Shock!

Általában kétféle vélemény létezik a Primal Fearrel és énekesével, Ralf Scheepers-szel kapcsolatban. Az egyik szerint Ralfie barátunk minden érzelem nélkül, egyszerűen csak elsüvölti a dalokat, semmi lelket sem visz az előadásba, a másik oldal ellenben váltig állítja, hogy tud ő, ha akar.

Én is az utóbbi táborba tartozom, de azt tényleg el kell ismerni, hogy ebben a bandában inkább az agyszaggató riffelésen, az energián van a hangsúly, és csak színesítő jelleggel kerülhetnek be olyan könnyedebb dalok, mint a Black Sun Magic Eye-a. Más kérdés viszont, hogy nem is hiányzik feltétlenül az érzelmes, finomabb nóták dömpingje! Ha felteszek egy Primal Fear korongot, akkor az masírozzon át rajtam, döngöljön a földbe stb. Hát ezt most maradéktalanul meg is kapom! Eleve már a sound is remek, úgy megdörren a cucc, hogy az ember csak les, az első dalok kíméletlen orkánként száguldanak át a hallgatón. Megmaradt a felismerhető PF hangzás (szerintem van ilyen!), de valahogy az egész nagyon erőteljesen szól.

A másik örvendetes tény, hogy két helyen is nagyon jó játékosokat igazolt a csapat. A dobokat az Annihilatorből kiebrudalt Randy Black üti és klasszisokkal jobb, mint elődje, Klaus Sperling volt. Gitáros poszton Sinner muzsikus ment, Sinner muzsikus jött. Henny Woltert a visszatérő Tom Naumann váltotta. Bár az nincs feltűntetve, hogy Tom és a másik gitáros Stefan Leibing miként osztozott meg a szólókon, de szerintem az öreg keze jócskán benne van abban, hogy most kidolgozottabbnak, érdekesebbnek tűnnek, mint régebben.

Nézzük tehát, mit hozott össze ezúttal Mat Sinner, fő dalszerző és kis csapata! Kezdetnek rögtön itt a banda hitvallását taglaló Metal Is Forever. Jó kis gyors, erőteljes darab, zeneileg hibátlan, van a riffjében egy tök jó kis ötlet, semmi komplikált, de egy picit meghülyíti... király! Viszont rögtön itt meg kell említenem az egyik problémámat a lemezzel. Ez pedig nem más, mint a szövegek kidolgozatlansága. Túlzottan elmentek true irányba: Metal Is Forever, In Metal, Heart of a Brave stb., ez kicsit szerintem már-már idétlen (ezt a fajta szöveget csak a Manowartól szeretem), ráadásul kis agyalás még nem ártott volna egy-két versszaknak, refrénnek, valahogy úgy érzem, hogy a zenét maximálisan kidolgozták és nem jutott elég idő a mondanivalóra. Mindegy, nem zavaró egyébként nagyon, csak keresem a csomót azon a bizonyos kákán.

Lépjünk tovább: jön a Suicide and Mania, szintén állat, gyors dal, amit a kissé lassabb Visons of Fate középtempója követ, kis pihenést jelentve a féktelen percek után. A negyedik Sea of Flames egy kisebb dobszólóval indul Randy bácsitól. Ralf itt kissé hisztérikusabban énekel, de jól áll neki. Idáig 10 pont a lemez, de sajnos jön a Healer és ront az összképen! Nem tudok megbarátkozni ezzel a dallal, valahogy mesterkélt, fantáziátlan. Ilyen himnusz-szerűség akar lenni a hegyekben lakó Gyógyítóról, de sajnos tölteléknóta lesz belőle. Olyan dal ez egyébként, amit koncerten ezrek (na jó, legyünk realisták... százak) fognak feltartott ököllel énekelni, de otthon hallgatva gyenge. Ha már a gyengébb daloknál tartunk, meg kell említeni az In Metal című szerzeményt is! Nagyon jól indul, jó kis középtempós döngölés, de a refrén elrontja, ugyanis nem áll másból, mint a címben szereplő 2 szó 43-szori elismétléséből! Sajnálom, mert akár a kedvencem is lehetett volna a lemezről! Így viszont az utána következő Soulchaser nyerte el ezt a megtisztelő címet! Akusztikus hangokkal kezd a dal, Ralf pedig nagyon szépen énekel. Ezután fokozatosan durvul, hogy a végén igazi thrash orgiába fulladjon. Még egy kis tika-tika is van benne... Túl sok izgalmat a lemez vége már nem tartogat, jön a kissé egyszerűbb, de fogós Colony 13, az elmaradhatatlan power lírai Wings of Desire (ilyet kivétel nélkül minden Primal Fear lemezen lehet hallani, de akkor is nagyon jó) és utolsó igazi dalként a Heart of a Brave, hogy még egyszer felpörögjünk. Zárásnak itt van a Devil's Ground, ami tök fölösleges és idegesítő. Egy rövid, misztikusnak szánt szavalás az Ördögről és az ő földjéről... halál unalom!

A Nuclear Blastot nagyon meg kell dicsérni, mert a gyönyörűen megcsinált bookleten (átmenet a digipack és a digibook között) kívül más extrákat is ad a pénzünkért, nevezetesen a Die Young című Sabbath feldolgozást és két nóta, a Healer és a Metal Is Forever 5.1-es hangzású mixét. Sajnos ezeket az én dvd-m az istennek se akarta lejátszani...

Összességében azt tudom mondani, aki szereti a német bandát, mindenképpen gyűjtse be ezt a lemezt is, mert ugyan a világot nem váltják meg, de a jól megszokott minőséget most is hozzák!