Shock!

Előrebocsátva, hogy az előző évszázad utolsó évében elkövetett koncertbeszámolónkhoz érdemben hozzátenni talán nem tud majd, ezúton lemezkritika keretében is bemutatom a magyar Witchcraftot, mely a magyar Darkthrone is, egyszemélyben. A kénbűzös, fekete láng őrzői ők, teszik ezt ráadásul a norvégok klasszikus, black metal alapköveket elhelyező 1991-’94 közötti korszakának jegyében, magyarán: tiszteletbeli skandináv hagyományőrzőkről beszélünk. Mondhatni átvették a stafétát Fenrizéktől 1996-ban, a zsáner legnyersebb, legzordabb válfajának fennmaradását megcélozva, és e két jelző jogosságát esetükben máig senki kétségbe nem vonhatja. Megélték, végigmuzsikálták az elmúlt szűk két évtizedet, tudják (avagy tudhatják), merre keres kiutat, kinek mit ad ma a black metal, majd egy erélyes kézmozdulattal le is söprik a (költői) kérdést az asztalról. És e tekintetben, azt kell mondjam, bizony igazuk van.

A Hegyek Felettem a harmadik teljes értékű Witchcraft album, négy év csend után, konstans, minimalista eszköztárral és gyűlöletvágytól hajtva – ez eddig tiszta sor. Ami egyértelmű, megfogható újdonság, az a dalszövegek és a terjesztés „magyarra fordítása”, vagyis egyrészt magyar otthonba immár magyar nyelven érkezik a mizantrópia, másrészt a Neverheard révén háromféle formátumban is (CD, kazetta és 12”-es bakelit) megjelenhet most a friss produktum. Meglepő lehet ez mégis, hiszen a hazai vizeken meglehetősen belterjes black metal ortodoxia kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat ápol, és mindenféle esetlegességet kizár az a tény, hogy ez idáig valamennyi hivatalos Witchcraft kiadvány külföldi kiadóknál látott napvilágot. Bár a kazetta verzió kapcsán egy gyönge félmosolyt megengedtem magamnak, minden egyéb tamáskodást mellőző erős lelkesedéssel üdvözlöm ezt a fordulatot! Személyes liblingem, a bakelit ráadásul egy exkluzív bónusz dalt is tartalmaz, kijelölve a hanghordozóba befektetni még hajlandók számára a csapásirányt.

Túl az újdonságkereső körökön, az alapító/énekes/szövegíró Angmar az eltelt 20 év alatt sem óhajtott túllépni az Under A Funeral Moon album tépte sebeken, Winterlord Rabenaas gitáros/zeneszerző személyében pedig mindehhez – voltaképpen a kezdetektől – az elkötelezett partnere is adott. A Darkthrone felemlegetett, harmadik opusánál (mely egyszersmind az első vegytiszta feketefém alkotásuk volt a katalógusban) a Hegyek Felettem talán még alávalóbban is szól, aminek önmagában persze nincs se értelme, se hírértéke – ámde a csikorgó zajfüggöny mögül legkésőbb a címadó tétel érkeztével kibámul az Érzés, és az sok mindent igazol. Megjegyzem azért, a dobsound sokkal inkább kínos/vicces, mint necro, de tegyük fel, hogy így sikerült. Mindig, mindenhol éppen annyi és úgy szól egyébként a lemezen, hogy az esszenciális minimum teljesüljön, miközben – ahogy a bűbájos Goatwhore főnöke, Sammy Duet fogalmazott – a Sátánhoz címzett szerelmes dalokat hallgatjuk.

Szigorú keretek között minimális változatosság, maximális elvhűség jellemzi a kiadványt, a pontozáshoz pedig viszonyítási pontot keresek, de nemigen találok. A műfaj epikus, kifejtős bandái mindig is lényegesen többet forogtak nálam, talán ezért is a pillanatnyi zavarom, melyből úgy vágom ki magam, hogy egyenrangúnak tételezem az itt hallottakat az idei Marduk produkcióval, nem is érdemtelenül. Indoklás helyett pedig egyszerűen beleüvöltök a novemberi ködbe.