Nagyon régóta tervezem már, hogy írok erről a bandáról, amely az év meglepetését okozta számomra, de eddig még nem sikerült összehozni a dolgot. Így év vége felé viszont, amikor általában összegezzük az eltelt esztendő lemeztermését, mindenképpen újra előkerülne a csapat 2006-os anyaga, amelyet nyáron már rengeteget hallgattam.
Jó is újra elővenni, tipikusan az a lemez ugyanis, amire rákattan az ember megismeréskor, majd némi mellőzés után megint, végül örökre rácuppan és bármikor szívesen meghallgatja újra. Nálam így születnek általában a nagy kedvencek. Hát a Tears Of Anger biztos közéjük fog tartozni a következő években!
Björn Jansson énekest először a Beyond Twilight szintén idei lemezén hallottam először. Nem kell ecsetelnem, mekkora BT rajongó vagyok, de a jó énekeseknek legalább akkora mániákusát tisztelheti bennem bárki, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy a srác saját bandájának is utána kell néznem. Két évvel ezelőtti debütanyagukat (Still Alive) sikerült is beszerezni és már ott hallható volt, mekkora királyok ezek a svédek, hiszen olyan felfogásban nyomják a prog powert, hogy közben meg tudnak maradni dalközpontú és egyszerre roppant intelligens zenével kiálló, külsőségektől mentes csont metal bandának is. Ahogy ez Jorn mesternek hasonlóképpen sikerült Worldchanger és Out To Every Nation című szólólemezein, de remek hasonlat lehet az Ark is, annyi különbséggel, hogy Tears Of Angerék minden nótában röviden fogalmaznak.
De tényleg, sem ezen a lemezen, sem a Still Alive-on sincsenek hosszú nóták, egyetlen dal sem haladja meg az öt percet. Janssonék viszont ebbe az időtartamba is bele tudják sűríteni egy másoknál 7-8 perces tétel savát-borsát és emellett még roppant fogós is az egész. Páratlan képesség! Ezt a fajta zenét felőlem 10 perces számokkal is nyomhatja bárki, mert annyira szeretem, de tudom, mások elriadnak a hosszan kifejtős muzsikáktól – a Tears Of Angertől bizony nem kell félni. Mindehhez pedig hozzájön Björn hangja, amely afféle Lande-Levén keverék, tehát mindent tud a metal éneklésről! Nem véletlenül került Finn Zierler látókörébe és bizony ezer hangon hallhattuk énekelni a Beyond Twilight soraiban. Ehhez az „egyszerűbb" zenéhez persze nem kell annyiféleképpen megszólalnia, mégis, az éneklés hihetetlen gazdag skáláját mutatja be a faszi, minden dallama kincset ér! Testvére, Benny pedig mestere a gitárnak: nem villog feleslegesen (pedig valószínűleg könnyen tekerne neoklasszikus módon), inkább nekifekszik a riffeknek – ennek köszönhetően olyan súlya van a témáknak, mint egy betontömb. Mégis, amikor elengedi ujjait a húrokon, olyan szólókat ereszt meg, hogy csak lesel. De hát a svédek már csak ilyenek: vérükben van a doom (halld pl. I Hate You, Sell My Soul) és a mesteri dallamformálást sem kell senkitől ellesniük a virtuozitás mellé.
Olyan ez a lemez, mintha csak laboratóriumban keverték volna össze a Chapter VI.-es Candlemass, a Memento Mori, a Tad Morose, a Sabbtail, az Ark, a Worlchanger-es Jorn, a Pagan's Mind és a Beyond Twilight legjobb, legjellemzőbb pillanatait, legfülbemászóbb dallamait. Ezek az előadók ugyanis mind-mind eszembe jutnak hallgatás közben, de ami nagyon jó: nem hiányoznak az adott pillanatban; nem jut eszembe, hogy bárcsak őket hallgatnám a Tears Of Anger helyett, sőt, örülök, hogy ezekből a hatásokból még 2006-ban is születhet valami új. Mert bizony végső soron ez a zene a Tears Of Anger saját stílusa: XXI. századi skandináv fémzene a legjobb hagyományok szerint – nem tudok többet mondani, kérem kapcsolja BE!
