Pentagram!!! Ők egy akkora doom kultcsapat, amihez talán doomster körökben The Obsessed hasonlítható. Én magam nem ismertem őket eleddig, csak névről. Úgy '95 táján Lee Dorrian Cathedral főnök emlegette őket folyton kedvencei között, de mivel az akkori hazai lemezbeszerzési viszonyok nem álltak topon, ezért sok keresgélés után letettem róluk, de most, ezen válogatás kapcsán eljutottak hozzám.
Igen, válogatás ez, méghozzá három, Peaceville-nél kiadott lemezükről válogattak, gondolom kizárólag a kiadó emberei. Persze kérdéses, hogy egy amúgy sem lemezmilliomos, de még csak nem is lemezszázezres csapat esetében ennek van-e értelme. Hmmm, majd ők eldöntik, ebbe én nem mennék bele... Poénos már a borító is: fehér alapon fekete pentagram, természetesen kecskefejjel, meg egy fekete-fehér kép a csapatról. Kicsit a régi idők bakelitlemezeinek borítóit idézi... kicsit. Pőre zsenialitás! Hehe!
A zenéjükről érdemes tudni, hogy nem véletlenül Pentagram a nevük, ugyanis ez egy teljesen ősi Ozzy-s Black Sabbath-feelinget ápoló, ám az ő világuknak sötétebb hangulatú tájakon továbbvándoroló zenekar. Annyira BS az egész, hogy Bobby Liebling hangja szinte egy az egyben Ozzy. Dallamaira éppen úgy hatással volt a Beatles, mint Ozzy-ra, sőt néha még Ronnie James Dio BS-es dolgai is. De maga a hangszín abszolút a "kib..ott sötétség hercegét" idézi. A gitártémák is totálisan Tony Iommisak: igazi vérbeli hetvenes évekbeli "slágerriffek" és hihetetlen érzéssel előadott, többszólamú gitárszóló-orgiák. Általában senkinek nem jut eszébe lekópiázni egy ilyen stílusú bandát, hiszen tudja mindenki, hogy a szellemiség teljesen övék, szóval őszinte a dolog (persze kérdem én, akkor mér' olyan sok a fikkantás pl. a göteborgi bandák esetében??? Az is szellemiség már rég...). Pláne nem a Pentagram esetében ugyanis ők már '72 óta együtt vannak ilyen néven. (Ezt én is csak kitágult szemekkel olvastam a biográfiájukban!).
Ilyen sötét hangulatú, végül is alapra vett, depresszív, lassan gördülő zene esetében érdekes kérdés, hogy kinek a beteg agyából pattant elő, hogy 80 perces válogatást kell összeállítani, mert ez így egyvégtében hallgatva nagyon megfekszi a gyomrot, pláne ha nem ismerjük a "super hitjeit" a bandának. Nekigyürkőztem, nagyjából sikerült egy pár csemegét kihámoznom: ilyenek pl. a Wartime, ami nagyon is slágeres a maga nemében, a Frustration, a kilencperces, kántálós Burning Saviour. A hazai Mood által beavatott doomstereknek mindegyik kötelező tananyag lehet, és persze ösztönösen beindul a bólogatás, a málházósig is alig gyorsuló témák közben, melyek nagyon is nagy hatással lehetettek Fülekiékre. Személyes kedvenceim: a már említett Frustration, a When The Screams Come, a Relentless (ami akár a Pentagram Paranoidjának is mondható, sebessége, egyszerűség miatt, legalábbis ezen válogatás alapján), imádnivaló a Vampire Love, igazán slágeres, boszorkányos, cathedralos (vagyis hát fordítva: a Cathedral pentagramos...) És az a riff!!! Istenkirály!
Szerintem mindenki el tudna csemegézni a hol borultabb, hol szellősebb, hol középkori (tekerőlantos) hangulatú ódon, dohos vár alatti pincéket idéző dalok közül. Doomstereknek, moodstereknek, downstereknek, Blacklabelstereknek, blacksabbathstereknek, obbsessedstereknek, st.vitusstereknek és főleg Pentagramstereknek nagyon ajánlott!
Válogatást nem pontozok többé, de itt a dalok olyan 7-10 között mozognak. Kár, hogy a sok szám csak lemezeik egy kis töredékét idézi.
