Shock!

Az atlantai Sevendust is azon csapatok népes táborát gyarapítja, akik bő egy évtizeddel ezelőtt, a nu metal robbanás farvizén törtek be az amerikai köztudatba, majd sikerült is megkapaszkodniuk ott, még ha igazi szupersztárok nem is lettek. A Cold Day Memory már a nyolcadik albumuk, és azért bír kiemelt jelentőséggel a zenekar életében, mert a 2003-as Seasons óta ezen szerepel először Clint Lowery gitáros, aki dalszerzőként annak idején komoly szerepet játszott a tengerentúli sikerekben.

A banda errefelé nem számít túlságosan ismert névnek, így aztán ha nem vagy képben velük kapcsolatban, kis túlzással úgy tudnám leírni a zenéjüket, mintha a Living Colour egy kevésbé agyas, direktebb verziója a Korn okozta modern metal forradalmat követően ragadott volna hangszert. Ebben persze oroszlánrésze van a fekete frontembernek, Lajon Witherspoonnak is, akire annak idején minden bizonnyal igen komoly hatást gyakorolt Corey Glover. De akár azt is mondhatnám, hogy bizonyára a Disturbed is valami hasonló eredményre jutna, ha hirtelen kirúgnák David Draimant, és egy fekete énekest állítanának helyette csatasorba. A stílus összességében nem változott túl sokat az áttörésüket meghozó '99-es Home óta, ugyanazt a döngölős, elektromos hatásokkal is flörtölő, vastag hangzású modern metalt játsszák, mint akkoriban. Igazi amerikai fülekre hangszerelt korszerű, súlyos gitárzene ez, amiben egyaránt ott rejlik az ezredfordulós idők megtördelt tempókkal operáló, dohogó hangulata és az a fajta poszt-grunge érzésvilág is, ami az Államokban még ma is szinte biztos utakat jelent a rockrádiókba és a nagy nyári fesztiválturnékra.

Ezermillió hasonszőrű bandával ellentétben a Sevendust szerencsére régen is tudott dalokat írni, tisztában vannak vele, mitől húz egy riff, miért működik egy refrén, és szerencsére a képességeik is megvannak ahhoz, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. A legnagyobb fegyvertény egyértelműen a hatalmas torkú Witherspoon, aki simán képes libabőrt okozni, ha kiereszti a hangját, de igazságtalanság lenne nem kiemelni a visszatért Loweryt és partnerét, John Connollyt, ugyanis gitárfronton is rengeteg apró finomságot rejt az anyag. Ez sem újdonság egyébként náluk: a Cold Day Memory ugyanolyan igazi muzsikusaggyal összerakott, egyszerre zsigeri és nagyon okos album, mint az eddigiek, ami zeneisége miatt hosszabb távon sem válik majd unalmassá. Ráadásul szép számmal akadnak kiemelkedő dalok is, mint a legfogósabb Last Breath, a Confessions (Without Faith) vagy a finom vokálokkal megerősített Here And Now. Pár töltelék becsúszott ugyan, de ez bocsánatos bűn, mert a nóták többsége tényleg meggyőző, a Johnny K. (Disturbed, Machine Head, Staind) értő kezei alatt kiformált hangzás pedig igazi A-kategóriás szuperprodukció.

Mindig rokonszenveztem a csapattal, így a Cold Day Memory is sokat szól nálam az utóbbi hetekben, de egyetlen tényező miatt mégsem adok magasabb pontszámot, ez pedig a tempók viszonylagos egyhangúsága. Egy idő után szinte minden dal megmutatja a maga arcát, vagyis nincs szó arról, hogy egybefolyna az album, de a velük azonos ívású zenekarokhoz hasonlóan sajnos a Sevendust is mereven ragaszkodik a különböző középtempókhoz. Színesítés gyanánt egy-két gyorsabb téma is jól esne a fülnek a sok szaggatott, groove-os súlyosság mellett, még akkor is, ha minduntalan igyekeznek ezeket feldobni valamivel. De ettől ez még egy jó lemez, egy klubban pedig valószínűleg elementárisak lehetnek.