Shock!

Szinte hihetetlen, de idén már 10 éve annak, hogy megjelent az At The Gates Slaughter Of The Soul című klasszikusa, a '90-es évek egyik legalapvetőbb brutál lemeze, amely a Carcass Heartworkjével karöltve új arculatot adott az underground death/thrash vonulatnak.

A jelenleg jól futó fiatalabb amerikai és európai metalcore, death és thrash csapatok közül talán egyszerűbb lenne azokat felsorolni, akikre nem volt felbecsülhetetlen hatással az At The Gates, mint akikre igen, így aztán ezzel inkább nem is kísérleteznék most. A lényeg, hogy 2005-ben már nem nagyon lehet újat mutatni ebben a stílusban, de ahogyan a friss, szám szerint második Nightrage lemez is bizonyítja, a vonal azért még ma is időről időre kitermel egy-egy kiválóan hallgatható produkciót.

A Nightrage már csak összetétele miatt is előnyben van a hasonszőrű svéd és egyéb nemzetiségű bandák armadájával szemben, hiszen énekesük nem más, mint Tomas "Tompa" Lindberg, aki összetéveszthetetlen hisztérikus hangjával annak idején felbömbölte a Slaughter Of The Soult. A zenekar másik nagyágyúja a görög Kosztasz Karamitrudisz, ismertebb nevén Gus G., aki a huszonéves európai gitárosgeneráció egyik legtehetségesebb tagjaként vonult be a köztudatba a Dream Evil és a Firewind révén. Két ilyen arccal olyan nagyon rossz zenét már eleve nem lehet gyártani, még akkor sem, ha nem ők jelentik a Nightrage agytrösztjét, hanem Gus G. honfitársa, a szintén gitáros Mariosz Iliopulosz.

Különösebb vívmányokra nem kell számítani ettől a projecttől, de aki szereti a szögelős tempókat, azt a jellegzetes thrashes mázba áztatott, de harmóniákkal is gazdagon díszített svéd riffelést, a fütyülhető, jól felépített gitárszólókat és persze Tompa hibbant hangját, az bátran befektethet a lemezbe, mert utána garantáltan napokig fogja oda-vissza fogja hallgatni. Igazából nem tudnám értelmesen szavakba önteni, hogy mitől is jobb a Nightrage a tucatnyi ilyen stílusú fogatnál: egyszerűen csak beteszi az ember a lemezt, és egyből csettint, hogy na, valami ilyesmiről van szó, és ez távolról sem csak annak köszönhető, hogy a mikrofonnál az egész vonal legmeghatározóbb vokalistája kínozza a hangszálait.

Ha most valaki azt hinné, hogy a Nightrage megpróbálta újraírni a Slaughter Of The Soult, az téved. A csapatnak hallhatóan nincsenek különösebben nagyszabású tervei, egyszerűen csak játsszák azt a zenét, amit szeretnek, és gyanítom, hogy pont ettől sikerült annyira meggyőzőre a Descent Into Chaos. Ezekből a figurákból minden görcsölés, erőlködés nélkül jönnek a fogós riffek, a jó nóták, és e bizonyos sokat emlegetett x-faktor miatt simán elfogadja tőlük a hallgató még az olyasféle megoldásokat is, amiket egyébként nagyon sokszor és sok helyen hallhatott már az elmúlt évtizedben.

Nagyon okosan ügyeltek arra, hogy a lemez egy cseppet se legyen monoton: változatosak a tempók, nemcsak a harmóniatémák, de a riffek is fogósak, Gus G.-nek pedig egy külön vállveregetés jár az abszolút nem tolakodó, ám felettébb ízes gitárszólókért. Ezeket annyira élvezetes hallgatni, hogy azt kell mondanom, igazán lehetnének hosszabbak is. Az előző lemezen néhol az Evergrey énekese, Tom S. Englund teremtett ellensúlyt Tompa bevérzett torkával szemben, itt azonban nincsenek dallamos részek, leszámítva az egyetlen Forever dalt, ahol a Dark Tranquillity pacsirtája, Mikael Stanne segített be a refrénnél. Őt mindig jó hallani, főleg, hogy ezt a hagyományos értelemben vett énekhangját viszonylag keveset használja az utóbbi időben, de összességében nekem nem támadt hiányérzetem amiatt, hogy nincs több melodikus vokálrész, mert a gitárok is megfelelően adagolják a kellő harmóniamennyiséget. Ez a zene pont így, kvázi old school mivoltában jó. A hangzásról csak annyit, hogy Fredrik Nordström és Fredman stúdió.

A Descent Into Chaos egyszerre friss és egyszerre idézi fel a göteborgi vonal fénykorának hangulatát. 8 pontnál többet nem adok rá - ahhoz azért néhány évvel korábban kellett volna megjelennie -, de egészen biztos, hogy rongyosra fogom hallgatni, és ezt ajánlom mindenkinek, aki csak valaha is szerette ezt a stílusirányzatot.