Nem vagyok egy kifejezett Blind Guardian fanatikus, de kimondottan örülök neki, hogy azon kevesek közé tartozom, akik láthatták a német négyest karácsonyfaégőkkel feldíszített búvároknak öltözve egy hodályméretű óbudai gyárépület legmélyén. Hansi Kürsch és társai a legnagyobb titoktartás közepette érkeztek Budapestre április végén, hogy itt rögzítsék a Sacred 2 című számítógépes játékban esedékes cameójukat.
Rögtön adja magát a kérdés, hogy miként keveredtetek bele ebbe az egészbe?
Igazából már évek óta vadásztunk valami jó komputerjátékra, mert egyértelműnek tűnt, hogy a Blind Guardian és valami poénos fantasy-játék jól kiegészítené egymást, szélesíthetné a táborunkat. André és Markus (André Olbrich és Markus Siepen gitárosok) óriási fanatikusok, szabadidejükben állandóan a gépnél lógnak, de én is remek ötletnek tartottam ezt az egészet. Mindig figyeltük, nincs-e valami jó lehetőség, és ezzel párhuzamosan teljesen véletlenül talált meg minket a Sacredet készítő csapat. Ez egy roppant sikeres német fantasy-játék, és a folytatásához kerestek éppen megfelelő zenekari szereplőt. A cég egyik vezetője nagy Blind Guardian fanatikus, így kerültünk mi a képbe. Odaadtuk nekik ezt a friss nótát, ők meg kitalálták a szereplésünk lényegét. Egy konkrét küldetésben segítjük a játékost, aki ezáltal eljuthat egy olyan pontra, ahol meghallgathatja a nótánkat. Egy csapat jóképű harcost alakítunk. (nevet) Pontos részleteket viszont ne kérdezz, mert az nem az én asztalom.
Ismerted a játék első részét?
Hallottam róla, mert otthon elég nagy őrület volt körülötte, de nem vagyok egy nagy játékos, szóval nem igazán foglalkoztatott a dolog. A többiek persze ismerték, és amikor kiderült, hogy létrejön ez az együttműködés, egyszer én is játszottam vele. Jópofa volt, de mondom, nem nagyon játszom, és továbbra sem valószínű, hogy gyakran foglalkozom majd ilyesmivel. (mosolyog)
Érdekes, hogy tavaly az In The Name Of The King című film soundtrackjéhez is megtaláltak titeket, hiszen ez is egy számítógépes játék alapján készült...
Igen, adtunk hozzá dalokat az A Twist In The Myth anyagról. A játékot nem ismerem, de úgy tudom, elég jó. Ami a filmet illeti... hááát... (nevet) Fogalmazzunk úgy, hogy meg lehetett nézni.
És hogy álltok az új lemezzel?
Az új lemez munkálatai még nagyon kezdeti stádiumban vannak. A két eddig elkészült friss nóta közül az egyiket odaadtuk a játékhoz, a másik pedig minden bizonnyal már csak az albumra kerül majd fel, ami ugyanakkor kétlem, hogy 2010 közepe előtt megjelenne. A jó munkához nálunk idő kell. Túl sokat így aztán az irányvonalról sem tudok még mondani: a játékban szereplő dal tipikus Blind Guardian téma néhol új elemekkel, a másik meg kicsit lazább irányvonalat képvisel, de ebből sem kell különösebb következtetéseket levonni a jövőre nézve, mert korán van még. Dolgozunk egy nagyzenekari lemezen is, de még erről is korai lenne konkrétabbakat mondanom. Idő, idő, idő. (mosolyog)
Gondolom, addig új Demons & Wizards albumot sem érdemes várni...
A Demons & Wizards jelenleg is létezik, de a Blind Guardian és az Iced Earth mögött egyaránt másodlagos, tehát nem tudom megmondani sem azt, hogy lesz-e következő lemez, sem azt, hogy ha igen, mikor. Majdnem egy éve nem is beszéltem már Jon Schafferrel pár e-mailt leszámítva, ezekben pedig nem erről a projectről volt szó. Persze ha lefutottuk a jelenlegi köreinket a Blind Guardiannel és az Iced Earth-szel, vagyis mindketten kihoztuk a következő albumokat és rendesen megturnéztattuk ezeket, valószínűleg nekilátunk majd a Demons & Wizards harmadik lemezének, de reálisan nézve erre 2012 előtt nem fog sor kerülni.
Ha már itt tartunk, mit gondolsz arról, hogy Jon visszavette az Iced Earth-be Matthew Barlowt?
Jó húzásnak tartottam a dolgot, hiszen a rajongóik többsége már régóta ezt szerette volna. Ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy Jonnak és Mattnek sosem voltak személyes problémái, mindig is remekül kijöttek egymással. De hozzáteszem azért, hogy szerintem Timmel is nagyon-nagyon jó Iced Earth lemezek születtek.
Annak idején hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
Igazából egészen kicsi gyerekkoromtól kezdve hallgattam zenét, olyan 4-6 éves lehettem, amikor elkezdtem német népzenét, ilyesmiket fülelni otthon. Az angol nyelvű dolgokkal szerintem 9 éves korom tájékán találkoztam először. Leginkább azokat a rockzenéket szerettem, amik akkoriban úgymond kötelezőnek számítottak: a Genesist, a Pink Floydot, a Black Sabbath-ot, a Led Zeppelint, a Deep Purple-t, a Queent, a Kansast...
És a Scorpionst?
A Scorpionst mindig is jó bandának tartottam, de sosem voltam kimondott rajongójuk. Kedveltem és kedvelem a dalaikat, fő hatásnak viszont nem számítanak nálam. A Deep Purple és a Queen sokkal nagyobb hatást tettek rám. Aztán amikor elkezdtünk együtt zenélni Andréval, mi is elmentünk abba az irányba, ami a '80-as évek közepén nagyon futott: ebből az Iron Maiden, Helloween vonalból alakult ki aztán a jól ismert Blind Guardian stílus. Énekesként Freddie Mercury és Ian Gillan voltak a kedvenceim.
Néhány éve akadtak komoly fülproblémáid, ezek teljesen rendbejöttek?
Igen, mára nagyjából rendben van a dolog, bár a hallásom valamelyest azért károsodott. Mára azonban megszoktam ezt, és megtanultam vele együtt élni. Szerencsére nem olyan mértékű a károsodás, hogy az akár a mindennapi életben, akár a zenélésben akadályozna.
Merre vagytok a legnépszerűbbek Németországon kívül?
Otthon vagyunk a legsikeresebbek, ez egyértelmű. Aztán hol futunk még különösen jól? Japánban és Dél-Amerikában mindenképpen. Aztán Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban. De az utóbbi időben az Egyesült Államok és Kanada is egyre jobb.
Mit jelent ez a nézőszámokat tekintve?
Dél-Amerikában 6-7 ezer, Európában 2-4 ezer embert koncertenként, de itt is akadnak eltérések. Például az A Twist In The Myth turnéval sem jutottunk el Magyarországra, amit mi is sajnálunk, de nálatok például nem vagyunk annyira népszerűek, mint sok más országban, ezért nehezebb is leegyeztetni a helyi szervezőkkel az ilyesmit. Szó volt egy fesztiválbuliról talán tavaly vagy tavalyelőtt, de a tárgyalások végül megrekedtek, és nem lett az egészből semmi... Hol is tartottam? Igen, a koncertek nézőszámánál... Észak-Amerikában olyan 7-800 fő az átlag, de néha akár az 1500-at is elérjük, ez erősen függ attól is, merre játszunk. Japánban 2-4 ezer ember a megszokott létszám, de az egy totálisan más színtér, nem hasonlítanám össze egyikkel sem.
A '90-es évek közepén, a heavy metal legsötétebb éveiben valóságos paradicsom volt a hozzátok hasonló bandák számára...
(mosolyog) Így igaz, nagyon sokat köszönhetünk a japán rajongóknak. Egyébként még mindig jól működik náluk ez a fajta tradicionális heavy metal, de kicsit csökkentek az eladások és a koncertnézőszámok is az általad említett időszakhoz képest. De ez még mindig komoly tábort jelent.
És mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy a Scorpionst leszámítva egyetlen német banda sem tudott igazán naggyá és elismertté válni az Egyesült Államokban? Jó, ott volt még a Rammstein is, de az azért egészen más tészta...
Nos... Néhány angol bandát leszámítva azt hiszem, igazából tényleg nagyon kevés külföldi zenekarnak jött össze az amerikai áttörés, tehát nem csak a német bandákra áll az, amit mondasz. Az amerikai lemeztársaságok és az amerikai média egyszerűen úgy működik, hogy elsősorban a hazai előadókat nyomja, éppen ezért sokkal nehezebb betörni az ottani piacra kintről. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az a fajta metal, amit mi játszunk, sosem futott igazából Amerikában.
A német színtér egyik emblematikus bandája vagytok, nyilván jól ismered a zenekarokat és tagjaikat. Kérlek, jellemezd pár szóval azokat, akiket felsorolok.
(nevet) Ez izgalmasan hangzik.
Kai Hansen.
Roppant élénk, színes egyéniség.
Tom Angelripper.
(nevet) Néha összefutunk Tommal, mert többé-kevésbé azonos régióból származunk. Más zenében utazik, mint mi, de jóban vagyunk, rendes arc. Nagyon gyakorlatias, minden helyzetben két lábbal áll a földön.
Klaus Meine.
Személyesen sosem találkoztam vele: nemcsak más generáció, mint mi, de amolyan élő legenda is otthon Rudolf Schenkerrel egyetemben. Emberileg is csak jókat hallottam róluk egyébként.
Michael Weikath.
(mosolyog) Michael egy kicsit más típus, mint mondjuk Kai vagy Tom. Sokkal kényelmesebb, hátradőlősebb figura. Andréval egy időben jóban voltak, de aztán valahogy eltávolodtak már egymástól, és azt hiszem, ebben volt része Michael természetének is, habár André is hajlamos a lazulásra. De Weiki ettől még persze jó srác.
Andi Deris.
Nem igazán ismerem őt, fesztiválokon meg itt-ott ugyan összefutottunk pár alkalommal, de ennyi. Charlie Bauerfeindnek, a producerünknek ugyanakkor nagyon jó barátja, így aztán időről időre hallok róla. Mindenki szerint baromi okos, céltudatos és kedves, aki csak ismeri.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Elsőként mindenképpen az Operation: Mindcrime-ot mondanám a Queensryche-tól.
Mi a véleményed a második részről?
Jó volt az is. Nyilván nem olyan jó, mint az első, de eleve túl magas volt a mérce. Ha azonban önmagában veszed a második részt, egy erős albumot kapsz. Lássuk csak, mi van még... A Metallicától a Master Of Puppets és az Iron Maidentől a The Number Of The Beast.
Az újkori Maiden albumokról mit gondolsz?
Háát... A Maiden a világ legnagyobb heavy metal bandája, Bruce Dickinson pedig minden idők egyik legnagyobb heavy metal énekese, de ettől eltekintve egy szemmel sem tartom jobbnak a visszatérése óta készített három lemezt, mint a két Blaze Bayley-féle albumot. Ha már itt tartunk, szerintem Blaze is korrekt munkát végzett annak idején... Valamit hiányolok a mostani Maidenből, de nem tudnám igazán pontosan megfogalmazni, hogy mit. Az azonban biztos, hogy Dickinson szólólemezeiben benne volt ez a valami.
Mi az élet értelme?
Érezd jól magad és igyekezz mindig fejlődni, előrelépni.
Fotó: Valentin Szilvia
További fotók:
Blind Guardian
