Megköpködhetsz, de a szavakkal leírhatatlan zenedömpingnek köszönhetően ez a négyes Redemption album az első, amibe igazán beleástam magam, pedig a gitáros Nick Van Dyk vezette csapatban olyan muzsikusok játszanak, mint Ray Alder énekes (Fates Warning, Engine) és Bernie Versailles gitáros (Fates Warning, Agent Steel). Egyszerűen fizikailag nincs idő és energia mindent alaposan kiismerni, ami egyébként tetszene az embernek...
Pedig a Snowfall On Judgement Day egy olyan stílusban képes komoly értékeket felmutatni, amit az ezredforduló tájékán elég brutálisan szétjátszottak, és már évek óta csak a rossz beidegződések miatt nevezzük progresszív metalnak, hiszen a szó eredeti értelmében véve a világon semmi előremutató nincs benne.
Mondanom sem kell, a Redemption sem villant fel olyasmit, ami újdonság lenne, de gyakorlatilag végig erős dalokkal voltak képesek megtölteni az albumot, így mégis meghajtom előttük a fejemet. Vastag riffes komplex metal a játék neve valahol a Dream Theaterrel rokon megközelítéssel, bár Nick kevésbé vonzódik a hanghalmozáshoz, mint a neves kollégák, és Ray jellegzetes hangja miatt persze a Fates Warning neve is elég sokszor beugrik az embernek. Ezen túlmenően viszont nem tudok sok okosságot hozzátenni a hóesés zajához. Ha szereted az ilyesmit, bizonyára meghallgattad már ezt az albumot, vagy záros határidőn belül sort kerítesz rá, ha meg nem, akkor nem a Redemption győz majd meg az utaztatós, sok egymásból kibontott motívumot használó, domináns billentyűkkel kövérre hizlalt technikás fémzene szépségeiről.
Pedig a lemezre megéri rászánni az időt, mert a nagyon fogós Peel nyitás, a repülős, kolosszális Alder témákkal megkoronázott Walls vagy a zakatolós Leviathan Rising óriási dalok, melyek egyszerre gazdagok érzelmekben és értelmes, tartalmas gondolatokban. Hogy az abszolút csúcspont 11 perces záróeposzról, a Love Kills Us All / Life In One Day-ről már ne is beszéljek, ahol már a bevezetőtől megáll az ember körül a világ, olyan hátborzongatóan hozza a szimpla, ám csodás melódiákat Alder mester a szintis alapokra... A másik nagyeposz Black & White World is igen komoly darab, de mindenképp említést érdemel még az Another Day Dies is, amiben James LaBrie énekel duettet Ray-jel. Ez a nóta nem túl meglepő módon eléggé Dream-ízű, bár inkább csak az illusztris vendég miatt kiemelkedő, mintsem saját jogán.
Nicknél nem sokkal a lemez megjelenése előtt diagnosztizálták a vérrák egy különösen agresszív és veszélyes fajtáját, és ez a keserű tudat így utólag különös töltést vagy többletjelentést ad egyes daloknak, szövegsoroknak. Nagyon remélem, hogy mielőbb rendbejön, és csinál még néhány olyan erős albumot, mint a Snowfall On Judgement Day. Progrockereknek kötelező, de mások is nyugodtan próbálkozhatnak vele.
Hozzászólások