Bár a Sodom egyike az európai thrash mozgalom legrégebbi és leghűségesebb zászlóvivőinek, a zenekar és munkássága finoman is szólva megosztja a rajongókat. Ennek oka feltehetőleg az, hogy egyrészt ők mindig is a legtufább végéről fogták meg a thrash metalt, másrészről pedig sikerült néhány kifejezetten bűnrossz lemezt is lerakniuk az asztalra (ld. Tapping the Vein).
Ettől persze a banda megkerülhetetlen, ha thrashről van szó, hiszen az Agent Orange vagy a Better off Dead ugyanolyan alapmű, mint az Extreme Aggression vagy az Eternal Devastation. Ráadásul az elmúlt bő tíz évben a Sodom piszkosul magára talált, hiszen a Code Red – M16 – Sodom lemeztriász minden szodomista igényt kielégítő erős anyagok voltak, és szerencsére az In War And Pieces is beáll a sorba, a jó széria ezzel a cuccal is folytatódik.
A lemez producere Waldemar Sorychta, és ez már az első hangoknál hallható is, hiszen az indító címadó bevezetője meglehetősen Grip Inc.-es. Az első pár másodperc után berobbanó, őrlő riffhenger tipikus szodómia, ahogy Tom Angelripper vokáltémája is az. Már az elején letaglózza az embert a lemez hangzása, amely tényleg az utóbbi évek legjobbja a németektől. A recept alapvetően változatlan: egyszerű, ámde súlyosan gördülő riffek, Angelripper kiabálása, meg persze a háborús témák. Nem lehet elmenni azonban amellett, hogy vannak olyan apróságok, amelyek totális újdonságnak számítanak. Rögtön az In War And Pieces középrésze alatt hallható leheletnyi szinti színezés is ilyen.
A Hellfire egy rövid, pusztító darab, melyet a melodikusan induló, ám hamar darálásba váltó Through Toxic Veins követ. Gyakorlatilag tipikus Sodom dalokkal van tele a lemez, Angelripper ugyanúgy acsarog és köpköd, ahogy mindig, a dalok pedig egyszerű, ámde hatásos adrenalinlöketek, melyeken nagyon sokat dob a kiváló hangzás. Ugyanakkor tényleg sikerült erős témákkal telepakolni a 2010-es Sodomot, melyek nélkül az erőteljes hangzás vajmi keveset érne. A Nothing Counts More Than Blood kifejezetten jó énekdallamokkal operál – természetesen az öreg Onkel Tom adottságaihoz mérten. Ez egyben a lemez egyik legdallamosabb része is, melynek középrészén egy meglehetősen érdekes, Maiden-rokon gitártéma is felbukkan. Ilyesfajta apróságokat majd mindenhol találni, érezhető tehát a fejlődés, a továbblépés szándéka, még akkor is, ha a Sodom-sound meglehetősen szűk mozgásteret biztosít mindehhez.
Ilyen új húzás a Storm Raging Up galoppozós thrashének meglepően melodikus szólója, és a középrészben hallható dallamos riff is. Hasonló a következő Feigned Death Thrones is, amiben szintén gyorsabb és középtempós részek váltják egymást, ez azonban egy árnyalatnyival gyengébb. A Soul Contrabandben végre egy kis klasszikus tika-tika is akad, nehogy véletlenül is agyonbonyolítottnak tűnjön a lemez. Az igazi meglepetés a nyolcadik God Bless You, melynek már a címe is árulás, hát még ha azt is hozzátesszük, hogy kifejezetten szép akusztikus témázgatással indul. Szerencsére aztán egy percnél durván kileng a thrash-o-meter, és visszaáll a hallgató lelki egyensúlya. Összességében azért ez is inkább power-lírainak lenne nevezhető, már ha a thrash metal, főképp pedig a Sodom vonatkozásában bármi értelme is lenne ennek a kifejezésnek.
A The Art of Killing Poetry szintén marad a kissé dallamosabb vizeken, de csak heroikus refrénjében, a nóta többi része jófajta duplázós gyilok, csakúgy, mint a következő Knarrenheinz, mert német nyelvű dal természetesen kell! A lemezt a Styptic Parasite zárja, mely még egy kört pörget a hallgatón.
A 2010-es Sodom anyag a kissé meglepő God Bless You-t leszámítva gyakorlatilag egy apró finomságokkal kiegészített, 100 százalékig vegytiszta Sodom eszencia. Új fanokat vélhetőleg nem fog szerezni, de aki a mai napig kitartott Tom Angelripper hordája mellett, annak az In War And Pieces több lesz, mint megfelelő. Ráadásul a limitált kiadáshoz a csapat 2007-es Wacken-bulija is jár.
A Sodom február 13-án Budapesten, a Dieselben játszik. További részletek a Concerto honlapján.
