelembe véve azt, hogy Észak-Afrika korántsem virágzó heavy metal kultúrájáról híres, ez az album mindenképpen kiemelkedő teljesítmény. Mint tudjuk, Franciaországban a prog metal amúgy is jelentős bázissal rendelkezik és ilyen körülmények között ez a rajongótábor nyilván keblére öleli az egykori gyarmat tehetséges fiait – nem véletlen, hogy Gallia lett a Myrath második otthona: itt vették fel a lemezt, itteni a kiadó és koncertezni is többnyire itt szoktak hazájukon kívül.

Ennél többet igazából nem tudok (és nem is érdemes) mondani erről a kópia-jellege ellenére is különleges kiadványról. Tényleg pofátlanul tehetséges srácokról beszélünk, akik piszkosul ráéreztek erre a zenei világra és bitang jó dalokat hoztak össze a meglévő eszköztár és saját gyökereik segítségével. Hogyan lesz tovább? Érdekes kérdés – én mindenesetre drukkolok azért, hogy francia nyelvterületen kívül is történjen velük valami. Ha nem így lesz, a Hope akkor is kult lemez marad, amit ugyanolyan unikumként emlegethetünk majd évek múlva is, a Pentagram/Mezarkabul Anatolia-ját és Unspokenjét.