Shock!

Szösző igazi öreg harcosnak számít a hazai rockszíntéren, aki nem mellesleg pár éve fő csapatával, a The Joystixszel az egyik legjobb hazai rock'n'roll anyagot tette le az asztalra ...And Joystix For All néven. Mivel azonban ez a műfaj sosem mozgatott komoly tömegeket itthon – ahogy Szösző el is mesélte nekünk nemrég –, a formáció szekere átmenetileg most picit megdöccenni látszik.

Ezek után nem csoda, hogy ilyen nem éppen optimista elnevezést adott a még az előző felállással készült legújabb, hat számos EP-nek. És a cím valahol jól tükrözi a dalok nagy részének hangulatát is: ez bizony összességében a zenekar legvisszafogottabb, legkomorabb produktuma. A kezdő lökés még minden szempontból teljesen rendben van, hiszen a Last Action Hero egy lüktető, pumpáló rock'n'roll Hellacopters/Backyard Babies ízekkel, ráadásul az egyik legjobb Szösző szöveget rejti a „sosemfogok megváltozni" gondolatának jegyében. Az aduászt pedig az „I wanna dance like Elvis, wanna look like Keef, I wanna move like Iggy, wanna sing like Stiv" sorokkal húzza elő a szövegíró, ennyire tökéletesen (és ráadásul négy nagy ikon nevének belefoglalásával) kevesen fogalmazták meg az igazi rock'n'roll álom lényegét.

Ezt követően viszont jön némi kis privát ördögűzés a Monkey On My Back képében, amely zeneileg is elég sötét témával operál – érdekes módon mintha egy kis Alice In Chains is idekeveredett volna. Nagyon jó a dal egyébként, de a rajongók talán nem pont ilyesmit várnának a bandától. A címadó lendületesebben indul, de a szerelmi csalódást sejtető szöveg megint csak azt mutatja, hogy kedvenc melankolikus rock'n'rollerünk nem éppen Hawaii-on vagy Disneylandben töltötte az elmúlt évet. A Brand New World is sötét téma, bár itt legalább a refrénnél visszajön a régi, játékosabb The Joystix. Aztán a Spoont nyitó női élvezés hangja ismét visszahozza az ember életkedvét, főleg hogy ennek a számnak van az egyik leghatásosabb refrénje az EP-n: igazi, (minden szempontból) ragacsos The Joystix! Végül pedig a Greff Andris keze nyomát is magán viselő Gotta Know zárja az anyagot – jópofa, ez is teljesen rendben van.

Összességében a Wasted talán csak hangulatában sötétebb picit a korábbi kiadványoknál, a színvonal ezzel együtt most se csökkent, úgyhogy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki kíváncsian várja, mi lesz ezek után a banda további sorsa.