Shock!

A Stampin' Ground az első olyan hardcore csapat, amelyik igazán a szívemhez nőtt. Na jó, metalcore. Igazából nem is tudom, miért hardcore-ozzák le őket, egyrészt kő metal gyökereik vannak a zenészeknek, másrészt akkora metalriffeket írnak, hogy az ember feje leszakad, ha végighallgatja egy lemezüket. Talán a szövegek miatt? Nem tudom, bevallom, azokban nem mélyedtem el még sosem.

Az első két lemezüket imádom, amihez nem kicsit járult hozzá Adrian Stokes dobjátéka. Így naná, hogy megrémültem, mikor jó pár hónapja arról szóltak a hírek, hogy kivált a dobos. Jajj. Féltem is, amíg végig nem hallgattam az új lemezt legalább huszonötször. Akkor megnyugodtam picit. Jó ez az új srác is (Neil Hutton), bár talán még nem annyira karakteres, mint elődje, de jól dobol, meg kell hagyni.

A zene eddig is slayeres volt. Most is az. Meg olykor panterás már. Ha lehet, még metalosabb, mint az eddigi albumok. Ami határozottan jól áll nekik. Gyakorlatilag olyan intenzitással végigtarolnak ezzel a lemezzel, mint egy három hete éhező kannibál törzs Afrika mélyén, amikor egy eltévedt turistacsoport az területükre téved. Na, nem egészen. A hallgatók jelen esetben életben maradnak, noha kellően kifacsarva érzik magukat a cd meghallgatása után.

Közben pörög a korong, épp a Killer Of Society végén tartok, és igen, tényleg jó ez a dobos srác, meg kell állapítanom újra. Van itt minden amúgy, gyors pörgés, igazi ugrálós izmos riffelés, feszesség minden mennyiségben. Nincs gyenge pont. Na jó, a vokál tipikus ordítozós, de legalább változatos és kifejező. Nem is kell ide más. A riffjeiket meg imádom már megint, ráadásul érezni, hogy zsigerből, lazán nyomják az összeset.

Említettem korábban a Panterát. Igen. Fel-felbukkan az a tipikus Dimebag-féle eszementen feszes gitárjáték (már megint a feszes jelzőt használom, de ez a lehető legjobb erre a zenére azt hiszem), viszont nem másolnak, a saját világukban használják a stílust. Érthető voltam, remélem. Persze akadnak pattogósabb tételek is, de azokba is belecsempésznek fogós részeket, így mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy egyhangú lenne.

Energikus ez a lemez is, akárcsak az előző kettő. Remélem még sok lemez erejéig megmarad bennük ugyanez a spiritusz.