Shock!

Gyakran mondogatjuk mi is a Shock!-nál, hogy nem ötvenes arcoktól kell várni az igazán újító zenéket, vagy sok évtizedes múltra visszatekintő zenekaroktól, hogy pályafutásuk aranykorához mérhető lemezekkel lepjenek meg minket. Szabályt erősítő, üdítő kivételt persze mindig lehet találni, és talán nem lövök nagyon mellé, ha a Voivodot ezek közé sorolom. A csapat meglehetősen eseménydús életútja során mindig akart és képes is volt megújulni, magát megrázva bivalyerős anyagokat lepakolni az asztalra.

Ha ismered a történetüket, akár csak érintőlegesen is, nyilván nem kell nagyon magyaráznom fentieket: a kezdeti, kaotikus zajmasszából előbb agyas techno-thrash csapattá fejlődtek, majd a pszichedelia felé vették az irányt, hogy Snake kiválását követően, immár trióként ismét egy metálosabb, azonban minden korábbinál sötétebb, barátságtalanabb irányba forduljanak. És ugyan a gitáros Piggy halála miatt sokáig úgy volt, hogy a Voivod-sztori befejeződött, a 2000-es évek közepén, Chewy 2008-as érkezésével úgy pumpáltak friss vért és kreatív energiákat a bandába, hogy a régi Voivod-érzés is maximálisan megmaradt.

Mégis más ez a poszt-Piggy-éra, annak ellenére, hogy Chewy szó szerint Dennis D'Amour legjobb tanítványa volt, és még akkor is, ha ez itt még mindig összekeverhetetlenül a Voivod. Ennek kulcsa pedig ismét csak a fejlődés, az újabb és újabb irányok felé nyújtózkodás, mely az első lemeztől kezdve töretlenül tetten érhető náluk. És mindez határozottan igaz a Syncro Anarchyra is, annak ellenére, hogy most azért érzek némi retro-ízt a lemezanyag hallgatása közben: a nyitó Paranormalium vagy a Planet Eaters például egyértelműen az 1988-as Dimension Hatrösst idézik, de az azt követő Nothingface hangulatai is visszaköszönnek itt-ott. Mindez persze nem jelenti azt, hogy újrahasznosították volna e lemezek valamelyikét, de kétségtelen, hogy saját múltjuk is komolyan hatott rájuk ezúttal.

Mindezek mellett azonban újdonság, hogy a vokálok most vastagabbak, mint bármikor, ami annak köszönhető, hogy míg korábban Snake egyedül énekelt fel mindent (sokszor saját sávjait duplázva), ezúttal Chewy és Rocky vokáloztak alá, aminek köszönhetően a dallamok változatosabbnak és vastagabbnak hatnak, mint az utóbbi években bármikor. Snake sosem volt klasszikus értelemben vett hangszálakrobata, az idő pedig őt sem kíméli, így viszont az utóbbi évek talán legjobb énekdallamait és refrénjeit hozták össze.

Egy Voivod-anyag esetében nem igazán látom értelmét egyes dalok elmélyült boncolgatásának: a Synchro Anarchy is egy ezerszeresen rétegzett, elmélyülést igénylő, összetett anyag, ami ezredszerre is újabb és újabb dolgokat fog felfedni az arra nyitott hallgatók előtt. Viszont mivel számomra a Snake-éra etalon lemeze a Dimension Hatröss, a fent említett két dallal engem azért kapásból megvettek, a szellősebb cuccok közül pedig a Sleeves Off, a remek refrént és rockosabb témákat felvillantó, de azért teljesen elmebeteg Holographic Thinking vagy a vibrálóan röfögő basszusra épülő The World Today okoznak majd kitörő lelkesedést a lazább Voivod híveinél. Főleg, hogy utóbbi refrénje full az Angel Rat dallamvilágát hozza vissza.

Negyven évvel megalakulása után a Voivod még mindig nem fél az űr eddig fel nem térképezett területein kalandozni, zenéjük pedig ennek köszönhetően továbbra sem önismétlő vagy poros. Persze simán elfogadom, ha valakinek ez túl tömény, de aki fogékony a nyakatekert zenékre, annak még mindig megkerülhetetlenek. Nekik ezt a lemezt sem szabad kihagyniuk.