Christian Sjöstrand, művésznevén Spice senki előtt nem ismeretlen, aki csak egy kicsit is érdeklődik a doomos zenék iránt, hiszen ez a szakállas, megtermett figura énekelte fel a Spiritual Beggars első három lemezét, amik méltán számítanak alapműnek ezen a vonalon.
Az ezredforduló után nem sokkal Spice otthagyta Mike Amottékat, akik utódjával, a Grand Magusból leakasztott JB-vel is baromi jó albumokat csináltak, ő maga pedig a Kayser és a The Mushroom River Band élén tevékenykedik tovább, de ezek mellett most bevállalta ezt a friss projektet is. A trió felállású Spice And The RJ Bandben az R betű Bob Ruben dobost, a J pedig egy Johann nevű basszusgitárost jelöl, és mint az a fentiekből is sejthető, barátunk az éneklés mellett gitározik is (ellentétben a Beggarsszel, ahol ugye a négyhúrosért felelt).
Na, vajon milyen zenét játszik Spice ebben az új bandában? Úgy van, pontosan olyat, mint amit mindenki vár tőle. Vagyis mélyen a hippikorszakban gyökeredző, vastagon riffelő ősrock ez a lélek legmélyéről felszakadó, szőrös énektémákkal, feeling-hegyekkel, a régi nagyok nyomdokain. Ha szereted a Spice-szal készült Spiritual Beggars lemezeket, garantáltan szívesen hallgatod majd, mert néha tényleg egészen olyan a végeredmény, mintha az Another Way To Shine, a Mantra III vagy az Ad Astra korszakában született és rögzített nóták lennének rajta. Az érzésvilág, a hangzás, a megközelítés mind-mind ugyanaz, Christiannak egyértelműen a vérében van ez a típusú zene, ha akarna, sem tudna más típusú nótákat írni.
És hogy miért csak mintha? Ez sem egy bonyolult kérdés: mert nincs itt Mike Amott. Persze Spice sem gitározik rosszul, riffjei erőteljesek, szólóit is jó hallgatni, de messze nem olyan virtuóz és különleges gitáros, mint Mike, aki még a legszimplább Iommi-klón témát is olyan ízekkel képes megszólaltatni, hogy az ember lepetézik tőle. Ha ő is hozzátette volna a magáét ezekhez a dalokhoz, most alighanem egy csont nélküli 10 pontos albumról olvasnál, így azonban némiképp szürkébb a végeredmény. Vagyis nincs meg a lemezben az, ami igazán klasszikussá vagy kultikussá tudná emelni, de ettől még nagyon-nagyon jó hallgatni. Kényelmesen otthonos érzés telepszik rád a jammelős betétek közepette, enyhén libabőrözik a karod, amikor Spice megrezegteti azokat a páratlan, kötélvastagságú hangszálakat, kellemesen betunyulsz a lebegős, utaztatós témáktól és így tovább. Nekem nem feltétlenül kell ennél több, pláne, hogy az Arch Enemy egyre nagyobb sikerei miatt belátható időn belül egyelőre nem nagyon szabad új Spiritual Beggars lemezre ácsingózni. A Pick A Rose, a See Ya, az As We Lie, a Hold On vagy a 8 perc fölötti záró címadó nóta garantáltan enyhítik majd a várakozás nehézségeit.
