Shock!

Ez az iromány felhívás keringőre. Szó szerint. A már sorozatnak számító speciális Metal Blade újrakiadások egyik legfrissebb darabja tényleg olyan tétel, amire a különféle lemezmegjelenéseket hirdető reklámok szövegei közhelyesen az "absolute must" kifejezést használják. Bizony, bizony, mivel is lehet legjobban a letöltések ellen fellépni? Olyan speciális kiadványokkal, amelyre a legelvetemültebb letöltők is csak azt tudják mondani: "ezt ennyiért meg KELL venni!"

A Waltz-ban azt szeretem/tisztelem nagyon (többek között), hogy egyike azon nagyon-nagyon, kevés zenekarnak (múltban és jelenben egyaránt), amely a rockzenét szeretők szinte minden rétegét meg tudta találni: a hagyományos metal rajongóitól kezdve a modern muzsikák szerelmesein át egészen az extrém dolgok kedvelőiig hihetetlenül széles tábort épített ki magának a csapat. Mindezt persze szépen lassan és nagyon sokan - mint jómagam is - már csak a feloszlás után részesültek a jóból; ki időben oda nem figyelés, ki életkori sajátosságok miatt - előbbiek bánhatják hibájukat, utóbbiak sajnálhatják, hogy későn születtek. Persze, ahogy a mondás tartja, sohase mondd hogy soha: Buddy Lackey énekes hiába keresztelte át magát Devon Gravesszé, valószínűleg nagyon jól tudja, hogy nagyrészt a Waltz tábor az, aki kitart mellette. Titkon azonban minden egyes Dead Soul Tribe koncerten (lassan tiszteletbeli magyar bandának is nevezhetjük a DST-t) lelke mélyén arra vár mindenki, mikor csendül fel végre egy-egy Waltz klasszikus. És, ahogy hallom (sajnos még nem volt szerencsém élőben hozzájuk) rendszerint fel is csendül. Előbb-utóbb tehát szinte biztos, hogy a nagy név újra előkerül majd valahol, valamikor. A közönség nyomása is meglesz/megvan, hiszen említettük, a rajongók száma hét évvel a legendás pesti koncert és hattal a feloszlás után is egyre nő, és ugyan miért is születtek volna meg ezek az újrakiadások, ha nem lenne kereslet a Psychotic Waltz munkásságát megörökítő négy lemezre?

Felmerül persze a kérdés, hogy miért ebben a párosításban kerültek újrakiadásra a lemezek? Az én elképzelésem szerint itt lépnek be a képbe a kiadó üzleti megfontolásai. Nézzük csak: az első két anyag képviseli ugye a banda totálisan beteg, elborult korszakát, hosszú, komplex, nehezen emészthető számokkal; míg a hármas-négyes lemez letisztultabb, egyszerűbb dalszerkezetekkel, fogósabb, rövidebb nótákkal operál. A rajongók egy része szerintem csak az első, míg mások kimondottan a második időszakra esküsznek; ha tehát úgy adták volna ki a négy albumot, hogy Social Grace-Into The Everflow és Mosquito-Bleeding, sokan csak az egyiket vagy a másikat vásárolták volna meg. A jelen párosításban viszont mindenkinek mindkét boxot meg kell vennie, ha Waltzot akar hallani (esetleg keresheti az időközben ritkasággá vált eredeti kiadásokat). A magam részéről mondjuk semmi problémát nem látok ebben, hiszen mind a négy albummal sikerült az évek során megbarátkoznom. Gondolkodás nélkül vásároltam tehát, és barátaim is ezt tették. Nem, ezeket a boxokat nem adogatjuk körbe-körbe kölcsön egymásnak: ennyit minimum megérdemel ez a fantasztikus banda!

Nem elemezgetem ki a négy lemezt apránként, mindenki ismeri őket: a Social Grace zaklatott, őrült prog power/thrash opuszai (nem véletlen, hogy a névadó nóta pont itt található) és álomszép lírai pillanatai; az Into The Everflow futurisztikus hangulata (a szintis betétek már a Darkstar világát is megidézik); a Mosquito pszichedelikusabb megközelítése (talán még némi grunge hatás is kimutatkozik); a Bleeding gyilkos, fajsúlyos dalai (micsoda hangzása van a lemeznek!) - mind-mind csodálatos lenyomatai egy eredeti és utánozhatatlan zenekar örökbecsű életművének.

Lássuk inkább, milyen plusz anyagokkal kedveskedett nekünk a Metal Blade. A Social Grace/Mosquito csomaghoz egy bónusz DVD tartozik, amelyen a két videoklip (Faded, My Grave - az összes a PW történetében?) mellett egy jó félórás koncertet nézhetünk meg, amelyet a debütalbum megjelenésének kapcsán rendezett 1991-es "release party"-n adott a csapat. Megnézhetjük, ha van hozzá idegünk, ugyanis rettenetes minőségű a felvétel és - hasonlóan a Live & Archives lemezen található koncertnótákhoz - eléggé próbára teszi az ember türelmét. Sajnos igazán élvezhető minőségű koncertfelvételt még nem sikerült kapnunk a PW műhelyből, azt hiszem, tényleg jó lenne, ha egyszer valami rendesen kevert, jó minőségű élő anyag is napvilágot látna egyszer. Mert rendben van, hogy underground meg ilyenek, de hát azért mégis...

Az Into The Everflow/Bleeding box is rendelkezik plusz lemezzel, ez azonban csak egy snassz sima CD, rajta pedig hatvan perc muzsika: a kettes lemez előtti demofelvétel, és az igazi ritkaságnak számító Aslan demo 1986-ból. Döbbenetes, hogy mennyire kiforrott volt a banda már 86-ban is... Az Everflow-hoz egyébként még egy bónusznóta, a máshonnan már sokak számára ismerős Black Sabbath feldolgozás, a Disturbing The Priest is tartozik, és aki ismeri az eredeti, Ian Gillannel készült Born Again lemezes dalt, nagyon jól tudja, mennyire illik ez a beteg téma a Waltz-hoz. Bármikor szívesen meghallgatnék egy komplett feldolgozáslemezt is a bandától, mert amit eddig hallottam tőlük (Ozzy - Diary Of A Madman, Pink Floyd - In The Flesh), mind zseniális volt. És anno Pesten még a Stargazert is elnyomták. Hol voltam én akkor??????????

Ezen a ponton a magam részéről befejeztem a cikket, nem törekszem frappáns lezárásra, vásárlásra buzdító összekacsintásra az olvasóval, nem akarom még egyszer gyorsan felmagasztalni a zenekart. Felesleges. Minden, ami ezen cikkünk tárgyát képezi, kritikán felül áll. Külön megtiszteltetésnek érzem, hogy én írhattam róla.