Shock!

Nagy reményeket fűztem az amerikai Underground Moonhoz, az tavalyi előzetes négy számot tartalmazó EP elég szépen betalált az ízlésvilágomba. Akkor még annyit tudtam róla, hogy a csapat lelke Dominic Moon, ma már azt is tudom, hogy e név a Dokken ex-basszusgitárosát, Jeff Pilsont takarja.

Ugye most meglepődtetek? Bevallom én is. Nem kicsit. Mondjuk a zenét ismerve teljesen megértem, miért akart tiszta lappal indulni, az Underground Moon zenéjének kb. annyi köze van a Dokkenhez, mint a Mötley Crüe-nek a Pronghoz.

A húzósan indító Blackslide nagyjából megadja az alaphangulatot, mint azt már az EP ismertetőjében is említettem, a NIN hatás letagadhatatlan, továbbá olyanok még, mint a Stabbing Westward, Filter, tehát a nálunk metalos körökben egyáltalán nem divatos, szinte ismeretlennek ható zenék. Netán úgy is lehetne jellemezni, hogy az elit-metalisták által képviselt zenei világba kalauzol az Underground Moon. Félelmetes eladási számokkal nem kell nálunk számolniuk, amit felettébb fájlalok. Az ének torzított, üvöltős-dallamos, odafigyelésre késztető, kicsit szomorkás (néha), máskor meg agresszív, de fogós (lehet énekelni másodszorra, simán), szóval a paletta széles, mondhatni. Zeneileg a középtempós indusztriálkodásokat helyezték előtérbe, súlyosan karcoló gitárokkal. Mindezeket színesítendő samplerek, loopok és egyéb a stílushoz szükséges ketyerék kaptak nagy szerepet a zenében. Még a szkeptikusan közelítők is elismerhetik, hogy óriási profizmussal készült el a lemez, az egy dolog, hogy minden a helyén van, lehetetlen belekötni bármibe is - most nem is vagyok túlzottan kötekedős kedvemben.

A lemezen hallható 11 dalból cirka mind a 11 tetszik, viszont ha mégis ki kell emelnem néhányat, akkor az a már emlegetett Blackslide, a kicsit Duran Duran-os refrénű Suicidal Maze, az eklektikus hangulatú In Cinema, a Marilyn Mansonosan menetelős Shed The Skin, a barakás világú Shakti (egyébként itt jön a megvilágosodás, hogy talán van valami vallásos tartalma is a lemeznek, nézzünk csak rá a felettébb szokatlan borítóra vagy gondolkodjunk el a számcímeken - dalszövegek hiányában), az lendületes Open Circles vagy a feldolgozásdal a Midnight Oil-tól a Beds Are Burning c. szösszenet.

Miután jól meghallgattam számtalan alkalommal és már én is kékben/sárgában látom a világot, le kell vonnom a konklúziót, nem fog nagyot robbanni az Underground Moon, ettől függetlenül nagyon jó a bemutatkozó lemez, az igényes zenék kedvelői bátran vegyék le a polcról és helyezzék kosárkájukba. Ez egy olyan lemez, ami jó lett volna 5 évvel ezelőtt is, és jó lesz öt év múlva is. Meg persze ma sem kutya.