Shock!

Ha még sosem hallottál a Tourniquet-ről, ne magadban keresd a hibát. Bár a csapat már szűk két és fél évtizede jelen van a színtéren, errefelé annak ellenére sem ismerik őket túl sokan, hogy a tengerentúlon számos díjat és jelölést besöpörtek már (bíborlemezük viszont még nincs). Odaát az ilyesfajta muzsikáknak külön szubkultúrája van a metal műfajon belül, így annak ellenére, hogy a Tourniquet még a rétegzenén belül is rétegzenének számít, mégis elég komoly színtérre támaszkodhat. Merthogy a csapat kimondottan keresztény szemléletű – de mindez nem szabad, hogy bárkit is elriasszon. Egy cseppnyi vidám vasárnap hangulat sincs ugyanis bennük, ellenben izgalmas és érdekes saját hangzással, tartalmas szövegekkel és komoly mondanivalóval bírnak. Zenéjükben egy rakás műfaj elemei ötvöződnek a thrash metaltól egész a komolyzenéig, melyek a dalszerző/dobos/főnök Ted Kirkpatrick zsenijének köszönhetően remek dalokká állnak össze.

Nyilván közhely, hogy zenéről írni sosem hálás feladat, de a Tourniquet esetében tényleg szinte lehetetlen érzékeltetni a muzsika összetettségét, a skatulyázásról már nem is beszélve. Thrashes zúzdát ugyanúgy követhet esetükben jazzes prog, ahogy egy nagy adag klasszikus zenei megoldás is, mindezt pedig elsőrangú muzsikusok és egy kiváló énekes öntik végleges formába. Ted képességeiről elég csak annyit mondani, hogy anno még a Slayerbe is invitálták – világnézete miatt természetesen köszönettel visszautasította a lehetőséget –, de Aaron Guerra gitáros játékáról is csak az elismerés hangján szólhatok. Mellettük pedig olyan arcok tűnnek fel vendégként a lemezen, mint Bruce Franklin, Pat Travers és Marty Friedman, ami nyilvánvaló garanciát jelent a minőségre.

Az Antiseptic Bloodbath méregerősen indul a kifejezetten fogós Chart Of The Elementsszel. Thrashes tempó és Ted eszelős pörgetései jellemzik a dalt – legalábbis kezdetben, hiszen a Tourniquet esetében dőreség lenne azt gondolni, hogy egy-egy számot egyféle ritmusra, tempóra építenek fel –, szövege pedig a csapat hitvallását is megfogalmazza. Bár a „God lives!, God is truth!" sorok elég egyértelműek, összességében mégsem érzem túl arcbamászónak, papolónak a szöveget. Téríteni nem akarnak, és ez jó.

A zenekar nem hagyományos dalszerkezetekben gondolkodik, szerzeményeik pedig annak ellenére sem válnak unalmassá vagy fárasztóvá, hogy átlagban hat perc körüli hosszúságúak. A címadó egy sebességi fokozattal még feljebb kapcsol, a gyors tika-tika témákra pedig Luke Easter hoz remek dallamokat. A végén persze ezt a dalt is jól megcsavarják, lezárása pedig még tőlük is meglehetősen szokatlan a trombitára, valamint polgárháborús indulókra emlékeztető ütemekre érkező, vélhetően szándékosan hamiskás énekdallammal. A harmadik The Maiden Who Slept In Glass Coffinben a szokványos hangszereket trombita, hegedű és cselló egészíti ki, a dal elejének összhatása pedig leginkább komolyzeneinek mondható. Nyilván az sem véletlen, hogy Marty Friedman épp ebben a nótában bukkan fel. Az ő remek szólója vezet át minket a dal második részébe, amely már színtiszta középtempós heavy metal, ismét csak remek dallamokkal Luke-tól. A Chamunda Temple Stampede-ben jazzes dolgok vannak, a 86 Bulletsben és a Carried Away By Unceratin Wingsben meg doomos hangulatok, a Lost Language Of The Andamans és a záró, összetett Fed By Ravens, Eaten By Vultures pedig ismét csak a komolyzenei vonalat erősíti, egyszóval tényleg ezerszínű a lemez. Pont ezért egyáltalán nem könnyű hallgatnivaló, de messzemenőkig meghálálja a befektetett energiát, ha az ember veszi a fáradságot, és néhányszor végighallgatja. Odafigyelve, elmélyedve, ez ugyanis egyáltalán nem háttérzene.

Csakúgy, mint a Flotsam And Jetsam legutóbbi lemeze, az Antiseptic Bloodbath is rajongói finanszírozással készült, így produkciós szempontból nyilvánvalóan nem veheti fel a versenyt a sokszázezer dolláros csúcslemezekkel. Bár kissé porszívós a gitárhangzás, egészében azért szerencsére még így is élvezetes a sound, egy pontnál többet így nincs is szívem levonni tőlük. Remélhetőleg a következő Tourniquet lemezre nem kell majd újabb kilenc évet várnunk!