Shock!

Közhely, hogy Észak-Európában mennyire megerősödött az utóbbi évtized folyamán a dallamos hard rock színtér. Fogalmam sincs, mi lehet ennek az oka, de a Reckless Love kivételesen nem a svédeknél, hanem a szomszédos Finnországban emeli magasba a zászlót.

Ha finnek és glam, nyilván mindenki a Hanoi Rocksra asszociál elsőként, és nem is jár olyan nagyon messze a megfejtéstől, de ennyire azért nem szimpla a képlet. A bandát az az Olli Hermann énekes alapította, aki nemrég még a Crashdietben nyomult H. Oliver Twisted néven, volt is szerencsém élőben látni velük pár éve Bécsben a Hardcore Superstar előtt. A fazon a színpadon is tökéletesen hozta Mike Monroe és Vince Neil keverékét, és ugyan a bandától annyira nem vágtam magam hanyatt, ahhoz nem férhetett kétség, hogy élik és lélegzik ezt a zenét.

Ha a név és Olli barátunk személye nem lenne elegendő a Reckless Love elhelyezéséhez, csak vetni kell egy pillantást a borítóra, és máris megvilágosodunk: négyosztatú kép zenekari tagokat ábrázoló fotókkal, villámlással és sejtelmes színekkel, középen fémszínűen csillogó retro-logóval... Vérbeli '80-as éveket idéző melodikus rockról van itt szó, annak is a glamesebb, rágógumisabb fajtájáról. Magyarán szólva igazi rózsaszín, nyúlós pop metal ez, ami 20-25 évvel ezelőtt élte igazi virágkorát. Ahhoz képest, hogy a Reckless Love tagjai akkoriban még homokozólapáttal nyomultak Jack Daniel's-es palack helyett, elég rendesen megtanulták a leckét, az album ugyanis mindent tartalmaz, amit csak egy ilyen típusú lemeztől elvár az ember.

Amennyiben zavar ez a könnyed, akár nyálasnak is nyugodtan titulálható megközelítés, messziről kerüld el a bandát, mert nemcsak a dalaik, de még a habos, polírozott sound és a zengő-csilingelő billentyűs hangszínek is a dekadencia évtizedébe repítik vissza a hallgatót. A Pepe művésznevű gitárosnak köszönhetően a karcosabb ízt sem nélkülözik, amikor a srác a szólóknál megvillan, minduntalan felkapja a fejét a hallgató, de összességében azért a lazulás a jelszó olyan mesterek nyomdokain, mint a '80-as évek KISS-e, a korai Bon Jovi, a Danger Danger, a David Lee Roth-érás Van Halen, a már említett Hanoi Rocks, az elsőlemezes Shotgun Messiah vagy a szőke néger Jean Beauvoir korabeli zenekarai. Ez a lemez bizony tokkal-vonóval együtt gond nélkül készülhetett volna 1987 környékén...

A Reckless Love ugyanakkor nemcsak a nosztalgiafaktor miatt számíthat a műfaj híveinek érdeklődésére. Egy ennyire lájtos megközelítésű, cukrozott lemez értelemszerűen nem lehet mindenki kedvence, jó eséllyel még a hard rock rajongók körében is lesz, aki már túlzónak találja a szanaszét zengetett vokálokat, a háttérben csilingelő dús szintetizátoros díszítéseket vagy a nagyívű dallamokat, de ez bizony akkor is így korhű, a dalok pedig igencsak ott vannak a szeren. Az izgága Feel My Heat, a kedvesen bárgyú, mégis nagyon szerethető One More Time, az arénahimnusz Love Machine, a korai Danger Dangert idéző refrénnel ellátott Beautiful Bomb és az ugyanezt az iskolát képviselő Wild Touch mind-mind óriási nóták, ezen nincs is mit vitatkozni. A két legnagyobb sláger ugyanakkor a melankolikusabb, roppant hangulatos Romance és az azt követő Sex, amiről az ember azt hinné, valami party animal himnusz, pedig valójában ez a lírai nóta az albumon. Nem mondom, hogy nem geil, de ezek a dallamok akkor is mérgezőek.

Egyetlen szerzeménnyel lőttek csak túl a célon, de azzal nagyon, ez pedig a Back To Paradise, egy nettó '80-as évek-beli poptéma, amiről inkább a Duran Duran legnyálasabb pillanatai ugranak be az embernek, mintsem a Van Halen vagy a KISS. A dallam az én ízlésemnek itt már túlságosan is simulékony, a gagyi dobgépes díszítések pedig egyenesen borzalmasak, ráadásul eléggé ki is lóg a lemez összhatásából. Lelkük rajta, ha felvállalják, annak idején nagy sláger is lehetett volna, de én kis híján levontam tőlük miatta egy pontot... Végül azonban megkönyörültem, mert ez a debütálás összességében komoly ígéret a jövőre nézve. Nem mondom, hogy felveszi a versenyt a Crazy Lixx méregerős új anyagával, de ha a rockzene könnyedebb oldalára gerjedsz, egyiket sem érdemes kihagyni.