Apám! Szerintem az idei év egyik kellemes - és tiszteletet parancsoló - meglepetése ez lesz. Engem eleddig ezek a "Dimmu - típusú" zenék annyira nem találtak el, gondolok itt arra, hogy a black/death-vonalat ötvözzük gótikával, beleáztatva holmi cukros-vizes szintetizátor + női vokál trutymóba...
Hitelesen ezt a feladványt megoldani - számomra - mostanáig érdemben csak egy csapat, a Gardenian tudta. Mostanáig. Ezzel itt tulajdonképpen a tényleges poént le is lőttem volna. Szóval itt van ez a két gitár, basszus, billentyű, dob felállású csapat ezzel a nem tökéletes, de azért nagyon markáns, korrekten jó lemezzel, ami a már fent vázolt területen mozog, bár hozzátenném, hogy a pörgősebb, brutálisabb részeknél még nyomokban a Neurosisra is emlékeztet (náluk hallottam csak eddig így, gitárviharban zongorát például). Nyomokban fellelhető még a "nagyok" közül mondjuk az Emperor, a Criptopsy, a Hypocrisy stb., szerintem aki valamelyest rálát a műfajra, az így már nagyjából képben is van. Az említetteknél azért helyenként levegősebb, grandiózusabb zene ez, egyrészt mert a szerzemények hosszabbak, komplexebbek, másrészt a klasszikusnak mondható, de mindenképpen melodikus betétek miatt. Egy nagyon erős felállású, igencsak tehetséges zenekar első lemeze ez.
És akkor itt röviden jöjjön a story, meg a tagok: a mostani felállás három tagja (Jason McCrarey, Royce Hsu - gitár, Michael Chi - dob) alakította meg 1998-ban az alapzenekart Pantheon néven, hozzájuk csatlakozott még a basszgitáros Brent Gibson és a billentyűs Adrian Ross, ezt a felállást hallhatjuk az Aeon Skyon is, friss info, hogy idén csatlakozott még hozzájuk egy újabb gitáros, Mike O' Meara, abból az apropóból, hogy a gitáros/énekes McCrarey letehesse a lantot és csakis az éneklésre koncentrálhasson.
Röviden: nagyon jó, összetett, változatos és szigorú zene hallható ezen a lemezen, aminek én nagyon örülök! Ja, és egyébként Los Angeles-iek. Majdnem tízes.
