A kelleténél kissé kacskaringósabb úton, de májusban végre eljutott Magyarországra az évtized egyik meghatározó underground brutál bandája, az Arch Enemy. A jelenlegi főcsapata mellett a Carcassban és a Spiritual Beggarsben is érdekelt gitárzsenivel, Mike Amott-tal a koncert előtt ültünk le beszélgetni a Diesel Klubban.
Tavaly a Carcass-szal jártál nálunk, most az Arch Enemyvel vagy itt. Zenészként mi a fő különbség a két banda között?
Az Arch Enemynél egy kicsit megtervezettebb, kitaláltabb a show, zeneileg pedig összetettebbek, bonyolultabbak a dalok, meg több a gitárszóló is. Ezt leszámítva olyan lényeges különbségekről igazából nem beszélhetek. Mindkettő jó buli, bár másért. A Carcass újjáalakuló koncerteket elsősorban azért élveztem, mert régi cimborákkal játszottunk régi nagy nótákat, és rengeteg emléket hoztak elő a fellépések. Ha már a tavalyi bulit említed, az egyébként egy nagyon jó koncert volt. Tudom, hogy egyszer a hőskorban is jártam Budapesten a Carcass-szal, de arra sajnos nem emlékszem.
Gitárosként nem volt nehéz újból egy hullámhosszra kerülni Bill Steerrel a turné előtt? Ő azért több mint egy évtizede nem játszott már ilyen súlyos zenét...
Ez igaz, és éppen ezért neki egy kicsit többet is kellett melegítenie a turné előtt, mint nekem, hiszen én edzésben vagyok az Arch Enemy révén. Eleinte, az első próbáknál még nem is érezte át annyira a dolgot, de aztán egyre inkább belejött, jobb és jobb lett, tehát megtalálta a helyét és a szerepét. Nagyon élveztem vele a közös zenélést.
Új dalok, témák nem születtek a próbákon vagy a turné közben?
Nem.
Nem is beszéltetek az esetleges folytatásról?
Nem hinném, hogy összejönne a dolog, mert hiába volt remek móka a Carcass turné, jelenleg mindenki a saját dolgaival foglalkozik. De mielőtt még megkérdeznéd, semmiféle konkrét tervünk nincs, tehát sem azt nem döntöttük el, hogy itt most örökre vége, sem pedig azt, hogy egyszer azért mindenképpen csinálunk új lemezt. Kizárólag a saját nevemben beszélhetek, de én igazából úgy gondolom, hogy nem lenne sok értelme bolygatni a múltat. Állati jók a régi lemezek, büszke vagyok rájuk, de hát azóta azért lassan 20 év telt el... Az Arch Enemy pedig nem áll annyira távol a Heartwork korszakos Carcasstól. Vagyis simán kiélhetem benne az ilyen irányú zenei elképzeléseimet.
Ez azt jelenti, hogy most egy új Arch Enemy album a következő állomás?
Igen, és mégsem. Legközelebb ugyanis egy régi dalok újrajátszott változatait tartalmazó Arch Enemy anyag jön majd ki, csupa olyan szerzeménnyel, amiket eredetileg még Angela érkezése előtt írtunk és vettünk fel. Vagyis az első három album nótáiról van szó, amiket eredetileg Johan Liivával vettünk fel. A megjelenés szeptember végére, október elejére várható. Jó lesz, elég keményen dolgoztunk rajta... Új Arch Enemy stúdiólemez jövő év előtt biztosan nem várható, hiszen még kész nótáink sincsenek. Akad persze egy rakás riff, gitárdallam meg egy csomó félkész ötlet, de ezeket még egybe kell forrasztani, és az nem lesz kis meló. Nem igazán jutott időnk ilyesmire mostanában, hiszen a Rise Of The Tyrant megjelenése óta folyamatosan turnézunk, amikor pedig nem az Arch Enemyvel koncerteztem, a Carcass kötötte le az energiáimat. Turné közben nem szeretek dalszerzéssel foglalkozni, ahhoz nyugira van szükségem.
A Carcass koncertek legmegindítóbb pillanata mindenképpen Ken Owen dobszólója volt. Milyen hatást gyakorolt rá a turné, hogy viselte a sok utazgatást és a bulikat?
A szülei azt mondták, az egész Carcass újjáalakulás rengeteget jelentett Kennek, és mindez az állapotán is látszik: jobban halad a gyógytornával, sokkal jobb a hangulata, és így tovább. Nemcsak neki volt fontos ugyanakkor, hogy ott lehetett velünk, hanem nekünk is. Az egész újjáalakulásnak egyfajta plusz töltetet adott a jelenléte. Egyébként a koncertekkel keresett pénzből is arányosan részesült, ugyanúgy, mint Jeff, Bill vagy én.
A Spiritual Beggarsszel mi a helyzet manapság? Várható tőletek valami aktivitás a közeljövőben?
Egyelőre szünetet tartunk, mert egyszerűen nem tudunk időt szakítani a bandára. Per Wiberg bekerült az Opethbe, akik legalább annyit turnéznak, mint én az Arch Enemyvel, JB-nek meg ott a Grand Magus. A dobosunk, Ludwig egyébként itt van most is, ő a dobtechnikusunk a turnén. Minden az időzítésen múlik, ami elég kemény dió, mint azt te is sejtheted... Tehát hogy válaszoljak is a kérdésedre, fogalmam sincs, mikor jövünk össze megint. (nevet)
De eszerint továbbra is létezik a csapat...
Persze! Sőt, van is egy rakás ötletem, amiket még pár éve gyűjtöttem össze egy következő Beggars albumra, és éppen a napokban beszéltük Ludwiggal, hogy ősszel felvehetnénk pár dobalapot, nótavázlatot. Ennél konkrétabbat viszont nem tudok mondani.
Miket hallgatsz mostanában? Inspirál valami mai zene is, vagy teljesen rágyógyultál a régi dolgokra?
Alapvetően mindenféle rockzenét szívesen hallgatok, de az utóbbi időkben visszakanyarodtam azokhoz a muzsikákhoz, amiket egészen fiatalon, olyan 9-10 évesen szerettem. Akkoriban találkoztam először egy csomó punk és hardcore zenével, például a Discharge-dzsal, a GBH-dzsel. Egy rakás nagyon jó svéd banda is mozgott ezen a vonalon. Mostanában leginkább ilyesmiket hallgattam, szóval nem lehet azt mondani, hogy előre nézek! (nevet) De rock/metal vonalról is a régi favoritokat teszem fel a leggyakrabban, a Black Sabbath-ot, a Thin Lizzyt, a Metallicát...
El tudnád képzelni, hogy valami projekt keretében egyszer amolyan Discharge-típusú zenét játssz?
Nem, azt hiszem, ahhoz már túl öreg vagyok! (nevet) Nagyon szeretem a hardcore/punk muzsikák agresszióját, de a saját dühömet tökéletesen ki tudom élni az Arch Enemyben.
És annak idején hogyhogy nem próbálkoztál efféle bandákban?
Mert valóban ezek voltak az első kedvenceim, de utánuk nem sokkal szembetalálkoztam a Sabbath-tal, a Deep Purple-lel, a Rainbow-val, aztán jött a thrash vonal a Slayerrel, a Megadeth-tel. Zeneileg ezek azért lényegesen izgalmasabb csapatok voltak, máig a rajongójuknak tartom magam. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen utóbbi két bandával azóta turnézhattam is együtt.
Emberileg sem okoztak csalódást?
Egyáltalán nem. Tudom, hogy Dave Mustaine-nek rossz híre van, de velünk nagyon rendesen bánt. Ő is és az egész Megadeth stáb is ott segítették a csapatot, ahol csak tudták. Előzőleg én is hallottam Dave-ről egy rakás rémtörténetet, de azt hiszem, ez csak azért van, mert a kezdetektől fogva nagyon határozottan tudja, hogy mit akar. Roppant céltudatos, és tartja is magát az elképzeléseihez, semmit sem enged belőlük. Ilyen természettel baromi könnyű magadnak ellenségeket szerezni ebben a szakmában, de máshol is... Nem mondom, hogy nagyon rendszeresen, de lazán azért tartjuk a kapcsolatot ma is. Mindig libabőrös leszek, amikor megjelenik az e-mail fiókom feladó mezőjében, hogy Dave Mustaine, tizenévesen ezt azért nem gondoltam volna! (nevet)
Nagy rajongóként mit szólsz ahhoz, hogy John Sykes és Scott Gorham Thin Lizzy néven turnézik Phil Lynott nélkül?
A Thin Lizzy lényegét egyértelműen Phil Lynott adta, ez tény. Én viszont szeretem John Sykest, és zeneileg nagyon is rendben van az a produkció, amivel turnéznak... A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek így is látni akarják őket. Én is megnézem a bandát, ha tehetem. Szóval sok szerencsét nekik.
És mi a helyzet az utolsó Metallicával vagy az új Black Sabbath-tal?
Az utolsó Metallicáról csak pár nótát hallottam, azok annyira nem tetszettek. De hogy is mondjam... Rengetegen csalódottak a Metallicával kapcsolatban, baromira haragszanak rájuk, én viszont nem tartozom ezek közé. Az első három lemezük elképesztően fantasztikus metal mestermű, akkoriban többet tettek a zenéért és ezért a műfajért, mint a legtöbben valaha is fognak. Ez az első három album rám is felbecsülhetetlenül nagy hatást gyakorolt, teljesen más ember és más zenész lennék nélkülük. Vagyis amíg ezeket hallgathatom, igazából nem nagyon tudnak kiakasztani a későbbi dolgaikkal. Azokat legfeljebb nem teszem fel... Ami a Black Sabbath-ot illeti, ott igazából minden korszaknak óriási rajongója vagyok, ők számomra az első számú kedvencek. Egyformán imádom az Ozzyval és a Dióval készült lemezeket, és életem egyik legjobb koncertje is hozzájuk kötődik, amikor pár éve – már Heaven And Hellként – elcsíptem őket Japánban. Ami a The Devil You Know lemezt illeti, nagyon is tetszik. Közel áll hozzám ez a sötét, súlyos, doomos vonal, nem is vártam tőlük mást.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Heaven And Hell a Black Sabbath-tól, a Reign In Blood a Slayertől és a Hear Nothing See Nothing Say Nothing a Discharge-tól.
Melyik a kedvenc saját lemezed?
Minden korszakból másik: az Arch Enemytől a Wages Of Sin, a Carcasstől a Heartwork és a Spiritual Beggarstől az On Fire. Ez a három szerintem elég jól jellemez emberként is, nemcsak zenészként.
Mi az élet értelme?
Folyamatosan ezen gondolkodom! (mosolyog) Mivel csak egy életed van, próbálj meg a maximális mértékben kihasználni és kiélvezni minden napot. Kissé konkrétabb formában pedig nyilván a zene is az életem értelmét jelenti. Mint már mondtam, óriási szerencsém van, hiszen a hobbim egyben a munkám is, ami csak nagyon keveseknek adatik meg a világon.
