Rezignált gitárpengetéssel nyit a michigani See You Next Tuesday második nagylemeze, melyből sokat még nem lehet leszűrni, ám az azt követő In The End ólomsúllyal mászó két és fél perce már semmi kétséget sem hagy afelől, hogy amit itt hallani fogunk, az minden lesz, csak könnyed nem.
Fox vokalista mély, rémálomszerű szörnyetegeket felidéző bömbölésből csap át a mai – lassan tegnapi – metalcore bandák kínzott süvöltésévé. De nehogy egyszerre egy új Shadows Fall képe jelenjen meg előttünk, mivel a gitártémák nyersessége és a lassan kúszó dobtéma inkább áll rokonságban a Neurosis őskáoszával. A The Life In Death aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsol, mely akár a The Red Chordnak is jól állna. Teszem hozzá, csak és kizárólag a zenei stílus miatt, amúgy a SYNT tagsága az egészen kurta, másfél-két perces, vagy még annál is rövidebb kompozíciókat preferálja, mely főként a grind múltból fakadó hozzáállás.
Az Eternity rövidsége ellenére amolyan Cannibal Corpse-os brutál death darálás, s rövidsége ellenére is sikerült a zenészeknek igen emlékezetes témákat belesűríteniük e szerzeménybe. Aztán vannak olyan fél perces szösszenetek is, mint az Alpha vagy a Nightmares, melyek jó kis grind témákat rejtenek, s igencsak érződik rajtuk az újabb kori Napalm Death hatása. Az album egyik legjobbja a Forever On Deaf Ears, már ami a gitártémáit illeti. Ez egy középtempós dal, elsőre szokatlanul is hat a sok szélsebes és doomosan belassult tétel közt, de Drew gitárosnak ide sikerült egy megjegyezhető reszelést kanyarítania, mely amolyan pihentető a nagy hangorkán közepén. A SYNT zenéjében felsejlik némi apokaliptikus hangulat is, főként a sokszor drámai hangvételt magára vevő gitárjáték miatt, ám azért mégsem válik ez a muzsika olyan nyomasztóan súlyossá, mint például egyik kortársuk, a The Psyke Project esetében, akik e téren az egyik legjobbak mostanság.
A Full Force Studios-ban felvett anyag (pl. Suffocation) nagyon jól szól, a gitároknak van mélységük és még az arányok is jól eltaláltak. Természetesen a hangszeres tudással sincsenek gondok, de nem is ez szokott a mai csapatok gyenge pontja lenni, hanem sokkal inkább az, amit gyakorlással sem lehet elsajátítani, ez pedig a tehetség. A SYNT legénységének ebből a szempontból se kell szégyenkeznie. Dalaik saját gondolatokról tesznek tanúbizonyságot, s bár nyilvánvalóan érezni, melyek a nagy kedvencek, soha nem esnek a másolás könnyelmű hibájába.
Jó kis anyag lett az Intervals, nem rengeti meg az eget és nem is helyezi új alapokra az extrém zenék világát, de aki a hasonlóan szélsőséges, kaotikus és kissé világvége hangulatú.
