Shock!

Elég nagy meglepetést okozott tavaly, amikor elváltak Peavy Wagner és Victor Smolski útjai, és mivel a belorusz gitármester alapvetően határozta meg a zenekar arculatát az elmúlt bő másfél évtizedben, nyilvánvaló, hogy mindez markáns cezúrát is jelent a német metalosok pályafutásában. Őszintén szólva amíg nem jelentették be az új felállást, biztos voltam benne, hogy a Peavy által két régi arccal, Manni Schmidt és Christos Efthimiadis részvételével már a válás előtt összehozott Refuge formáció viszi majd tovább a Rage nevét, de aztán mégsem ez történt. Alighanem jobb is így egyébként, a Rage nagyon komoly zeneiséget hordozó 21. századi korszaka után elég gáz lett volna a logó alatt nosztalgiázásba átfordulni.

Mint tudott, Peavy végül két ismeretlen arccal tette teljessé a felállást, és ez az EP az első életjel a csapattól Marcos Rodriguez gitárossal és Vassilos „Lucky" Maniatopoulos dobossal. Nagyon nagy következtetéseket persze ebből sem lehet még egyelőre levonni, hiszen valójában csak egy új dal szerepel rajta, igaz, az mindjárt két nyelven is, illetve Peavy újravett két régebbi szerzeményt is a friss tagokkal. A címadó My Way mindenesetre azt hozza, amire számítani lehetett: Smolski nélkül egyértelműen földközelibb, alapra vettebb lett a zene, de Peavy hangja, dallamvilága és dalszerzői stílusa védjegyszerű, vagyis töréstől senkinek sem kell félnie. Tagadhatatlanul Rage-ízű tehát a végeredmény, ami ráadásul feltűnően jól is szól. Maga a nóta pedig egy morózusan menetelő, modernebb ízeket is felvillantó, elég agresszív zúzda, ahonnan ugyanakkor a riffek mellett nem hiányoznak a kevésbé tipikus elemek sem, az akusztikus gitárral hozott témák például a progosabb érára hajaznak. És ugyan Victor-féle varázslásokra nem kell számítani, Marcos kellemesen dallamos, szépen felépített szólója már elsőre is nagyon ül.

Nincs probléma a két régebbi dal újravett változatával sem, ezeket a tavaly húszéves Black In Mindról porolták le, amelyről az idei bulikon ugye hangsúlyosan emlékeznek meg. Ez pedig kifejezetten erős lemez volt, szóval nyilván ütnek ezek a régieknél jobban, erőteljesebben megdörrenő felvételek is. A My Way Apuesto e Ganar című extra változata viszont nem az igazi, Peavy sarkos német akcentusa és jellegzetesen teuton hanghordozása inkább megmosolyogtató spanyol nyelven, mintsem hatásos.

Egyvalamit biztosan jelenthetünk: ha nem is lehet már ugyanaz a Rage, mint korábban, a lendület éppúgy nem fogyott el Smolski távozásával, mint ahogy a korábbi felállások szétesése idején sem. Márpedig ilyenből azért akadt néhány, de a jelek szerint ez a csapat mindig is működőképes lesz, ameddig Peavy nem adja fel. Kíváncsian várom a többi dalt is.