Lengyel hc/punk, némi metallal vegyítve, hogy a metalcore rajongók is érdeklődjenek a csapat iránt. Egészen addig egész hallgatható, amíg a vokalista meg nem szólal, elég jellegtelen a hangja és mintha nem sok köze lenne a zenéhez, valamit odaüvöltözött a stúdióban, 'oszt jólvan.
A Traces To Nowhere az ötödik kiadványa a csapatnak, három különböző kiadónál jelentek meg lemezeik, majd a Lifeforce-nál a Liar zenekarral közös split cd, amiről írtunk is korábban. Annyira nem hagyott mély nyomott bennem, a csapat, hogy a nevük alapján rögtön beazonosítsam őket, így utána kellett olvasnom, hogy kikről is van szó.
A hangzás sajnos nem elég bika, a gitárokon alig van dög, a dobok sincsenek toppon. Mindez rendesen elvesz a zene erejéből, ami azért itt-ott megvillantja erejét, vagyis megvillantaná. A zene lendületes, persze ebből is van nyolcszáz másik/ugyanilyen, így gőzöm sincs mivel tudnak kitűnni, mert egy olyan riffet, témát nem hallottam amitől eldobtam volna magam. Néhol tetszett, ha az ember kicsit fel akarja pörgetni az adrenalinszintjét, ez is megteszi. A vokalista (Pat) hangja hosszú távon kissé idegesítő, egy hangon való kántálása lehervasztotta még a kaktuszomat is. Nem értem, minek megy el ordibálni valaki egy zenekarba, akinek minimális érzéke sincs ahhoz, hogy hangjával legalább fél bolhányi érzelmet fejezzen ki. A kiejtése is elég érdekes, nem mondom, hogy egy nyelvzseni lehet a fickó.
Tényleg csak igazi fanatikusoknak érdemes beszerezni ezt a kilenc dalos lemezt. Nem is vészes hosszúságú, fél óra alatt a végére lehet érni. A végén visszavesznek picit a lendületből, az utolsó dal kicsit borultabb, érdekesebb zeneileg. Talán dögösebb hangzással jobban tetszett volna. Talán. A vokalista sajnos sok mínusz pontot szerzett a csapatnak.
