Noha tavaly is két lemezt jelentetett meg más projektekkel, és a legutóbbi Soulfly-album sem olyan régi még, máris stúdiózik Max Cavalera csapata. A banda tizedik nagylemeze már tavasszal megjelenik a Nuclear Blastnél.
Duff McKagan ma is tekintélyes összegeket tesz zsebre a Guns N' Roses katalógusának eladásaiból, ám korántsem biztos benne, hogy örökre megtartja a dalokhoz fűződő jogait. Egy friss interjúban emellett arról is beszélt, hogy minden idők egyik leglátogatottabb rockturnéja korántsem hozott annyi profitot, mint azt mindenki hiszi...
Ugyan hivatalosan még mindig semmit sem tudunk, de most már Marty Friedman is megszólalt a Megadeth ügyében, és árulkodó lehet, hogy – az utóbbi évek nyilatkozataival ellentétben – nem zárja ki kategorikusan az újonnani közös munkát Dave Mustaine-nel és David Ellefsonnal…
Valószínűleg tavasszal jön ki a Peaceville gondozásában a brit My Dying Bride következő albuma, amellyel jelenleg is javában stúdióznak a kultikus doomsterek. Az anyagnak egyelőre még nincs címe, de már csak azért is különös jelentőségű a zenekar életművében, mivel másfél évtized után ismét szerepel rajta Calvin Robertshaw gitáros.
Ugyan a Sonic Highways című új Foo Fighters-album némileg megosztotta a közönséget – mi sem ájultunk el tőle… –, a zenekar ezévi koncertjei ettől függetlenül is a nyálcsorgató kategóriába tartoznak mindazok számára, akik szeretik őket: Dave Grohlék egyáltalán nem veszik majd sika-kasza-léc jellegűre a bulikat…
Az utóbbi napok legmeglepőbb híre mindenképpen Herman Frank gitáros és Stefan Schwarzmann dobos távozása volt az Accept soraiból. Ugyan még a bejelentés előtt készült, Frank döntését illetően némi magyarázattal szolgálhat egy friss interjú, amelyben a gitáros arról beszélt: a csapatban kihagyták a dalszerzési folyamatokból.
Az idei évben nem volt túl aktív a Lamb Of God, akiknek ki kellett pihenniük Randy Blythe énekes 2012-es prágai letartóztatását, majd az azt követő, felmentéssel zárult pert. Mostanra azonban nagyjából feltöltötték az elemeiket, így semmi akadálya annak, hogy 2015-ben nekilássanak az új album munkálatainak.
Noha még csak kilenc hónapja jelent meg debütáló szólólemeze, máris kikerült az Edel csoporthoz tartozó earMUSIC kiadó védőszárnyai alól Anette Olzon. Mint ebből is sejthető, a Nightwish volt énekesnőjének Shine című albuma nem lett túl sikeres.
Nem tudni pontosan, mi minden maradt még kiadatlan a tíz éve meggyilkolt Dimebag Darrell életében készített felvételek közül, de a Guitar World magazin most ismét előhalászott egy eddig ismeretlen szerzeményt a Pantera volt gitárosától. A szám címe Whiskey Road.