Shock!

Ha nem lennék Twin Peaks-rajongó, és nem láttam és szerettem volna a még a korábbiaknál is megosztóbbra sikeredett harmadik évadot, talán a mai napig nem tudnám, mit jelent az a szó, hogy tulpa. Cooper ügynök és a washingtoni kisváros lakóinak életét befolyásoló tényezők között azonban igen nagy jelentőséggel bírt ez a különös szellemi entitás, egyfajta megtestesülni is képes energialény, amit csak a hatalmas szellemi-mentális képességekkel rendelkező beavatott(ak) tudnak létrehozni. A tulpa több vallásban is megjelenik, leghangsúlyosabban a tibeti buddhizmusban, ami azt vallja, hogy ezek a lények egy valaha testben élt ember szellemi megvalósulásai, amik megfelelő koncentrációval vagy meditációval az arra fogékony emberek vagy azok csoportja által megalkothatók, és idővel akár egészen úgy is tudnak kinézni, vagy viselkedni, mint a valós emberek. Ki miben hisz, nyilván, de valószínű, hogy az egykori Trick zenekar két tagja, Győri Attila gitáros és Jáger Zoltán dobos is ilyen értelemben használja az elnevezést.

A 2020 elején indult formáció akkor lépett szintet, mikor bevették basszernek Binges Zsoltot (Fish!, Storm The Studio), majd viszonylag hosszabb keresgélés után Székely Marci (Superunknowns, ex-Ozone Mama) csatlakozásával vált teljessé a kép. Mindketten a hazai rockzenei szcéna jól ismert alakjai, és hozták is magukkal a rájuk jellemző megoldásokat, amelyek közül nyilván Marci Chris Cornellen nevelkedett hangja a legmeghatározóbb elem, de a Tulpa még ettől sem változott át grunge-bandává. Persze, benne van az is, de akkor már sokkal inkább az Audioslave hatása a markáns, ami olyan ízekkel keveredik, mint a RHCP-féle ugrálósabb muzsikák életöröme, vagy épp az americana-hangulat. Az összkép tehát sokkal inkább vidám, mint borongós, és igazából egyáltalán nincs is semmi baj ezzel.

A csapat voltaképpen korábbi két EP-jét gyúrta egybe első lemezére, megvariált számsorrenddel és egységesített hangzással, és a How To Create... Part One és Part Two ismeretében a címen sem kellett hetekig agyalniuk, annyi szent. Mivel mindkét anyagot ismerem és kedvelem (főleg a másodikat), túl sok újdonsággal számomra már nem bírt a lemezanyag, de biztos vannak jópáran, akik ekkor szembesültek először a négyessel, az ő kedvükért pedig nézzük végig, miről is van itt szó.

A Stand Your Ground az amúgy is igencsak fülbemászó anyag legnagyobb slágere, Cornell tulpája kísért minden hangjában, és akár még azt is elhinném róla, hogy valami kiadatlan Audioslave-nóta az egyes lemez idejéből. Később ekkora bődületes energianyalábot sajnos már nem is fognak hozzánk vágni, de ezzel elég rendesen berúgják az ajtót. A kettes Mislead egy fokkal megfontoltabb, ám hasonlóan ütős, főleg Attila gitárszólója, ami kábé a lemez legsikerültebbje, lévén, hogy másik nem is nagyon lesz (némileg érthetetlen módon). A The Hideaway a komorabb darabok közé tartozik, már-már azt is rámondanám, hogy grunge-os, de mindeközben olyan szépen megvariálják a tempót, hogy az valami teljesen más végkifejlet irányába viszi el a játékot. A Greedy Eyes megint egy pozitív töltetű sláger, de még ez is eltörpül személyes kedvencem, a napsütéses-száguldós-americanás Down The Road We Go mellett, ami már az egyes EP-ről is szinte leugrott. Ez eddig kábé maximális teljesítmény, azt azonban nem tudom elhallgatni, hogy a lemez második fele már nem ennyire csont nélküli. A Purple fülledt hangulatú, helyenként Chilit is tartalmazó megoldása még tetszik, később viszont kicsit bealszom a mókán, és csak a Paralyzed téma- és tempóváltásaira kapom majd fel a fejemet, meg persze a Light Of Day borongós, „nézem az esőt az ablakból"- hangulatú zárására.

Vitán felül hangulatos, sokszínű és szórakoztató anyag lett az egyes Tulpa, amin azonban az is érződik, hogy még bőven van bennük tartalék. A szellemlényt már létrehozták, felkel és jár, a jövő feladata pedig a tökéletesítés kell, hogy legyen.