Shock!

Nagyon bejött a svéd The Crown előző két lemeze. A hazai (szak)sajtóban megjelent kritikák ellenére nagyon erős nótákkal volt telepakolva s bár nem voltak maximális pontszámúak, de a valóban gyors és brutális és mellette dallamos death/thrash rajongóinak igazi csemegéket tartalmazott.

Most itt az (általam) várva-várt új anyag, amelyen már nem a régi énekes, Johan Lindstrand harcol a fiúkkal, hanem az ex-ATG, jelenleg Lock Up süvöltő "Tompa" Lindberg. Nem tudom, mi van ennek az embernek a torkában, de minden zenekart/lemezt/nótát amiben szerepelni hallottam, mintha extra energiabombákkal ruháztak volna fel, gondoljunk csak az új Lock Upra vagy az előző, Deathrace King c. Crown lemez Devil Gate Ride c. számára.

Ez itt is így van: hangulatos és eredeti(!) intro után elképesztő lendülettel vágnak a címadó számba. Már itt hallatszik, hogy tovább fokozták a dinamikát és a hangzás is sokkal karcosabbra sikeredett, mint legutóbb (bár még mindig nem 100%, a lábdob néha furán csetteg). Ezzel a megkezdett lendülettel rohannak végig az albumon. A hatalmas sebesség ellenére az igazi '80-as évekbeli thrash metal feelinget árasztó nótákat hol kiváló melódiákkal, hol heavy metalos - sőt Motörhead-szerű mocskos rock'n'rollos - témákkal, hol black és death metalos riffekkel tarkítva, jól megjegyezhető nótákat írtak. Kedvenceim a death metalos Under The Whip (tipikus Tompás énekritmizálással), az ős-göteborgi The Speed Of Darkness (király poénnal a középrészben. Nem árulom el, figyeljetek!) és a málházós World Below, ami azért érdekes, mert eddigi középtempós számaik nem igazan voltak nyerők szerintem.

A zenészek mondanom sem kell, kiválóak: Marcus Sunesson szólógitárosnak remekül megírt, kerek szólóharmóniái vannak (amelyek szerencsére nem a felkapott Chris Amott-iskola hírnökei, hanem inkább "dal a dalban" típusúak). A dobos, Janne Saarenpää pedig eszelős arc! Amit pl. a "Magyarország vezető heavy metal csapatának nehézséget jelentő", 6/8-os ritmusban íródott (I Am) Hellben végiggrindol, "tukáz" (zenészek bocsi: tuka-tu-katu-káz), "kétlábgépel", az valami félelmetes. Ráadásul az egész csapatból valami olyan "rokkenrollos" lazaság árad, amitől egyből szimpatikusak. Nem veszik magukat komolyan (a zenén kívül), ők nem az a fajta death/thrash metal zenekar, akik véresen misztikus sátáni szövegekkel operálnak, náluk az is inkább csak valamifajta lázadás (Revolution 666). Nem tudom, hányan szeretik őket itthon, de érdemes velük próbálkozni, masszív egy lemez, de szerintem lesznek ők még jobbak is. Szóval egy nagyon-nagyon erős!

"Death Metal Holocaust!"