Shock!

Jó szériát fut az utóbbi időben a Prong, így különösebben nem akarok belekötni abba, hogy ők is feldolgozáslemezzel jelentkeztek – sok pénz az ilyesmiben nyilván nincsen, szóval tényleg az önfeledt örömzenélés a cél, és ha már lendületben vannak, végső soron miért ne férne be náluk is egy ilyen kiadvány? Főleg, hogy Tommy Victorék hatásai mindig is jóval szerteágazóbbak voltak az átlagos metalcsapatokénál, vagyis az elejétől fogva sejteni lehetett, hogy nem feltétlenül Sabbathot, Maident, Priestet meg Motörheadet nyomnak majd ezen az anyagon, de még csak nem is Metallicát és Celtic Frostot.

Fémesre hangszerelt füllel abból a szempontból valóban érdekesebb ez az album egy-egy újabb menetrendszerű feldolgozáslemeznél, hogy kevésbé nyilvánvalóak az átgyúrt nóták. Arról persze még így sem vagyok meggyőződve, hogy a világnak most éppen erre a lemezre volt a legnagyobb szüksége, de a végeredmény hallgatható, nincs vele nagy gond. A kiválasztott előadók pedig tényleg a Prong fő hatásait jelentik: a Killing Joke nyilván alap, de van itt Discharge, Black Flag, Bad Brains, Hüsker Dü, Fugazi, Butthole Surfers és Adolescents, sőt, még Sisters Of Mercy és Neil Young is. Ezek közül volt, amit nyilván nem nagyon kellett bolygatniuk: a Discharge Doomsdaye, a Black Flag The Barsa vagy a Bad Brains Banned In D.C.-je brutálisan zúz Tommy jellegzetes gitársoundjával és öblös, erőteljes hangjával, a Black Flag-utánjátszás különösen gyilkosra sikeredett. Az eredeti változatok fésületlensége persze a múlté lett a Prong kezei között, amit adott esetben akár hiányolni is lehet, de ez leginkább egyéni ízlés kérdése. Én a magam részéről nem feltétlenül vagyok kifejezett '80-as évek-beli hardcore/punk-purista, így cseppet sem zavar a dolog.

Tommyék nem változtattak igazán lényegeset a Sisters Vision Thingjén, a Butthole Surfers Goofy's Concernjén, a Hüsker Dü Don't Wanna Know If You're Lonelyján és a Fugazi Give Me The Cure-ján sem, tulajdonképpen csak elnyomják őket a saját stílusukban, a saját hangzásukkal. Nekem bejönnek – eleve nagyon-nagyon jó nótákról van szó –, de azt persze el tudom képzelni, hogy az eredeti előadók fanatikusainak nem annyira fognak, elvégre itt már csak Tommy zúzda gitárja miatt is eléggé jelentős a differencia az alapváltozatokhoz képest, a Prong már említett feszesen precíziós, összerántott megszólalásáról nem is beszélve. Neil Young Cortez The Killerje viszont már-már meglepően hagyományőrző, a Killing Joke-nál meg csak azt nem értem, miért nem valami ősrégi darabot poroltak le a 21. századi Seeing Red helyett, mert a megvalósítás egyébként itt is klappol. Persze furcsa is lenne, ha nem klappolna, hiszen a Killing Joke annyira meghatározó forrás a Prongnál, amely szinte minden dalukban ott kísért.

Mint a fentiekből is leszűrhetted, jól el lehet hallgatni ezt a lemezt, de a fenti dalokra emellett is áll, hogy különösebben egyik sem rázza meg a világot, simán el lehet létezni nélkülük. A legizgalmasabb és egyben legmeglepőbb, legjobb átdolgozás mindenképpen az Adolescents Kids From The Black Hole-ja, amit nemcsak rendesen felbikáztak, de elég radikálisan be is lassítottak Tommyék. Az eredmény így az eredeti, wave-esen pulzáló tempójú téma helyett egy kimondottan szomorkás, súlyos darab lett, stílusát tekintve szakasztott olyan, mintha csak egy Prong-szám lenne mondjuk a Carved Into Stone-ról. Méghozzá egy a kiugrók közül. Ez itt tényleg egy feldolgozás, nem pedig utánjátszás, és én a magam részéről elsősorban az ilyesminek látom értelmét, ha már mások dalaihoz nyúlunk.

Szerintem tekintsük annak ezt a lemezt, ami: játéknak, főhajtásnak, tiszteletadásnak, ami egyben szuvenír azoknak, akiket érdekel, kiknek a koncertjeire járt le Tommy annak idején New York füstös, koszos, lerobbant patkánylyukaiba. A kevésbé nyilvánvaló előadó- és dalválasztásokat mindenképpen díjazom, a megvalósítás is rendben van – néha szerintem meg-meghallgatom majd a Songs From The Black Hole-t, ha éppen olyanom támad.