Alig másfél évvel a remek Inner Sanctum után itt az új Saxon opusz, Biff Byford és csapata tehát nem pihen, sőt, a lemez által remélhetőleg megtermelésre kerülő babérjaikon sem kívánnak soká tanyázni, hiszen februárban már indul is az Iced Earth-szel közös turné, mely alighanem az első félév egyik legfontosabb körútja lesz klasszikus heavy metal fronton.
A legszebb hagyományoknak megfelelően indítja a lemezt a Battalions of Steel. Monumentális, epikus; klasszikus Saxon! Ahogy az egész lemez is az, hiszen minden megtalálható rajta, amiért Bifféket oly régóta szeretjük. Ahogy mindig is, ezúttal is vannak igazi rock 'n rollok, mint a Slow Lane Blues vagy a lemez felvezető nótája, a letölthető kislemezként már októberben napvilágot látott Live to Rock. Már címe is óriási klisé, csakúgy, mint maga az egész nóta, de mégis jó. Ebből a fajtából mégsem ez a csúcs a lemezen, hanem a Hellcat, melyet tekerős szólói emelnek ki a többi közül.
A Walley of the Kings történelmi témát dolgoz fel, amihez természetesen epikus terjengősség és nagy ívű dallamok társulnak, a Demon Sweeny Todd pedig egy eszelős speed nóta, remek refrénnel. Az egyetlen igazán elsöprő erejű, gyors darab ezúttal. A Crime of Passion súlyos málházással és harapós gitárhangzással arat, csakúgy, mint a Voice, mely a kedvencem a lemezről. Selymesen búgó basszusgitárra, háttérben megbúvó finomabb témák és a refrén alatti súlyosodás váltogatására épül, ráadásként pedig egy megadallamos gitárszóló is elszabadul. Kissé kilóg a sorból a Protect Yourselves, mely némileg modernebb vizekre evez, pont ezért izgalmas. Paul Quinn és Doug Scarratt azért nem tudják meghazudtolni önmagukat, a klasszikus hangzásvilágú szóló így oldja valamelyest a modernebb témák hatását. Egyetlen gyengébb nóta azért becsúszott, mégpedig az utolsó előtti Come Rock of Ages, mely tipikus Saxon klisé. Bőgőalapra felvezetett átlagos Biff-téma, némi bridge, majd jön a monumentális, ökölrázós refrén, sajnos azonban, ellentétben a Live to Rockkal, ez kissé középszerű, a lemez egyetlen igazán lapos dala. Bónuszként itt van még a Killing Ground Coming Home-jának slide gitáros verziója, mely kissé fölösleges ugyan, de jópofa, és ezzel a végére is értünk a bő háromnegyedórás labirintusbéli barangolásnak. A Blind Guardian stúdióban készült lemez hangzása természetesen ezúttal is kiváló. Vastag gitárok, erőteljes és dinamikus sound, pont ahogy az ilyesfajta muzsikához illik.
Másfél év alatt a Saxon tehát ismét kirázott a kisujjából egy olyan lemezt, amely vélhetőleg maradéktalanul ki fogja elégíteni a rajongótábor minden tagját. Egyszerűen már megint nem tudok beléjük kötni.
