Shock!

Kiváló, húzós lemezt készített idén a Threshold, szerintem a Subsurface a legjobbak között van, közvetlenül kedvencem, az Extinct Instinct után. A pesti koncert is remekül sikerült, ez a gyűjteményes anyag pedig egy kis szuvenír az A38 hajóról, amely egyúttal már a negyedik a saját kiadású fan club lemezek sorában (köszönet Gergőnek a "promo" példányért!).

Volt ugye a párizsi koncert meg az unplugged anyag, egyik jobb, mint a másik; a legelső fan clubos kiadvány, a Decadent viszont icipicit felemásra sikeredett, mivel az ottani kiadatlan számok később nagyrészt felkerültek az Inside Outos újrakiadásokra, illetve valami hihetetlen perverz ötlet nyomán két fos remixet is felraktak rá, remélem, csak viccből (bár annak is több, mint rossz). Valószínűleg azonban az a szomorú igazság, hogy komolyan gondolhatták a tüc-tüc és drum and bass borzalmakat, mert ezen az új kiadványon is ott figyel egy "synthetic remix", mégpedig az új lemez Opium nótájára. Rettenetes és felesleges. Én a magam részéről minden ilyen átiratokat készítő DJ-t, producert, zenészt 666 év kőtörésre ítélnék valami isten háta mögötti bányában (és akkor még örülhetnének, hogy nem csonkolás volt a büntetés!), ez ugyanis nem művészet, hanem a rockzene kiforgatása, igénytelenítése, meggyilkolása. Elég ilyen szar van alapból is, minek még rátenni egy lapáttal???

Na mindegy, ez a változat végülis a lemez végén található, tehát hallgatás közben ignorálható, a maradék 48 perc viszont nagyszerű muzsikát rejt. Rögtön az elején ott van például a Subsurface-en található Static másfajta verziója, ami sokkal dinamikusabb a lemezre került verziónál és akkora metal riff van benne, hogy még! Ott figyel még két kiadatlan nóta (Endless Sea és Torn To Shreads - előbbi semmi különös, utóbbi viszont állat: nem egy súlyos nóta, de rendkívül hangulatos, ős-prog hatásokkal és már-már AOR-os dallamokkal); a Forever akusztische verzióban, ami a Wireless-ről maradt le és még egy hasonló átgondolás, a Ground Control c. új nótáé, továbbá itt van egyik legkevésbé kedvelt nőismerősöm is, bizonyos Rádió Edit, aki ezúttal két nótát rövidít meg (Fragmentation, Light And Space). Hogy szó ne érhesse a ház elejét, ugyanezt fordítva is elsüti a csapat: a Clone lemezről ismerős Latent Gene "uncut" verzióban szerepel. Mivel azonban nagy barátja vagyok a (normális módon elkövetett) újraértelmezéseknek, számomra mindenképpen a Wounded Land album Surface To Air nótája a legérdekesebb a Mac által énekelt új verzióban.

Az első lemez mondjuk eleve egy óriási kincs ma már, nemcsak Damian Wilson aranyat érő torka miatt, hanem mert 2004-es füllel hallgatva teljesen elüt a jól ismert Threshold-hangzástól (valóban, kissé 80-as évek feelingű a sound) és közhelyesen szólva mégis tetten érhető benne a csapat mai arculata is. Ugyanakkor gondoljunk csak bele, micsoda érzés lehetett felfedezni ezt, a divatorientált Angliából érkező zenét 1993-ban, a grunge-láz közepette! A Wounded Land egyszerre hagyományos és teljesen újszerű - és valljuk be, az akkori Threshold nyugodtan párhuzamba hozható a mostanival ebből a szempontból is, mert ugyan ma már nem hat akkora újdonságként a zenéjük, a körülmények nem sokat változtak: Anglia ugyanolyan, a grunge helyett pedig mindig van valami hasonló "forradalom".

Aki fanatikus, azt gondolom, felesleges győzködni, hogy rendelje meg a CD-t, aki nem annyira, az pedig vadássza össze a neki szimpatikusnak tetsző számokat - a Static itt szereplő verziója például remek kedvcsináló a Thresholdot nem ismerők számára, ha szeretik a prog metalt, ha nem.