Három hazai arc (gitár, basszus, dob), no meg egy külhoni énekes úriember (a neve se legyen titok: Todd Williams) remek torokkal a kézipoggyászban. A csapatból én mindössze Zsidel "dob" Miklóst ismerem (barátomnak is mondom immár 7-8 éve, de nyugodjatok meg; tárgyilagos leszek), többek között a Résből, a Trottelből és a Csigafröccsből.
Miklós nagyon jó képességekkel bíró muzsikus, de ezt úgy látszik, inkább csak tanárként mutatja be, mer' lemezen érdemben még nemigen hallottam visszaköszönni (kivétel a két Trotteles lemez: The same strory..., Stolen Garden).
A lemez 5 számot tartalmaz, alig 20 perc és az az 5 dal annyira különbözik egymástól, hogy nemigen tudtam érdemben képet kialakítani magam(ban)nak a zenekarról.
Popos, grooves-os, modern hangzású lemez, Faith No More (American Positivism), funk, blues-hatás (Monodread), csipetnyi fűszeres extremitás (the last Starfighter), és ha külön-külön hallgatja a számokat az ember, mind be is jön. De teljes egésszé - nekem legalábbis - valahogy nem áll össze. Másrészt meg megtartom; tekintve, hogy a rádióban - ahol dolgozom - nem kell számonként cserélgetni a lemezeket, ha színvonalas - és különböző stílusú - rockmuzsikát akarok kigórálni az éterbe.
Még némi kritika a sötét és a világos oldalról egyaránt: a zenekarból mindenki jó, a hangmérnöki munkáról ez azonban - sajnos - nem mondható el. Meg nem tudnám mondani, miért, de helyenként egyszerűen "furcsán" szól a lemez, már ami az egész hangképet illeti (és nem úgy tűnik, hogy ez a "furcsaság" szándékos koncepció lenne). Na mindegy, megyek, kinyomom az űrbe a Rose-t.
Hozzászólások