Shock!

Az amerikai Rise Records egyik üdvöskéje, a Decoder a tavalyi év során jelentette meg debütjét, egy igen jól sikerült ambient metal alkotást. A két vokalistával felálló csapat dallamos énekese pár hete nem egyértelmű körülmények között elhagyta a bandát – a Decoder nevében kiadott sajtóközlemény drog- és alkoholproblémákat emlegetett –, majd hamarosan a basszusgitáros is a távozás mezejére lépett. Amíg a zenekar további sorsa rendeződik, úgy gondoltuk, megkérjük Bryce Sipes ex-basszert, mesélje el nekünk, hogyan működött az ismert csapatokból (Oceana, VersaEmerge, Of Machine) összeverbuvált felállás, és mi vezetett a csapat felbomlásához. Byrce ugyan nem könnyen állt kötélnek, ám ezt követően a Shock! történetének egyik legőszintébb interjúja született gondolataiból. A zenekari konfliktusok intenzitását jelző szétharapott fül megjelenítéséért pedig előre is elnézést kérünk.

Bryce, nagyon tetszik a tavaly kijött Decoder lemez. Milyen érzéseid vannak jelenleg az anyaggal kapcsolatban?

Ahogy most visszatekintek rá, meghallgatom és kielemzem, egyfolytában azt érzem, hogy messze nem sikerült kihoznunk a maximumot magunkból. Olyan érzésem van, mintha megrekedtünk volna vele demószinten. Két héttel a stúdiózás kezdete előtt csatlakoztam a zenekarhoz, de igazából még a többiek se nagyon ismerték egymást akkoriban, és ez eléggé rányomta a bélyegét az anyagra. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy kicsit elhamarkodott munkát végeztünk. Egyértelműen arra törekedtünk, hogy új, saját hangzást hozzunk létre, és azt gondolom, ez bizonyos szempontból sikerült is. Ha lett volna még héhány hónapunk a dalszerzésre, és ha más körülmények között stúdiózhattunk volna, szerintem akár egy igazán korszakalkotó lemez is születhetett volna. Amikor bevonultunk a stúdióba, kiderült, hogy nincs szálláslehetőség, így aztán egy hónapig gyakorlatilag hajléktalanként tengődtünk. Brent Guistwite, a dobosunk pedig akkor kezdett el egy új fajta antidepresszánst szedni, viszont nem írtak fel neki receptet, így nem tudott hozzájutni, ami teljesen kikészítette. Összességében azért úgy gondolom, hogy még ilyen körülmények között is elég szép munkát végeztünk.

Milyen volt a tagok közti összhang a stúdióban?

Mint egy feszült hangulatú első randin. (vigyorog) Izgatottak és boldogak voltunk a közös munka miatt, de ugyanakkor kicsit tartózkodóak is egymással szemben. Azt gondolom, a lemez részben emiatt is lett picit feszültebb hangulatú. Még nem szoktunk össze eléggé ahhoz, így nem tudtuk kihozni a maximumot az anyagból: sokkal energikusabb és bátrabb is lehetett volna. Én legalábbis így éreztem, lehet, hogy a többiek máshogy élték ezt meg. Ugyanakkor baromi gyorsan lezajlott az egész, ezért nem is emlékszem már mindenre. De azért jól kijöttünk egymással.

Részben azért is kérdeztem ezt, mert sokan tudni vélték, hogy a Decoder nem volt több, mint egy a Rise Records által összerakott csapat... Tényleg, te milyen zenekarban játszottál korábban?

Ezt határozottan cáfolom: a Decoder NEM egy kiadó által összerakott csapat volt. Semmi esetre sem voltunk egy pénzgyártó gépezet. Sokkal inkább anyagi kockázatot jelentettünk a Rise Records számára. A Decoder Jack Burns gitáros gyermeke volt. Ő toborozta a tagokat, ő rakta össze az egészet. Én pedig csak egy alkalmas időpontban bekerültem a sztoriba. Előtte csak két évvel korábban egy olyan bandában voltam, amely körülbelül fél évig létezett, vagyis nem volt egy jelentős történet.

Hány éves is vagy?

Huszonhárom.

Jack Burns gitáros-főnök előző bandája, az Oceana sok tekintetben hasonló dolgokkal próbálkozott, de szerintem a Decodernek sikerült magasabb szintre vinnie ezt a zenét. Mennyire volt ez köszönhető Spencer Pearsonnak, aki a dallamos énektémákat hozta?

Őszintén szólva Spencer írta a legkevesebb témát a lemezre, amely mögött Jack volt az igazi kreatív erő. Keith (Jones, a durva énektémák felelőse) írta szinte az összes szöveget, sőt, még Spencernek is besegített a dallamos részek kidolgozásában. A Holding On zongoraalapját ugyan Spencer szülte, de a szám többi zongorás részét Matt Malpasstől, a producerünktől jött. A Holding On szövegének nagy része Spencer szerzeménye, kivéve a Keith által ordított részeket. Nem volt könnyű vele a munka, egy örökkévalóságig tartott, amíg sikerült rögzíteni a részeit. Matt Malpass nagyon rossz véleménnyel volt róla a hozzáállása, a lustasága miatt. Élőben is ő hozta a legkiszámíthatatlanabb teljesítményt. Nélküle a zenekar sokkal feszesebb lesz, ez biztos. Nem mondom, hogy Spencer híján van a tehetségnek, csak képtelen energiát fektetni a képességei teljes kiaknázásába. A magam részéről sokkal szívesebben vagyok olyasvalakivel egy bandában, aki a belét is kidolgozza, mint egy olyan tehetséggel, aki el van telve magával, és fikarcnyira sem izgatja a fejlődés.

Értem... Ezek szerint a zenekar február elsején kiadott sajtóközleményében kiadott drog- és alkoholproblémák felemlegetése megalapozott volt. Viszont eléggé meg vagyok kavarodva, mivel a közlemény úgy fogalmazott, hogy „úgy döntöttünk, hogy megválunk az énekesünktől", viszont a Decoder hivatalos Facebook oldalán pár napja azt olvastam, hogy Spencer állítólag maga határozott a távozásáról... Most akkor hogy is van ez?

Azt a közleményt valójában én adtam ki.

Tényleg? Ez abszolút nem így jött át...

Igen, én adtam ki. A zenekar hamarosan kiadja majd a saját sajtóközleményét. Spencer valóban saját elhatározásából távozott, és ráadásul nem is fogta fel, hogy ezáltal semmilyen kompenzációra nem tarthat igényt a zenekarral szemben. Olyasmi ez, mint amikor az ember maga mond fel a munkahelyén: ilyenkor, ugye, munkanélküli segélyre se jogosult. Spencer ezt nem fogta fel, és én azért fogalmaztam így a közleményben, mert még egyszer utoljára próbáltam rajta segíteni. Ami pedig Spencer február 3-án kiadott sajtóközleményét illeti, vajon hogyan magyarázná meg az elrepedt bordámat, a 27 öltéssel összevart sérülésemet, vagy azt a tényt, hogy a többiekre is rátámadt számtalanszor részegen? Texasban letartóztatták garázdaságért, rabosították, vagyis megtalálható valahol a rendőrségi fényképe, de hát én biztos hülye vagyok ehhez... A sajtóközleményt pedig valószínűleg Spencer szülei fogalmazták, ugyanis Spencer minden ismerőse tudja, hogy ő aligha lenne képesen ilyen választékosan, összeszedetten kommunikálni.

Milyen a kapcsolatod a Decoder megmaradt részével?

Továbbra is barátok vagyunk. Megértették, hogy inkább tanulni szeretnék, mert pénzügyileg stabil életet szeretnék majd teremteni magamnak. Már nem érdekel a zenélés: élveztem ugyan a zenészlétet, de tudom, mikor kell váltani. Jelenleg az is teljesen kielégít, ha csak magamnak gitározom. Na persze, nem állítom, hogy soha többet nem látsz másik zenekarban, de pillanatnyilag kevés erre az esély. A zeneiparban rengeteg felfuvalkodott seggfej szaladgál, és elég kiábrándító tud lenni, amikor kiderül, hogy az ember gyerekkori hősei is ilyenek. Jó móka volt a turnézás, az élő zenélés, de már nem nekem való.

Kíváncsi leszek, hol leszel mondjuk egy év múlva... Mindenesetre sok sikert a terveidhez!

Azt még mindenképpen el szeretném mondani, hogy nem nagyon érdekel, mi az emberek véleménye erről az egészről. Nem izgat az egész, és mivel nem tervezek újabb projektet, ezért nem is érint a dolog. Viszont itt van a kép (jobbra...) arról, amit Spencer állítólag NEM csinált velem... Szerintem érdekelni fogja a rajongókat... Igazából az bosszant a legjobban, hogy nem tettem feljelentést. Azért nem, mert akkor Spencer nyilván nem tudta végigcsinálni a turnét. Elég vicces, ha azt nézzük, hogyan zárul a közös történetünk, pláne, hogy most meg itt állok az iszonyatosan drága orvosi számlákkal. A leggázabb az volt, hogy amikor rájött, mit tett, elkezdett zokogni: „Ó, istenem, mit tettem. Úgy sajnálom! Nem hiszem el, hogy ezt tettem veled!" És közben még én voltam az, aki próbálta lenyugtatni, meg vigasztalni. Aznap is ki akart szállni a bandából, de emlékeztettem arra, hogy ha igazán megbánta a tettét, akkor nem szabad kilépnie, és pácban hagynia a zenekart.

Ejha...

Egyszer két napra eltűnt, miközben mi éppen próbahelyet kerestünk és próbáltuk megjavíttatni a kisbuszunkat, majd amikor felbukkant valami csajjal, csakis azért jött vissza, hogy titokban elvigye a cuccait. Iszonyat mérges voltam rá ekkor. Brent és én kaptuk rajta, amint épp a cucait pakolta a csaj kocsijába, és amikor felelősségre vontuk, azt kamuzta, hogy időben ott lesz a következő bulin. Amikor pedig arról kérdeztük, hogy vajon be fogja-e fejezni a turnét, csak annyit dünnyögött: „asszem". Mire megmondtuk neki, hogy ha nem akar ott lenni, akkor inkább húzzon el a francba. Erre elhajtott. Úgyhogy amikor olvasom, hogy azért lépett ki a bandából, mert nem érezte jól magát, akkor kurvára felhúzom magam. Azért adtam ki azt a sajtóközleményt, mert nem tetszett, ahogyan az a szemétláda eljátszotta, mintha mi sem történt volna. Nem tetszett neki, hogy elvártuk, ő is segítsen a zenekari cucc pakolásában. Mivel nem vezetett és a benzinköltségbe se szállt be, nem neki jutottak a legjobb alvóhelyek sem. Annak se örült, hogy rossz szemmel néztük a bulik előtti piálásait, és azt, hogy emiatt elszúrta a dolgokat a színpadon. Ha nem hiszel nekem, keress rá a tucsoni koncertünk videójára, ahol olyan részeg volt, hogy leesett a színpadról. Spencer tipikus frontember, a picsába vele és a szaros hozzáállásával! Tisztára bébiszitternek éreztem magam mellette, de ha majd ha bekerül egy másik bandába, ahol nem fog öt ember gondoskodni róla, akkor majd nézhet. Ráadásul aznap, amikor kilépett a bandából, a menedzsmentünk (Artery Management) ejtett minket. Ez persze jól mutatja, mennyire álltak mögöttünk valójában. Még csak esélyt sem adtak nekünk, a kurva anyjukat! Kinek kell egy ilyen menedzsment, amely nem is hisz a bandában? Ezt a hírt is csak a turnémenedzserünk közölte velünk, a rendes menedzserünk még csak nem is beszélt velünk. De hát erről szól a zeneipar. Egy csomó ember eljátssza, hogy mekkora haverod, csakhogy jobban járjon pénzügyileg vagy kapcsolatilag. Úgyhogy bassza meg az Artery Management, Spencer Pearsonnak pedig a kurva anyját!

Rendben, akkor még csak egy-két záró kérdés – most már szigorúan csak a zenével kapcsolatban. Melyik 2011-es lemez tette rád a legmélyebb benyomást?

Hadd gondolkozzam, egyáltalán milyen lemezek jelentek meg 2011-ben...

Csak nyugodtan...

Igazából egy ilyen sem jut eszembe. Nem sok új lemezt vettem 2011-ben, de azok is csalódást okoztak. Úgyhogy tavaly is inkább a régi kedvenceimet hallgattam.

Oké, és mik ezek? Mondjuk, minden idők öt legjobb lemeze?

Hmm, ez kemény dió. Brand New – TDAGARIM, DANGERS – (D)ANGER(S) Mix 2, Desaparecidos – Read Music, Speak Spanish, Pedro The Lion – Control és Rocky Votolato – Suicide Medicine. Ez az öt lemez jut most eszembe, mint olyanok, amikre képtelen vagyok ráunni.

A Decoder maradék tagsága Lead Hands néven folytatja a zenélést.

(Felső fotó: Patrick Panuco)