Brit kiadó válogatás cd-jét takarja a fenti kissé erőszakos cím. Figyelemfelkeltő, az tény. Bár 2001-es kiadás, mostanában jutott el hozzánk és nagyrészt feltörekvő nu metal csapatok zenélnek rajta.
Az első két dalt a Landmine Spring követte el, akár amerikaiak is lehetnének, az üvöltős, feszesebb, éneklős nu metalból következtetve. A Jor következik utánuk, első blikkre kissé Coal Chamberes a riffelés, bár attól jóval koszosabb a hangzás, a vokál meg inkább a mostanában divatossá váló metalcore-os köpködés. Az idétlen nevet viselő Stoopi - erről Snoopy kutya jutott az eszembe - még koszosabb, morcosabb hangzással bír, nyilván a Slipknot volt rájuk hatással leginkább. Amúgy nem olyan rossz, amit csinálnak, lendületes, de hát van hasonló csapat ötezer legalább. Na visszavontam, a második nótájuk plittyplötty, slágert akartak írni, de nem jött össze.
Jön a Spine két dallal - egyre hülyébb zenekarnevek, majdnem spiné, jájj - akik masszívabbak, dühösebbek, bár mikor punkosodni kezdenek, akkor inkább behúzom a nyakam és ugrom a következő dalra. Ami szintén Spine, kicsit dallamosabb, úgy látszik itt a másodikkal próbálják megcélozni a rádiókat, érthetetlen. Ráadásul pontatlanok is. A Mindjuice szikárabb riffeket bírt gyártani, jaj a vokál de szar, ráadásul hátul is szól. Na megpróbálnak valami nu/hc/punk metalt játszani, érdekes... ám nem jó. Na jó, amikor bejön egy nettó death metal riff lecsupaszítva, az azért jobb kedvre derít. Kettő másodpercig. A második daluk tiszta Neck Sprain. Nahát. Bár a Sprainben legalább van tűz. Fú, a végére maradt a borzalom, Helvis nevet adtak neki - (h)elvisz, vazze, mi jön itt még?! - hc/punk zenéjüktől a röhögőgörcs tört rám, főleg mikor a hijá-hijá-já-já sorokat képesek voltak beleüvölteni a világba. A második dal Black Sabbathként kezd, s folytatják, kivéve, hogy nem Ozzy-s dallamokat hallhatunk, hanem olyan hörgést, mint akinek a forró vasaló a tökére esett és nem tudja, hogy visítson vagy ordítson netán a kettő keverékeként bugyborékoljon kicsit. A dal végére beindulnak, komolyan azt hittem a Tormentor babérjaira törnek, de nem hiszem azért. Az merész húzás lenne.
Egyik zenekarról sem hallottunk azóta, tehát a mézzel folyó Kánaánba egyikük sem ült bele. Viszont néhány zenekarnévvel többet van a fejünkben. Bár annak idején csíptem az ilyen stílusú zenekarokat, ma már nagyon nem tud meghatni, ha felbukkan még kétszáz és meg akarja váltani a világot. Unalmasak, na. Kifulladóban a műfaj egy kissé, úgy érzem.
