Shock!

A Soilwork tagsága eléggé begyulladhatott, amikor a legutóbbi lemez után lelépett tőlük a vezéregyéniség és fő dalszerző, Peter Wichers gitáros, a Sworn To A Great Divide viszont elég jól bizonyítja, hogy igazából nem jelentett ez nekik akkora sokkot, mint azt gondolni lehetett.

Ha cinikus akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, hogy ez a lemez is ugyanolyan, mint az előző, ami ugye ugyanolyan volt, mint az azelőtti, ami viszont a még azelőttire hasonlított kísértetiesen. Magyarán szólva a Soilwork nagyjából a 2002-es Natural Born Chaos óta jottányit sem változtatott a nyerő formulán, bántani viszont nincs szívem őket, mert mindegyik albumukat képesek teletenni jó dalokkal.

Ennek megfelelően nem könnyű újat mondani a Sworn To A Great Divide-ról, mivel ha ismered bármelyik utóbbi Soilworköt, akkor ezt is ismered. Ugyanúgy itt vannak a tika-tikás, thrashes tempók, a jellegzetes örvénylő gitárok, a szigort oldó azonnal fogós refrének és dallamos szólók, mint a korábbi anyagokon, szóval tényleg nem szabad semmi újdonságra számítani tőlük, de most is hallgattatja magát a bónusznótával együtt 12 dalos anyag. Talán egy fokozattal még melodikusabbak lettek, az összhatás szempontjából viszont ez sem jelent különösebb eltérést.

A vad iramban kezdő címadó dal is impozáns, a legfogósabb és legerősebb nóta azonban egyértelműen a másodikként érkező, klipesített Exile, aminek simán ott a helye a Soilwork házi slágerei között az As We Speak, az Overload vagy a Stabbing The Drama mellett. Szellősebb, lazábbra húzott, mégis pattanásig feszült hangulatú téma ez furcsán kiüresedett, kényelmetlen érzésvilággal, az egy kapcsolat halálának kezdetéről szóló szövegben pedig garantáltan mindenki magára ismer majd. Speed mindig is erős volt sorok szempontjából, de ez még így is kiemelkedően erősre sikeredett.

Énekelni is egyre jobban énekel egyébként, a Your Beloved Scapegoat, a lájtosabb, néhol már-már meglepően melodikus Light Discovering Darkness, az As The Sleeper Awakes vagy az I, Vermin hallatán egyértelmű a fejlődés, bár nem tudom, mennyiben köszönhető ez annak, hogy az éneksávokat Devin Townsend stúdiójában vették fel (a teljes vokálproduceri munkáért HevyDevy felelt). Helyben vagyunk egyébként: a hangzás ezúttal kissé mintha sterilebb lenne az ideálisnál, a gitárokat simán keverhették volna töményebbre, sűrűbbre. Pár jellegtelen, középszerű téma, arctalanabb nótaalap ezúttal is becsúszott, de a refrének többnyire ezeket is megmentik, ráadásul a rendes verziót záró 20 More Miles az egyik csúcspont, szóval kellemes szájíz marad az album után.

A Sworn To A Great Divide semmiképpen sem tekinthető egy bátor, kísérletező anyagnak, fogjuk fel inkább úgy, hogy a vezetőjét vesztett banda magának is és nekünk is bebizonyította: Wichers nélkül is képesek hozni a szintet. Legközelebb viszont már szeretnék hallani tőlük valami olyat, amivel jobban elrugaszkodnak a saját kliséiktől.