Shock!

A Sunn 0))) és az Ulver összeborulása már papíron sem ígért könnyen emészthető produktumot, a végeredmény pedig nem is okoz e téren csalódást, és elsőre feldolgozhatatlan konglomerátumként zuhan az asztalunkra. Élek a gyanúperrel, hogy felesleges a résztvevők bemutatása mindazok számára, akik veszik a fáradságot, hogy a Terrestrials névre hallgató, alaktalan szörnyetegnek a gyomrába alámerüljenek. Kevés dolog állítható nagy bizonyossággal bármelyik résztvevőről, annyi csak, hogy zenéjük kategorizálása a jelenkor könnyűzenei standardjai alapján a lehetetlennel határos, és minden bizonnyal értelmetlen is. Számtalan dolog történt az elmúlt időszakban mindkét „zenekar” háza táján, ám különböző akusztikus és nagyzenekari kísérletezéseikből hazatérve végre utat és módot találtak arra, hogy régóta húzódó közös projektjüknek kézzel fogható alakot adjanak.

Az együttműködés első konkrét formáját 2008. augusztus 11-ére virradóra öltötte, amikor az oslói Crystal Canyon stúdióban egyetlen éjszaka alatt rögzítették hőseink a három tétel alapjait.

Ahogy a munka végén a nap felkelt a horizonton, az anyagnak már munkacíme (Sunrise Over Crystal Canyon) is volt, viszont ahogy az Ulver dolgai beindultak, alkotói azon melegében sorsára hagyták a torzót. Az elmúlt fél évtizedben zabigyerekhez méltón csak ímmel-ámmal ápolták az újszülöttet, miközben az eredeti koncepció szem előtt tartása mellett különböző extrákkal gazdagították azt. A közreműködő zenészek névsora így lassanként elérte a tízet, az egyetlen éjszakai improvizáció során született hanganyag pedig szépen lassan nagylemeznyi méretet kezdett ölteni. Az alapvetően elektronikus – bár az irányított hangfolyam megnevezés közelebb állna a valósághoz – zenei közegben így akusztikus dob, vonós és fúvós hangszerek is megszólalnak, természetesen mindenkor jó okkal.

Bár a Terrestrialst producerként Stephen O’Malley és Kristoffer Rygg közösen jegyzi, a végeredményben meghatározó módon O’Malley – vagyis a Sunn 0))) – víziója érvényesül. Elgondolásukat pedig az alkotók úgy próbálják vizuálisan interpretálni, mint kinyújtott kezet a Nap felé, valahol egy arab sivatag homokjában. Ennek megfelelően a borítón is a Nap látható: Alan Friedman felvétele hidrogén-alfa fényben. A zenében pedig újra és újra visszaköszönnek a keleti hatású motívumok, miközben a csekély számú tájékozódási pont alatt a felszín folyamatos mozgásban van. Mondanom sem kell, nem gyorsfogyasztásra szánt produkcióról beszélünk, de még a befogadásra megfelelő, ihletett pillanatok között is csak néhány kivételes alkalommal hat a muzsika teljes erejével. Akkor viszont végképp kiüresednek az olyan műfaji skatulyák, mint a drone, a doom, a noise vagy az ambient, melyek metszéspontjában (némi erőszakkal) elhelyezhető a Terrestrials.

Ambivalens hatásokat keltő, elképesztően vizuális muzsika született a Sunn 0))) és az Ulver útjainak találkozási pontján, mely bizonyára kevés értő befogadóra fog találni. Jómagamat sem sorolom az utóbbiak közé, ahogy a fentieket sem „kritikának” szánom, sokkal inkább híradásnak valami eredendően különlegesről. Elfér a Nap alatt.