Még csak április van, de már most sem panaszkodhatunk túlságosan az idei melodikus metal felhozatalra. A svéd Crazy Lixx második lemeze, a New Religion még a számos erős album közül is kiemelkedik: a négyesfogat honfitársaik nagyrészével ellentétben ezúttal nem a dirty rock'n'rollos, hanem a rádióbarátabb oldalról közelítette meg a műfajt, így aztán a lemez egyaránt számot tarthat a Def Leppard, a klasszikus Skid Row vagy a Poison rajongóinak érdeklődésére.
Kérdéseinkre a zenekar basszusgitárosa, Loke Rivano válaszolt.
Először is hadd gratuláljak az új albumhoz, nagyon jól sikerült!
Ó, köszönöm! Mi is nagyon büszkék vagyunk rá. A New Religion sokkal inkább dallamközpontú lett, mint az első albumunk, a Loud Minority, ahol szintén rengeteg erős melódia volt a dalokban, de alapvetően a riffek és a groove-ok körül forgott a zene. Most mindez pont fordítva van: nem tűntek el a húzós riffek és groove-ok, de sokkal dominánsabbak a dallamok.
Az új gitárosotok, Andy Dawson társszerzőként működött közre az anyag oroszlánrészében. Jelentett ez bármiféle változást a dalírásban? Esetleg neki köszönhetően lett dallamosabb ez az új album?
Egész biztos. Andy nem kizárólag remek dalszerző, aki mindenhez hozzáadja a saját ízét, amibe csak besegít, de roppant tehetséges gitáros is egyben. Rengeteg időt töltött azzal, hogy újból és újból áthangszerelje a gitárrészeket, ha valami miatt még nem érezte azokat eléggé ütősnek. Néhány nótát pedig gyakorlatilag teljes egészében ő hozott.
Hogy találtatok rá Andyre? Egyáltalán hogyan érintette a csapatot, amikor Vic Zino kilépett, hogy csatlakozzon a Hardcore Superstarhoz?
Szomorúak és csalódottak voltunk, de többé-kevésbé azért már akkor is tudtuk, hogy így lesz, amikor először megkérték, hogy segítse ki őket Silver helyén a turnéjuk japán állomásain... Andyt Danny (Danny Rexon énekes) találta, azelőtt egy Sharp nevű stockholmi bandában gitározott. Mikor feloszlottak, a tagok szétszéledtek és más zenekarokba szálltak be, így a Babylon Bombsba, a Dynastybe vagy a Pretty Wildba, de Andy nem talált olyan csapatot, amelyik passzolt volna hozzá. Danny elküldte neki a dolgainkat, amiket azelőtt még nem hallott, és egyből tudta, hogy csatlakozni szeretne a Crazy Lixxhez. Előzőleg egyébként több százan jelentkeztek hozzánk a világ minden tájáról, de miután egyszer kipróbáltuk Andyt, már tudtuk, hogy megvan az emberünk.
Vic-kel jóban maradtatok a szakítás ellenére?
Igen, és igyekszünk is együtt lógni, amint csak lehetőség adódik rá. Andynek is nagy segítséget nyújtott abban, hogy rendesen meg tudja tanulni a Loud Minority dalait. Ők is jól összebarátkoztak közben, szóval minden a legnagyobb rendben van.
A New Religion producere ismét Chris Laney volt. Mi az az összetevő, amit ő tesz hozzá a zenétekhez és a hangzásotokhoz?
Csupán egy összetevőt lehetetlen lenne kiemelni. Azt hiszem, a legfontosabb nem is feltétlenül az, amit Chris hozzáad a dalokhoz, hanem amit kiszed belőlük. Döbbenetes tehetsége van ahhoz, hogy megszabadítsa a nótákat a felesleges súlytól, de ahhoz is nagyon ért, hogy a legtöbbet hozza ki az emberből akár zenészként, akár énekesként. Ehhez persze arra is szükség van, hogy bízz az ítélőképességében, és teljességgel rá hagyatkozz a munka során.
Az összes új dalt felvettétek, amit írtatok?
Akad olyan, amit nem, de ezek elsősorban nyers, befejezetlen vázlatok, és valószínűleg soha nem is kerülnek napvilágra. Összesen 13 dalt vettünk fel, amiből 12 került az album európai kiadására.
Mit reméltek ettől a lemeztől?
A kritikusok reakciói már most is elsöprőek, úgy tűnik, mindenki imádja az albumot! A történet üzleti oldala már keményebb, én is pontosan tudom, mekkora esélyünk van komoly profitot termelni... De a másik oldalról nézve nem hinném, hogy bárki is ennyi időt és pénzt fektetne egy lemezbe, mint mi, ha nem remélné azt, hogy az adott album meg fogja változtatni az életét. Szóval a válasz az, hogy remélem, a New Religion meg fogja változtatni az életünket!
Milyen turnétervekkel rendelkeztek a közeljövőre nézve, és mi lenne az álomturné a Crazy Lixx számára?
Számos fesztiválfellépésünk akad a nyáron, és lesznek önálló bulik is különböző európai országokban, egyelőre ezeken dolgozunk. Álomturné? Hmmm... Mondhatom azt, hogy egy háromhónapos teltházas világkörüli stadionturné, ahol a Mötley Crüe az előzenekarunk? (nevet)
Kicsit olyan, mintha Svédország lenne az új Kalifornia, a legjobb fiatal dallamos hard rock bandák mind tőletek érkeznek. Mi a nagy svéd titok?
Azt hiszem, a kormány olyan anyagokat adagol az ivóvízbe, amik stimulálják a központi idegrendszert... (nevet) A viccet félretéve, a titok nyitja egyszerű: Svédországban kiváló lehetőségek kínálkoznak a zenei oktatásban, és rengeteg kölyök nő fel úgy, hogy természetes számára az otthoni zenélés, a hangszerek közelsége. Mindig is jó muzsikák születtek mifelénk, és nem csak a hard rock színtéren, hiszen a svéd pop is sokszor szenzációszámba ment. Gondolj csak az ABBA vagy a Roxette sikereire!
Sok olyan banda mozog manapság arra a ti zenei világotokban, akik még nálatok is fiatalabbak?
A legtöbb manapság mozgolódó új csapat lényegesen fiatalabb, mint mi. Sokuknak azonban nincs meg a kellő türelmük ahhoz, hogy elég ideig maradjanak együtt, és ezáltal igazán jóvá tudjanak válni. Túl hamar feladják... A legtöbb ember azonnali sikert remél, amint zenekart alakít, de reálisan nézve egyetlen szervezőtől vagy kiadótól sem várhatod el, hogy azonnal körüludvaroljon, amint feltetted az első három dalt a myspace-edre. Évek kemény munkájába telik, mire előre tudsz lépni: szar bulik ingyen, véget nem érő próbák, ingyen demóosztogatás mindenkinek válogatás nélkül, akár kell neki, akár nem... Ha nem készültél fel erre vagy nem szereted a dolognak ezt a részét is, ne is vesződj a zenéléssel!
Mindannyian elég fiatalok vagytok, a tinédzseréveitekben nem igazán futott az a típusú hard rock, amit játszotok. Hogyhogy mégis ilyesmiben kezdtetek el gondolkodni?
Azért annyira fiatalok már sajnos nem vagyunk... Kamaszkorunkban valóban a grunge jelentette a mainstreamet, de a '80-as évek glam hullámának utolsó évei még élénken éltek az agyunkban. Amikor úgy 2000 magasságában elkezdtünk együtt zenélni, mindannyian valami olyasmit szerettünk volna játszani, ami tényleg megmozgat minket, mert egyikünk sem talált túl sok olyan muzsikát maga körül, ami tetszett volna. A grunge akkor már halott volt, és csak az isten tudja, mi állt a helyére. Az ezredforduló tájékán menő dallamos power metal színteret ki nem állhattuk, ezeken kívül pedig csak mindenféle extrém metal akadt a piacon... Vagyis ha nem viseltél buggyos fekete nadrágot hatalmas oldalzsebekkel, elég nehezen találtál olyasmit, ami a kedvedre való lett volna. Óriási szükség volt arra a bizonyos régi Skid Row, Guns N' Roses feelingre...
Kik voltak a fő hatásaitok, amikor először hangszerekhez nyúltatok?
Az enyém elsősorban a Guns N' Roses, ez teljesen egyértelmű. Más szóba sem jöhet. Rajtuk kívül még a Deep Purple-t, Jimi Hendrixet és Stevie Ray Vaughant említhetem, aztán bejöttek a képbe az olyan bandák is, mint a Rage Against The Machine, az Alice In Chains és a Soundgarden. A többiek hatásai is elég szerteágazók és az enyémektől is eltérnek, zenekarként szerintem ez az egyik fő erősségünk.
A '80-as évek nagy svéd hard rockereit hallgattátok? Az olyanokra gondolok, mint a Europe, Yngwie Malmsteen, a Treat vagy a Shotgun Messiah...
A Europe-ot imádtam, amikor áttörtek és sikeresek lettek. Naphosszat álltam a tükör előtt egy kartongitárral, és azt játszottam, hogy én is rocksztár vagyok! (nevet) Úgy 8 éves lehettem akkoriban... Később azonban már inkább a kaliforniai bandák érdekeltek, főleg a Guns N' Roses és a Metallica, meg persze a sok klasszikus rock és blues cucc. Vagyis a többi svéd bandára akkoriban nem igazán figyeltem oda.
Mi a véleményed arról, ahogy manapság sorra térnek vissza egymás után a régi nagy rocksztárok? Hallottad az utolsó Mötley Crüe, Guns N' Roses, White Lion és még ki tudja, milyen lemezeket?
Sok visszatérés kicsit szomorú ezek közül, még akkor is, ha a bandák nagyrésze tényleg a zene szeretetéért veselkedik neki újból. A kiadóik ezzel egész biztos nem így vannak, ők csak meg akarják fejni a zenekarokat. Kivételek azért szerencsére vannak. Az új Winger albumon például akadt pár fantasztikus nóta, és az utolsó Mötley is nagyon tetszett.
Melyik volt az a dal, aminek hatására metalt kezdtél hallgatni?
A Smoke On The Water, vagy talán a The Final Countdown.
És melyik dalt tanultad meg először lejátszani?
A Born In The USA-t Bruce Springsteentől.
Mi a '80-as évek ultimatív hard rock dala?
Csak egyet semmiképp sem tudnék mondani. Nincs olyan, ami egymagában összefoglalná mindazt, amit az a korszak jelentett.
Értékelnéd egy 1-től 10-ig terjedő skálán a felsorolt énekeseket?
Naná!
David Lee Roth.
Legyen 5 pont. Jó énekes és fantasztikus frontember, de sokkal inkább akrobata, mint bármi más.
Sebastian Bach.
Hogy képes ilyen hangokat kipréselni magából!? Az igazi nagyok egyike, a saját stílusában talán a legeslegjobb. 9 pontot kap.
W. Axl Rose.
Ő 8-at. A hangja reszelőssége teljesen egyedi, vagy szereted, vagy utálod!
Jani Lane.
Na, így névről elsőre nem is ugrott be... Bírom a Warrantet és az ő hangját is, de semmi eredetiség nincs benne. Legyen 5 pont.
Joe Elliott.
Egy újabb száz százalékig egyéni énekes. Joe tökélyre fejlesztette azt a száraz rekedtséget, ami a torkában rejlik. Csoda, hogy egyáltalán bírják a hangszálai! 7 pontot adok neki.
Greg Graffin.
Jó, de nem kiugróan jó énekes, így legyen 6 pont. De ha azt kérdeznéd, milyen dalszerző, az bizony egész más történet lenne!
James Hetfield.
A tökéletes anti-énekes! Nincs speciális technikája, vibratója, nem is láthatod a gitárja nélkül, mégis baromi jól hangzik, amit csinál. 7 pont.
Jonathan Davis.
Igazság szerint azt sem tudom pontosan, milyen manapság a Korn hangzása, és hacsak nem lepnek meg tényleg, kevésbé nem is érdekelhetne. Hagyjuk inkább...
L.G. Petrov.
Azok a legjobb death metal énekesek, akiknek a hangjában és az érzésvilágában ott rejlik valami rock'n'rollos. Ő ilyen, úgyhogy 8 pontot kap.
Stephen Pearcy.
Kicsit zavarban vagyok, de igazság szerint a Ratt világéletemben fehér foltnak számított... Tudom, hogy ennek nem szabadna így lennie, ám pontozni emiatt őt sem tudom.
Mi minden idők három legjobb lemeze?
A Judas Priest Painkillerje, a Deep Purple Made In Japanje és a Guns N' Roses Use Your Illusionje, méghozzá az első és a második egyaránt. Nekem ezek mindig is egy albumnak számítottak.
Mi az élet értelme?
42.
