Shock!

A Such A Surge-ről még úgy 1995 környékén, a nagy magyarországi MTV-stop előtt hallottam először, amikor a zenecsatorna vad rotációban nyomta Under Pressure című bemutatkozó albumuk reklámjspotját. Akkortájt egyszer-kétszer lehetett velük találkozni a jobb sorsra érdemes Headbanger's Ballban is.

Csupán homályos emlékeim vannak arról, milyen is volt maga a produkció, de az határozottan megmaradt, hogy eléggé divatlovaglósdinak tűnt a dolog. Létezett akkoriban egy ilyen felülről nyomatott germán rap/rock hullám, élén az H-Blockx-szal, a Blackeyed Blonde-dal meg hála a jó égnek a franc sem emlékszik már, hány jobb sorsra érdemes fiatallal, akik azt hitték, hogy egy kis szaggatott riffeléstől meg dajcs akcentussal történő ugatástól, rappeléstől majd ők lesznek Európa válasza a Rage Against The Machine-re és a Biohazardra. Mondani sem kell, ez távolról sem jött össze.

Nem mai csapatról van tehát szó, az Alpha már a hatodik lemezük, ami azonban sajnos nem jelenti azt, hogy Such A Surge-ék sokkal jobbak lettek. Pláne, hogy az akkor még többségében angol szövegeket teljes egészében felváltotta a germán, amit én személy szerint már nagyon régen betiltottam volna, legyen szó bármilyen műfajú könnyűzenei produkcióról, a német nyelv ugyanis egyszerűen ad egyfajta gajdolós, kocsmában dajdajozós ízt a zenének - a Rammstein kivételt jelent, bár azt sem szeretem -, és itt sincs ez másként. Ráadásul valahogy minden rockzenére németül éneklő férfihang tök egyformának tűnik (a fent említett kivétellel)... Mivel azonban a lemez kizárólagos jelleggel a német piacra készült, ez talán így is van rendjén. Nekem azonban ettől még nem kell szeretnem.

A Nuclear Blast metalcore-ként akarja eladni a Such A Surge-öt a derék germán rockerhadnak, ami sehogy sem stimmel, akár a Hatebreed-féle zenéket, akár a Shadows Fall-vonalat értjük alatta, ez ugyanis leginkább amolyan diétás modern rockocska rappeléssel, ritmusos kiáltozással, elektromos bizgentyűkkel, alternatív behatásokkal. Akad egy-egy súlyosabb, morcosabb téma is, néhol még gitárszólóra is vetemednek, de a fogyasztható, lájtos jelleg alapvető jellemző marad mindenütt.

Nagyjából ennyi. Kidolgozott, rendesen összerakott, de tökéletesen jellegtelen, se íze, se bűze album ez, tipikusan olyan zenével, ami a sárdagasztó, sörben fetrengő nagy mainstream német fesztiválokra illik igazán, a Fantastischen Vier és a Die Ärzte közé. Dajcs barátaink garantáltan zabálni fogják.